Utazás Fórum

Utazás Fórum (http://forum.utazas.hu/)
-   Hegyek, völgyek (http://forum.utazas.hu/hegyek-voelgyek/)
-   -   Kerékpártúra (http://forum.utazas.hu/hegyek-voelgyek/19-kerekpartura.html)

Utazás 2009-10-06 09:45

Kerékpártúra
 
Saját erőből eljutni valahova, ismeretlen tájakat felfedezni két keréken nagyban különbözik, mint ugyanezt autóval tenni.
Legyen szó akár egy napos hazai kerékpártúráról, vagy Európát átszelő kalandról, itt jó helyen jársz.

Számolj be élményeidről, tapasztalataidról és bátran kérj tanácsot a többiektől.

ervin 2010-05-25 12:18

Tavaly Bécsből tekertünk le a Duna mentén egy szervezett túra keretében egészen Szerbiáig.

Érdekes volt: elvileg a 6-os nemzetközi bicikliút vezet végig minket, gyakorlatilag pedig voltak olyan részek, amik nem éppen kerékpártúrára valók. P. Szlovákiában kb. 30-40 km sóderrel borított töltésen nem volt a legkellemesebb - főleg, hogy süppedt a kerék. De magyar oldalon is voltak olyan részek, ahol még keréknyom sem volt...

Személy szerint a Bécs és Budapest közötti szakaszt kedveltem legjobban: dombok, kavicsos medrű Duna, Dunakanyar. Megálltunk bobozni is Visegrádnál, de annál sokkal nagyobb élmény volt biciklivel lefelé ereszkedni a hegyről... :)

cobranco 2010-12-10 03:33

Mivel úgy tünik sokunk számára visszavonhatatlanul vége a bringásszezonnak az időjárásnak köszönhetően,gondoltam egy kis izelitő a nyárból, az augusztus végi alpoktúrám videóanyaga kész:

Itt a best of:

http://www.youtube.com/watch?v=glC2QBNa8_Y
http://www.youtube.com/watch?v=4R6-LLOq55Y

Útvonal: Landeck [Ausztria] (780m) - Reschen pass (1455m) - Prato allo Stelvio [Olaszország] (920m) - Passo dello Stelvio (2760m)-Bormio (1210) - Tirano (430m) -Sondrio (295m) - Morbegno (253m) Comoi tó keleti partján végig, Lecco (210) - Pontida (310m) - Villa d Almé (305m) - Zogno (307m) - Staviglino (565m) - Selvino (965m) - Nembro (320m) - Ponte Nossa (497m) - Lago di Iseo észak nyugati partján Lovere (257m) - Riva di Solto (221m) - Iseo (190m) - Pisogne (190m) - Edolo (695m) -Aprica (1180m) - Tirano (430m) - Passo del Bernina [Svájc] (2330m) - Sankt Moritz (1780m) - Zernez (1474m) - Pfunds [Ausztria] (971m) - Landeck (780m)


Akinek van kedve végigszenvedni a teljes, vágatlan filmet/140perc!!!/ letölthető,megnézhető ,akár HD-ban is itt:

http://cobranco.atw.hu/

jó szórakozást...akit érdekel.

Worry 2010-12-10 10:14

Elképesztő. Irigyellek és egyben tudom én ehhez túl lusta vagyok, így nem nekem való.

Nem kerül nagyon sokba ez? Szabadidőd hogy van minderre?

cobranco 2010-12-11 00:58

Én le sem merem irni mennyiből jöttünk ki,mert sokan azt gondolnák,ez a lehetetlen kategória a világ egyik legdrágább részén/itt elsösorban Svájcra gondolok/,gyakorlatilag szinte csak az autóút volt költség,a szállás 0 ft,mivel vadkemping volt végig/csak viszonyitásként Svájcban a kempingárak 8000ft-tól kezdödnek,és még mindig a földön alszol!!/,a kaját majdnem mind itthonról vittük,igaz ez kicsit növelte a súlyt,de kit érdekel,annál nagyobb a teljesitmény.

Szabadideje mindenkinek van csak az a kérdés,ki, mire használja.

cobranco 2011-01-30 18:14

Egy bennragadt tavaly nyári túra,melynek nemes egyszerüséggel a következő cimet adnám:
„Érdekfeszitő alföldi darálás embert próbáló emelkedökkel”
Megjegyzem ez volt a tavalyi első és egyben utolsó túrám is a „laposon”.



ha másért nem is,legalább a 35 fokos kánikula miatt érdemes megnézni,amit /valljuk be/már sokan várunk.

sorszan 2011-03-23 16:15

Én szívesen mennék kerékpártúrára de ahhoz előbb kéne egy bicikli. Ugyanis a régit ellopták...szóval most kicsit meg vagyok lőve. Az új bringa meg nem olcsó dolog, legalábbis amit kinéztem de úgy vagyok vele ha már új kell akkor legyen olyan ami sokáig jó lesz.

cobranco 2011-03-27 03:14

Na igen, érdemes beruházni,de komolyabban csak akkor,ha ki is fogod használni...ház körüli lődörgéshez jó a "tetyó gazdaságos" is.

Én ezidáig téli álmot aludtam,úgyhogy a pénteki tekerésem csak állapotfelmérés volt,…aki kiváncsi egy aszfaltos kocakirándulásra,sziveskedjen megtekinteni az alábbi produkciót:


gyorgyigabor 2011-03-28 22:20

Alpok, Pireneusok ... videók
 
Sziasztok !

Én is feltettem pár videót a repertoárból, ezek közül
mondjuk most választok hármat:

1, Legyen a Mangart út, Szlovénia végében, hisz ezt sokak felkereshetik, ugyanakkor akár a 10 legszebb 2000m fölé vezető út közé sorolható az Alpok és Pireneusok emelkedői közül:
http://www.youtube.com/watch?v=Apprtjd_kkY

2, A Pireneusokban idén az egyik kedvenc Andorrában volt:
Arcalis (22225 m), ahol 1997-ban Jan Ullrich legendás győzelmet aratott. Láttam annak idején a közvetítést, de valahogy nem tűnt fel a táj szépsége, vagy nem mutatták eléggé, pedig....
Ajánlható!
http://www.youtube.com/watch?v=m-qr2FW63xc

3, Tenerifén 2009-ben jártam. E sziget és La Palma örök szerelem marad: az óceánnal és a felhők feletti kerekezés élményével. Egyik alkalom, amikor feltekertem a Teide fennsíkra, 2200m fölé:
1. rész:
http://www.youtube.com/watch?v=AaNqwgWrsB4
2. rész:
http://www.youtube.com/watch?v=S-tIlamV4QQ

Jó szórakozást!

www.gyorgyigabor.hu

cobranco 2011-05-03 18:23

Királd,Vadna,Alacska,Uppony,Dédestapolcsány,Lázbér c…van,ki e neveket ismeri…?
Akár igen,akár nem,ha valaki kiváncsi merre tekeregtünk,még húsvét előtt…

Videó itt:



Jó szórakozást!

cobranco 2011-06-08 02:21

Egy újabb túra,ezúttal a Felvidéken:


cobranco 2011-07-28 00:11

Remélem ez az angliai időjárás már nem tart sokáig...addig is itt egy kis izelitő abból,hogy volt már az idén 30 fok:

Videó itt:



...és-remélem-nemsokára lesz is még...

kerekparozas 2011-08-01 00:18

Velencei tó kerékpározás csapatban!

Ha szeretsz biciklizni, gyere le, és körbekerekezzük a Velencei tavat!
Ez nem verseny! A cél: Szórakozás, kikapcsolódás, kellemes, mérsékelt iramban kerékpározás jó levegőn, szép tájakon.
A program teljesen ingyenes! Ételről, italról, felszerelésről mindenki maga gondoskodik!
Tervezett indulás: 2011. Augusztus 13. Szombat. 10.30 Velence Vasútállomás. Ha van kedved jönni írj.
E-mail: kerekparozasok@gmail.com

sügérmanó 2011-08-02 23:01

Bodnár Bertalan Kerékpáros teljesítmény túra
 
Sziasztok!

Első alkalommal kerül megrendezésre 2011. szeptember 4-én a Bodnár Bertalan Kerékpáros teljesítmény túra, amely útvonala ösvényeken, ártéri utakon és szinte kizárólag csak terepen vezet. A teljesítménytúra ideje alatt a család többi része, főleg a gyerekek is kikapcsolódhatnak a kalandparkban vagy a számukra tervezet ügyességi versenyen. A táv 27 km, az útvonal végig a Mártélyi Természetvédelmi körzet területén vezet. Az esemény a facebookon is megtalálható IDE kattintva.

cobranco 2011-09-06 22:37

Egy újabb tekerés...ez még nem az Alpok,majd az is jön!...ezúttal "csak" innen Szlovákiából:

Videó is van: HD 1080p



Ha valaki nagyon unatkozik...esti programnak jó lehet.

nemsan 2011-10-01 12:02

Biciklitúra
 
Amatőr szinten (v. kezdő ) kerékpározók felfedezései, útvonalai, tanácsok és élmények stb. Magyarországon, elsősorban Győr-Moson-Sopron megyéből (de máshonnan is) várom a hozzászólásokat.

cobranco 2011-10-24 23:07

Akinek van kedve videózni ebben a nem túl fényes időben:

Alpoktúra 2011. első etap: 720p




…munka vagy tanulás helyett…vagy, ha valaki csak unja Valóvilágot,…jó szórakozást!

Örömteli hir az olvasni nem tudóknak: túrabeszámoló csak később!

cobranco 2011-12-27 22:56

Alpok Trilogia.2011.3.rész. Irány Észak (Italy-Austria) HD 720p:


Mozillával a 720p továbbra is kuka!

Útvonal:

Riva del Garda (78m) -- Ballino (750m) -- Ponte Arche (523m) -- Molveno (865m) -- Ándalo (1.042m) - Mezzolombardo (227m) - Roveré della Luna (251m) -- Caldaro/Kaltern (425m) -- Bolzano/Bozen (262m) -- Sarentino (961m) -- Pénnes/Pens (1.468m) - Passo di Pennes/Penserjoch (2.209m) -- Vipiteno/Sterzing (948m) -- Brenner [olasz/osztrák határ] (1.348m) - Inssbruck felett a régi Brenner, ahol az autót hagytuk [Ausztria] (800)

A teljes képgaléria megtekinthető, irásos túrabeszámoló,szintadatok,egyéb információk itt:


http://cobranco.atw.hu

A 2.-ik rész a "Garda-tó" topikban!



Kellemes időtöltést!

szemydavis21 2012-01-11 12:26

Üdv sziasztok,engem az érdekelne hogy tudjátok-e milyen kritériumok érvényesek németországban a bringával közlekedőkre főúton ... mik a kötelező felszerelések,meg a többi dolog. Köszönöm a segítséget

utazom.com 2012-02-05 20:29

Passau Bécs szakasz valóban nagyon szép, viszont a Bécs Budapest szakasz néhol valóban unalmasabb.

trekker 2012-02-07 20:34

Cobranco gratulálok a videokhoz,én hihetetlen jókat szórakoztam.:D
Illetve tapasztaltabb bringatúrázoktol kérdezném hogy mi az a cucc amit több hetes bringatúrára vinni érdemes,illetve mi lehet felesleges....
Én több hetes vadcampingezös Magyarországi túrára készülök.
A válaszokat elöre is köszönöm.:)

badminton 2012-02-08 17:18

Sziasztok!
Májusban kerékpártúrázni megyünk Trencsén-Zsolna-Árvaváralja-Besztercebánya-Selmecbánya-Bajmóc-Trencsén útvonalon.
Segítséget kérnék a fentebbi helyszineken szállás ügyében.
Amennyiben bárki bringázott már arra .érdekelne a tapasztalata,és bármilyen egyébb információt szívesen veszek.
Köszönöm.

cobranco 2012-02-15 01:28

Idézet:

trekker eredeti hozzászólása (Hozzászólás 3064)
Cobranco gratulálok a videokhoz,én hihetetlen jókat szórakoztam.:D
Illetve tapasztaltabb bringatúrázoktol kérdezném hogy mi az a cucc amit több hetes bringatúrára vinni érdemes,illetve mi lehet felesleges....
Én több hetes vadcampingezös Magyarországi túrára készülök.
A válaszokat elöre is köszönöm.:)

Szerintem Mo-ra túl sok cucc nem kell,az alapokon/sátor,hálózsák,polifom/felfújhatóst ajánlom/,esőkabát,ruhák stb/kívül,itthon kaját nem igazán vinnék...mert azért minél könnyebb a bringa annál jobb.

Itthon vadkempingezni nem tilos,de azért a helyet érdemes körültekintöen megválasztani Borsod,Szabolcs,Tisza mellett stb.

cobranco 2012-02-15 01:31

Nem tudom,ki,hogy van vele,de nekem már elegem van ebből a zimankóból,bár egy-két "elvetemültet" ilyenkor is látok a hófalak között tekerni,reméljük hamar jön a bringás szezon.

Addig is kedvcsinálónak egy tavaly nyári túra,mikor is még a tökünkön is folyt a víz/szó szerint/,mivel az árnyékban is 35 fok volt.



HD 1080p /a Mozilla most sincs a helyzet magaslatán,akit a fullhd érdekel használjon Explorert./

Útvonal: Miskolc-Csorba tavak-Arnót-Felsőzsolca-Onga/Ongai tavak/-Gesztely-Hernádkak-Alsózsolca/Gyári-tó/-Sajólád/Sajó/-Onod/Ónodi-tó/-Nyék*ládháza/Golem-tó,István 1-2.-tavak,Öreg-tó,Középső-tó/-Mályi/Mályi-tó/-Kistokaj/Kistokaji-tó/-Szirma-Mis*kolc

A szintkülönbség a nullát pedzegeti,úgyhogy nagy hegymenetekre senki se számítson.

Sokszor hallom milyen izgalmas az alföldi bringázás,akiket érdekel,itt a helyük.

Jó szórakozást!

Ui: akinek víziszonya van,ne nézze meg!

cobranco 2012-03-09 17:36

Az idei első rövid,de annál kétségbeesettebb próbálkozásom a Bükkben:



Remélem mindenkinek megjött a kedve a bringázáshoz...de,ha elment,azon sem csodálkozom.

babóca 2012-03-23 15:04

Én már túlvagyok a tavaszi karbantartáson :) jövő 7en indulok Szemesre, onnan karikázzuk körbe a Balatont. Addig csak erre-arra. Meg hátha befut addig még valami jó program.

Adryka83 2012-03-23 15:26

Canga
 
Sziasztok!

Mi is nagyon sokat biciklizünk barátokkal, főleg tavasszal, amikor még nincs olyan nagy meleg. Legtöbbször Balaton környékén megyünk, mert ott van 1 barátnak telke. Egy elég régi biciklim van és szeretném már lecserélni 1 jobbra.
Valamelyik nap jártam a Csepel plázában, ahol most éppen egy utazási kiállítás zajlik és láttam egy nagyon szuper bringát, nagyon tetszett, egy ilyet szívesen elfogadnék. Rákerestem az oldalukra és kitettek szerencsére egy képet róla:
https://www.facebook.com/photo.php?f...type=3&theater
Nem tudja véletlenül valaki, hogy milyen bicikli ez?
Köszi szépen! :)

babóca 2012-03-23 15:29

Húha...ez a zsinórhajtású, nem? Nagyon tuti!!!! :) Ott ki van rakva?

Adryka83 2012-03-23 15:32

Igen ki van állítva! Nekem azért is tetszik, mert ilyen szép fehér, meg látszik, hogy nagyon profi darab! :))
Zsinorhajtású? Húú az nagyon komoly!!


Idézet:

babóca eredeti hozzászólása (Hozzászólás 3205)
Húha...ez a zsinórhajtású, nem? Nagyon tuti!!!! :) Ott ki van rakva?


cobranco 2012-05-08 12:38

Itt egy új bringásvideó a Bükkből,...bár,ha belegondolok,nem is olyan új,mert majdnem egy éves,túl sok változás nem volt,sziklák,fák ugyanott vannak./kevés kivétellel/:



...végre esik már valami eső.már nagyon ideje volt,a hétvégén áttekertem megnézni Szilvásváradra,hogy hogyan nem folyik a Fátyol-vizesés/ha már megcsinálták neki a negativ reklámot a hiradóban/,háát elég siralmas látvány volt,és pontra az i: a majdnem koxra kiszáradt Felső-tó.

cobranco 2012-09-15 00:43

Kivüllállók el se tudják képzelni micsoda helyek vannak Montenegróban,csak aki személyesen is volt már itt.

Maga a biciklitúra 8 nap volt,se özönviz,se erdőtüz,csak a szokásos balkáni hőség napsütéssel.Direkt junius elejére időzitettük,amikor még nem ég ki a szárazságtól a táj,olyan üdezöld minden és a hegyek teteje még havas,a tengerpart sem zsúfolt.

Első rész:



Szinte egész Montenegrót bejártuk,a következő rész egy bosnyák szakaszt is érintve Scepan Poljétól le Risánig,de van tengerparti rész,Rijeka Crnojevica/Balkán dunakanyar/,Moraca-kanyon,Tara-kanyon stb.

Kellemes kikapcsolódást!

cobranco 2012-10-09 22:55

2.rész:


cobranco 2012-10-27 22:43

Balkán-körút 3.-ik rész: Az adriai szakasz




Útvonal:
Grahovo-Herceg Novi-Risan-Perast-Kotor-Tivat-Budva-Bar

Aki túrabeszámolót akar olvasni,az is van:

http://users.atw.hu/cobranco/turabes...12_balkan.html

cobranco 2012-11-22 14:36

Aki még nem unja,itt a Balkán-szappanopera legújabb epizódja:



Útvonal:

Bar-Virpazar-Rijeka Crnojevica-Podgorica

HD 720p,mint mindig,érdemes igy nézni akinek birja a gépe,fantasztikus a hely,bár az igazi élmény töredékét sem adja vissza a kamera.

...lassan már több részes,mint a Barátok Közt...de,remélem attól azért attól jobb...

Kellemes kikapcsolódást!

cobranco 2012-12-30 01:20

ha neaggyisten valaki akar fotelből bringázni itt a Balkán-túra 5.-ik része:



Az útvonal ezúttal:
Podgorica-Moraca Kanyon-Crkvine sedlo/1045m/-Kolasin-Mojkovac-Tara Kanyon-Zabljak

Van még hozzá néhány fotó,meg egy slideshow is unaloműzésnek:

http://users.atw.hu/cobranco/kepek.html

Jó szórakozást!

cobranco 2012-12-30 01:22

Ha van olyan, akinek végképp nem lett elege Montenegróból,annak itt egy rövid ráadás:



…igérem,több nem lesz!

cobranco 2013-01-25 18:05

Bár elég lassan,de azért közeledik a szezon eleje/mármint nekem,mert van akinek nincs is vége télen/,szóval kedvcsinálónak egy tavaly előtti/dobozban felejtett/ túra a 2011-es szezon végéről:

Egy kis hazai, a változatosság kedvéért,a novemberi Bükkből:



Az öszi szinek miatt FullHD 1080p-ben készült,de a pára és a terepviszonyok sajnos felülirták a tökéletes képi élményt,ugyhogy a 720p-s opció jobbnak tünik.

Üdv Cobranco

cobranco 2013-02-21 17:48

Következik menetrendszerűen az éves „anti-BIG” túrám,hegyek nincsenek benne,sokkal inkább mélyföld,de legalábbis alföld.Bringás szempontból nem egy nagy kihivás/hacsak a 40 fokot nem tekintjük annak/,de egy kirándulásnak jó lehet.



Útvonal:
Poroszló-Tiszafüred-Tiszaörvény-Tiszaderzs-Abádszalók-Tiszabura-Tiszaroff-Jánositanyák-Tiszasűly-Sajfok-Kisköre-Sarud-Poroszló

Üdv Cobranco

cobranco 2013-03-14 16:58

Itt a „remek idő” egy kis videózásra,akit érdekel:

Alpok keringő. 1.rész: Aosta és a Graji-Alpok 2012. (Switzerland-Italy) HD 720p



Útvonal:
Bellinzona [Svájc] (220m) -- Lago Maggiore [Svájc-Olaszország] --Cesto Calende [Olaszország] -- Borgomaneiro [Olaszország] (390m) -Biella [Olaszország] (404m) -- Chatillon [Olaszország] (404m) -- Aosta [Olaszország] (613m) -- Morgex[Olaszország] (997m) -- Col du Petit-Saint-Bernard [Olasz-Francia határ] (2.188m) -- Bourg-Saint-Maurice [Francaország] (810m)

Aki szeret olvasni,irásos beszámoló itt:

http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_12.html

Kellemes időtöltést!

cobranco 2013-04-12 02:47

Mostmár úgy tünik a jövő héten végleg itt a bringás szezon/végre!/,ennek ellenére akinek van kedve videózni,itt a tavalyi Alpoktúránk második része:

Alpok-keringő. 2.rész: Annecy és a Savojai Alpok 2012. (France) HD 720p



http://www.youtube.com/watch?v=LvzMmDGaoMA

Útvonal:
Bourg-Saint-Maurice [Francaország] (810m) -- Cormet de Roselend (1.968m) -- Albertville (353m) -- Ugine (410m)- Annency (450m) -- Bonneville (450m) -- Les Gets (1.180m) -- Thonon-les-Bains (406m)

Túrabeszámoló megtekinthető itt:

http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_12.html


Jó szórakozást!

cobranco 2013-05-11 02:27

Üdv a kollégáknak!

A tavalyi Alpoktúránk következő epizódja megtekinthető itt:
/Ez egy lightos rész,túl sok hegy nincs benne,pihenőnapnak szántuk./

Alpok-keringő. 3.rész: Genfi-tó 2012. (France-Switzerland) HD 720p



Útvonal:
Lac de Jotty-- Thonon-les-Bains (406m) --Evian Le Bains--Tourronde--Meillerie--St.Gringolph--Villeneuve--Chat.De Chillon-- Montreux [Svájc] (405m) --Roche--Vetsvey--Montey--St.Maurice

Írásos beszámoló itt:

http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_12.html

Ha van még olyan, akit érdekel…jó estét,jó szurkolást!

cobranco 2013-06-11 02:31

Sziasztok!

A tavalyi Alpoktúránk utolsó része következik:

Alpok-keringő. 4.rész: Rhone-Alpok. 2012. (Switzerland) HD 720p



Felhivom a figyelmet a végén: több,mint 70km hosszú,40-70km/h átlagsebességű fantasztikus/és igy utólag visszanézve:hátborzongató/száguldásra 2200 méter szintvesztéssel a Nufenenpass-ról Bellinzonáig.

Útvonal:
Montreux [Svájc] (405m) -- Martigny (474m) -- Sion (497m) -- Visp (650m) -- Brig (690m) - Ulrichen (1.353m) -- Nufenen Pass (2.478m) -- Airolo (1.215m) -- Bellinzona [Svájc] (220m)

A túrához tartozó SLIDESHOW itt látható:
http://www.youtube.com/watch?v=rPm4hwvxmsk

Fotoalbum:
http://picasaweb.google.com/10842952...pokKeringo2012

Az /immár komplett/ irásos beszámoló itt tekinthető meg:
http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_12.html

Kellemes kikapcsolódást!

Cobranco

cobranco 2013-08-12 00:02

Mátra-körtúra 2013.05.16. /Hungary/ HD 720p



Útvonal:
Parádsasvár-Mátraháza-Kékestető-Sástó-Gyöngyös-Károlytáró-Mátraszentimre/-istván,-lászló/-Vöröstorony-kilátó-Galyatető-Parádsasvár

További kellemes nyaralást…

cobranco 2013-08-26 01:10

Július elején tettünk egy kört Erdély délnyugati szegletében,itt egy rövid bemutató a teljesség igénye nélkül:



Útvonal:
Szörényordas/Garina/-Valliug/Ferencfalva/-Resita/Resicabánya/-Carasova/Krassóvár/-Anina/Stájerlakanina/-Prigor/Nérahalmos/-Baile Herculane/Herkulesfürdő-Cserna szurdok-Baia de Arama-Tismana-Runcu-Sohodol-szurdok-Pasul Vulkan-Urisani-Lupeni/Lupény/-Vulcan-Zsil-völgye-Bumbesti Jiu-Targu-Jiu/Zsilvásárhely/-Motru-Brobeta-Turnu Severin/Szörényvár/-Duna-áttörés/Vaskapu-Kazán-szoros-Dojni Milanovac/Szerbia/-Gospodin Vir szurdok-Golubac/Galambóc/-Veliki Gradiste/Szerbia/-Ram/Szerbia/-Bela Crkva/Szerbia/-Oravita/Oravicabánya/-Resita-Brebu Nou/Temesfő/ 950km

gyorgyigabor 2013-09-30 23:22

Andalúziában bringával - videókamerával :)
 
Sziasztok !
Tavaly Andalúziában tett bringatúrám során (1448 km + 21873 m) 4 különböző emelkedőn tekertem 5-ször 2000m fölé: Tegnap elkészült az utolsóról is a videó, így megosztom őket. Egyikük elképesztően varázslatos, de azért másikokon is akadtak szép részek.
Az egész túráról írt tömörebb írás, élménybeszámoló:
http://gyorgyigabor.hu/2012_Veleta_Andaluzia_rov.html

A videókhoz rövid szösszenetek:
Az Alpokban és Pireneusokban már felkerestem az összes aszfaltos 2000m fölé vezető utat, ide azonban még el kellett jutnom és ott tekernem, hogy ne legyen semmi hiányérzetem, ami a számottevő emelkedőket illeti, ráadásul képek alapján a Pico Veleta (3396 m), Európa legmagasabbra vezető aszfaltos emelkedője (kb. 3280 m-ig aszfaltos, utána földút) szépnek is ígérkezett.
Az első napokban még tenger mentén tekertem, majd 1000m fölötti hegyeken melegítettem be a Veleta meghódítására: a Alpokban is tengerpartról tekertem fel málhával a 2802m-es Bonette csúcsra, itt is erre készültem, noha ez itt valóban őrültség, ugyanis az emelkedő igazi kezdetéig ez kb. 75 km-t + kb. 800 m szintet jelentett.
Varázslatos nap volt.... bár az idő szaladt, nem engedtem abból, hogy filmezzek, fotózzak és megörökítsem az egészet így viszont a 2500m fölötti, rosszabb minőségű aszfaltos utat csak naplemente környékén kezdtem meg. Néhol vad meredek hegyoldalban vak sötétben, lámpámmal világítva tekertem, közben időnként erős szél fújt.
A csúcs alatti hágótól vak sötétben nyílt a panoráma, ám így is csodás volt látni a tengerparti települések fényeit.
2 nappal később, csatlakozott túratársammal, Tamással is visszatértünk, már málha nélkül, ám odafönt erős szélben. ÖRÖK EMLÉK MARADT. Odafönt orkán erejű széllel dacoltunk. Ahogy Tamás inkább tolta egy szakaszon a bringát, láttam, amint a szél oldalt merőlegesen felemelte e kerékpárt !!
A Pico Veleta emelkedő két meghódításáról az alábbi (best of) videót készítettem:
http://www.youtube.com/watch?v=jsFzaebbuOw

Néhány nap múlva következett a Sierra Nevada másik 2000m-t elérő útja, az északról panorámaút: Puerto de la Ragua (2000 m). Végig egyenletes 6-7%-os meredek: noha végig erdő kíséri, mégis sok a kilátás: vagy a széles völgyre, vagy előre a Sierra Nevadára.
Íme videón:
http://www.youtube.com/watch?v=qtTNJWHiJpI
Ez volt a túra leghosszabb napja számomra, mivel az előző nap délelőtti bringaszerelős történet miatt kénytelen voltam egy napra tenni két komoly kaptatót és bevállalni éjszakai tekerést is a cél érdekében (187 km + 3954 m szint) .

A Puerto Raguán átkelve 34-36 fokban vertünk sátrat Fondon környékén, majd a délután a környező forró hegyoldalon tekertünk és kaptunk rálátást a tabernasi sivatagra (akárcsak Marokkóban tekerne az ember), majd este következett nekem egy kis hegylánccal odébb, szélkerekek tengerében a Puerto Escúllar (2036 m), amiről korábban nem találtam bringás videót a világhálón; én mutathattam be az érdeklődőknek
Elég unalmas kaptató volt, nem is meredek sehol, ráadásul az aszfalt minősége sem volt igazán jó kb. 1600m felett. A gerincen viszont hatalmas élmény volt vagy egy percen át békésen nézelődő, majd elballagó őzeket / szarvasokat filmezni és látni.
Hajnali 1/2 2-re értem vissza a kempingbe, ám másnap sem volt még rövid napom.
Ezt videóztam ott:
http://www.youtube.com/watch?v=cue4j6bhYro

Másnap sem lazíthattam, mert egy közeli emelkedőt még célként tűztem ki, ugyanakkor lemondtam a másikról (Calar Alto). Mindkettő nem fért a programba, azonban míg a Calar Altóról sok infó van a világhálón, mert sokszor keresi fel a Vuelta, addig a másik kaptatóról alig találni információt a világhálón, videót is "alighogy".

Túratársammal Tabernas (Mini Hollywood környékén ) váltunk szét, miután távolról megnéztük a westernfilmek filmstúdiójának látnivalóit. Tamás kényelmesen Almériába tekert (ahol este együtt kempingeztünk), én viszont újabb 2000m-es aszfaltos útra hajtottam fel: Tetica de Bacares (2080 m). Az emelkedő nagy része, a Puerto Velefique (1860 m-ig) hágóig már szerepelt a Vuelta a'Espagna-n is, így az aszfalton versenyzők neveit is olvashattam, sőt egy sziklafalon, az 1996-ban visszavonult legenda, Indurain nevét is.
A Puerto Velefique szépen tekergő, látványos hágóút: leginkább valóban a vonalvezetése miatt. A Tetica de Bacares tetejére, ahol TVtorony is található 3 km-es leágazó-út vezet; a vége megfelelően meredek, vonzó kaptató.
Az emelkedő videója:
http://www.youtube.com/watch?v=_VZvgf9OySI

Jó szórakozást!

A 2000m fölötti emelkedőlistám a videólinkekkel:
http://www.gyorgyigabor.hu/GYG_osszes_hago.php

Gábor

cobranco 2013-10-10 17:24

Üdv mindenkinek!

A júliusi erdélyi bringatúránk első két része megtekinthető itt:




cobranco 2013-10-22 17:37

Üdv mindenkinek!

A Déli-Kárpátokon való átkelésnek sikerült igen vadregényes formáját választani,sajnos a film töredékét sem adja vissza annak, amit ott átéltünk,dehát ahogy szokták mondani, az élet a legjobb forgatókönyvíró.
Mai napig nem értem,hogy a felmálházott bringák,hogy élték túl.,s az élet fintora,hogy múlt pénteken a szél feldöntötte a garázs előtt a bicajt és olyan szerencsétlenül esett,hogy pont a járdaszegély telibetörte a váltómat…káromkodva visszatoltam a helyére,még csak belegondolni is rossz,hogy mi lett volna ,ha valami hasonló történik kinn a román vadonban.

Dél-Erdélyi Körkép 3.rész: "A legvadabb hely Romániában" 2013. /Romania/ HD 720p:



Útvonal:
Tismana-Runcu-Sohodol szurdok-Pasu Dalma Casuta /1152m/-Urisani-Lupeni/Lupény/-Vulcan-Zsil-völgye-Bumbesti Jiu-Targu-Jiu/Zsilvásárhely/-Motru

Elnézést,ha néhol remegősebb a kép az átlagnál,de az útviszonyok csak ennyit engedélyeztek.

Kellemes időtöltést!

cobranco 2013-11-22 02:19

Üdv mindenkinek!

Két nappal ezelött kezembe kaparintottam egy actionkamerát,itt vannak a rögtönzött benyomások:



Vigyázat…igaz,hogy profi termékbemutatóról nem beszélhetünk,viszont legalább minöségi túravideónak is utolsó:)

Cobranco

cobranco 2013-12-06 17:47

Sziasztok!

Aki nem akarja a 90km-es jeges szelet hasitani,egy kis „beltéri” program:

Szezonzáró túra a Bükkben 2012.10.22. /Hungary/ FullHD 1080p



Útvonal:
Miskolc-Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt-Lófőtisztás-Macskalyuk-Bekénypuszta-Vizfő-Latorvár-Sály-Ilonaház-Dorongósrét-Hollóstető-Lillafüred-Hámor-Diósgyőr

Útvonal-animáció és térkép:
http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/lator.2012..html

Ui:
A szezonzárás stimmel,csak nem az idei,hanem a tavalyi,/ahogy mondani szokták,kicsit porosodott a doboz alján/több,mint egy éves,szóval ez egyfajta ősbemutató…de szerencsére ez nem az a műfaj,ahol az aktualitás sokat számit.

Kellemes időtöltést!

cobranco 2014-01-17 18:04

Itt az erdélyi-bringatúránk két utolsó része,….mondhatni,a maradék:

4.Al-Dunai áttörés /Vaskapu,Kazán-szoros/ 2013. (Romania,Serbia) HD 720p



Útvonal:
Motru-Brobeta-Turnu Severin/Szörényvár/-Duna-áttörés/Vaskapu-Sip-szurdok-Tekija-Orsova-Kazán-szoros-Dubova-Dojni Milanovac/Szerbia/-Gospodin Vir szurdok-Golubac/Galambóc/-Moldova Veche-Veliki Gradiste/Szerbia/-Ram/Szerbia/-Bela Crkva/Szerbia/


Túraútvonal-animáció és térkép:
http://users.atw.hu/cobranco/terkepe...yt4.2013..html

5.Dél-Erdélyi Körkép 5.rész: Bánság 2013. /Romania/ HD 720p



Útvonal:
Oravita/Oravicabánya/-Gradinari-Tricvanul Mare-Lupac-Resita-Secu-Muntii Semenic-Valliug/Ferencfalva/-Garana/Wolfsberg/-Szörényordas/-Három Viz Tava-Brebu Nou/Temesfő/

Túraútvonal-animáció:
http://users.atw.hu/cobranco/terkepe...yt5.2013..html


Kellemes időtöltést!


A pontos idő 03:38 , a GMT +1 időzóna szerint.

Powered by vBulletin® Version 3.8.4
Copyright © 2000 - 2024, Jelsoft Enterprises Ltd.