Utazás Fórum

Utazás Fórum (http://forum.utazas.hu/)
-   Horvátország (http://forum.utazas.hu/horvatorszag/)
-   -   Horvát tengerpart (http://forum.utazas.hu/horvatorszag/159-horvat-tengerpart.html)

Jozef 2010-07-25 16:43

Horvát tengerpart
 
Horvátország tengerpartja azon túl, hogy itt van a szomszédban, így autóval is könnyedén elérhető, rettentően hosszú és változatos. Aki járt már ott tudja, hogy nem lehet egykönnyen végigjárni, mint a Balaton partját, hisz megannyi sziget, félsziget található a szabdalt partok mentén.

Arra gondoltam, hogy itt össze lehetne szedni az általunk kedvelt partszakaszokat, városokat a Horvát tengerpart mentén, valamint tippeket adhatnánk egymásnak a nyaralással kapcsolatban.

Mi most voltunk nemrég Vir szigetén. Nem kellett csalódnunk, bár voltak kellemetlenségek.

Az egyik ilyen az autópálya volt, ahol mi hazafelé kaptuk a nagyobb dugót, de odafelé is majd 3 órával több lett a menetidő a rettentő nagy forgalom miatt. Aki csak teheti kerülje a szombati turnusváltás körüli utazást az arra kényes részeken.

A másik a szállásunk volt, ami egy 3 csillagos hotel volt. Nevét nem írnám le, de nekem meglepő volt, hogy Horvátországban ennyire mellé lehet fogni. Jövőre visszatérünk a megszokott apartmanokhoz.
Interneten, vagy irodánál foglalva mindenki csak úgy foglaljon, hogy a szoba fényképét is látja. A mienk egy sötét lyuk volt sajnos. Szerencsére csak aludni jártunk be.

Még a fél szezon hátra van, írjon ha megy valaki!

Itália 2010-07-30 20:41

Engem is érdekelne. Hosszú évek után, nevemre is rácáfolva Horvátországba töltjük a szabadságot idén.

pocokné 2010-08-02 18:33

Sziasztok!

Mi a családommal tavaly harmadjára is Makarska városkában voltunk. Mi nem az autópályán mentünk, mert sokaktól hallottuk hogy rendszeresen dugók vannak, így Bosznián keresztül haladtunk, gyönyörű tájakon át, nem volt dugó, viszonylag gyorsan leértünk, csak hát Bosznián át útlevél is kell. Apartmanban szálltunk meg, interneten találtuk, és szerencsére azt kaptuk amit vártunk, mi láttunk képeket is róla előre. Makarska tengerpartja kavicsos, tiszta. Elég hosszan lehet fürdeni, szinte a másik városkába is át lehet menni, bár Makarska városból kiérve már kicsit sziklásodik a part. Búvárkodni is lehet, de sajnos nem sok mindent talál az ember, hiszen ez a város turisták által igen kedvelt, így ami lehetne már rég felhozták mások. Van lehetőség vízi sportokra, hajókirándulásokra. Esténként besétáltunk a kikötőbe, óvárosba, sokan tesznek ugyan így, rengeteg árus is van(képek, dísztárgyak, ékszerek,ruha,henna tattoo stb.) . Esténként a kikötőben zenés mulatságok vannak a hajókon. A part mentén végig éttermek találhatóak, különböző árfekvésben, így mindenki megtalálhatja a pénztárcájának megfelelőt. A városban több helyen is lehetőség van helyi árusoktól friss gyümölcsöt, zöldséget venni, de boltok is vannak bőven. Aki camping-es annak számítania kell arra, hogy a város peremére kerül, de 20 perc sétával elérhető azért a város közepe. Visszatérve a partra, árnyékot nem igen adnak a part menti fák, de lehetőség van napernyő, és napozó ágyak bérlésére is. Emellett fánk és kukorica árusok is járkálnak fel-alá, úgy hogy aki megéhezne nem kell messzire mennie enni. Mint már említettem, mi 3x is megfordultunk itt, kellemes családias nyaralóhely, nem túl zajos este sem, de aki szeretne szórakozni, az is megtalálja a számításait itt, ajánlom mindenkinek. Ja, és a magyar irodákon keresztül a szombattól szombatig turnus a jellemző, de azért ezen kívül is lehet találni apartmanokat interneten, vagy horvát irodáknál.

Taksi 2010-08-03 01:02

pocokné!

Merre mentetek pontosan ha szabad tudni? Ezen már többször gondolkodtunk mi is, de végül soha nem vállaltuk be.
Mi mindig autópályán járunk a tengerpartra. Kedvencünk Brac szigete, de többször voltunk már Makarskán túl is, Orebic környékén. Dubrovnikig is lementünk, de aztán nem onnan mentünk haza és maradt a hatalmas körbe autózás.

Egyszer végre ki kellene próbálnunk egyenesen. Meglep, hogy azt mondod jók az utak, mert eddig mást hallottam.

The Goran 2010-08-04 10:49

Mennyire kell figyelni, hogy mezítláb ne menjünk a vízbe? Sok félelmetesen hallottam a tengeri sünökről, meg, hogy senki se menjen papucs nélkül a vízbe.

Ha ez igaz, akkor valóban az emberek mindegyike valami papucsban fürdik? Nekem ez a hazai vizek után elég hihetetlennek hangzik.

Tudtok ajánlani valami bevált lábbelit erre a célra, ami nem egy vagyon. Végső soron csak 10 napra kellene, de persze nem bánnám ha később is használhatnánk.

Andi 2010-08-09 09:53

Sziasztok! Mi vasárnap hajnalban indulunk a Vir szigetre, még nem jártunk ott soha. Sok helyen, fórumokban nézelődtem, megoszlanak a szigetről a vélemények. Remélem szép időnk lesz.
The Goran-nak: Valóban ajánlatos fürdőcipőt vinni magaddal a tengeri fürdőzéshez, kellemetlen belelépni a tengeri sünbe, főleg ha bele is törik a tüskéje a talpadba! :-) Lehet venni azt a könnyű habklumpát, én is azt vettem a családnak, 1000 Ft volt 1 pár, később itthon is hordható!

sorszan 2010-08-30 15:52

Sziasztok.

Két napja jöttem vissza Horvátországból és jelentem nagyon jó volt. Mi Trogir mellett szálltunk meg Okrug Gornji-ban (nem vagyok benne biztos hogy így írják:)), itt apró köves volt a partszakasz ugyan úgy mint Split-ben,Dubrovnik-ban és Sibenikben. Legalábbis azokon a részeken ahol mi voltunk. Akinek nem bírja a talpa annak tényleg kelleni fog papucs!

harzol 2010-08-30 16:51

Szerintem a tengeri sünöket senki talpa nem bírja. :)

Amúgy mi is 2 napja jöttünk meg, csak legyen időm élménybeszámolót írni.
Mi Skradinban (Krka NP) voltunk és Paklenica és Split között néztünk meg sokmindent.

Eddig nem nagyon voltam olyan helyen, ahol tengeri sünre kellett volna figyelni, de most helyenként még papucsban is óvatosan mentem be, mert annyit láttam. Persze főleg nem a köves strandokon, hanem a sziklás részeken.

harzol 2010-09-05 22:46

Sibenik, Primosten, Vodice, Tribunj
 
Csatolások: 6
A másik témában már elkezdtem írni a nyaralásunkról, de a folytatás ide jobban illik.
Először Sibenik-et néztük meg, természetesen annak is főleg a központját. Parkolásért szerencsére vasárnap lévén nem kellett költenünk.
Csatolás 93Csatolás 95
Megnéztük a főbb épületeket, de engem sem a Szent Mihály-erőd, sem a Szent Jakab katedrális nem fogott meg olyan nagyon. A város szép, de én valahogy nem igazán vagyok oda a 30 fokban sétálgatásért.
Autóba pattantunk hát és a környék legfelkapottabb hotelkomplexuma Solaris felé vettük az irányt, de csak elhajtottunk előtte, mert célunk Sibenik tengeri bejárata és az ott található Szent Miklós erőd volt. Ez már kalandosabb volt és jobban tetszett. A parkolóban, ahol megálltunk felvettük a tengeri sünök ellen beszerzett műanyag kínai lábbelit, mert bizony az erőd nem igazán közelíthető meg száraz lábbal.
Át kell kelni egy ilyen ösvényen:
Csatolás 94

A túlparton még nem az erőd, hanem egy sziget található, feltehetően egykor katonai célokra használt épületmaradványokkal. Sajnos kicsit szemetes is, főleg a partja. A sziget túlvégén egy újabb gázló következik, de ezen már egyszerűbb volt átkelni.
Maga az erőd belülről nem egy nagy szám. Megnézegettük a szomszédságában közlekedő hajókat és már mentünk is vissza. Érdekes volt azért, egy órát feltétlenül megért.

Ezt követően megint autóba ültünk és Primosten felé vettük az irányt. Szép kis városka található a félszigeten, kellemes hely, de én nem igazán éreztem úgy, hogy itt lenne a helyünk. Körbejártuk gyorsan, csobbantunk a tengerben és már mentünk is tovább.
Csatolás 96
Vissza Sibenik felé, át a Bungee Jumping hídon, el egész Vodice városáig. Rengeteg vitorlás, sorban parkoló, kikötött hajók és egy igen hangulatos központi városrész és partszakasz. Persze parkolásért mindenhol megvágják az embert.
Vodicével nekem az lenne a bajom, hogy nem igazán láttunk strandot, illetve amit láttunk az betonos volt és igen messze esett a város központjától. Kicsit tán zsúfolt is volt nekünk.
Csatolás 98Csatolás 97
A nap végére maradt Tribunj, ahova igazából félig-meddig egy geoláda miatt néztünk el. Viszont ez volt a nap csúcspontja. Kellemes kisváros, remek környezetben. Strandja ugyan betonos, de legalább árnyék is akad, ráadásul a strand mögött indul egy part menti sétaút, ahol a köves részeken is remekül lehet strandolni. Persze vigyázva mibe lép az ember, mert itt már valóban akad tengeri sün.
Maga a város is hangulatos, bár a strand és a sziget az óvárossal kicsit távol esik egymástól. Nekünk azért ez a hely bejött nagyon.

KeriKe 2010-09-08 13:50

Vir szigetét csak ajánlani tudom. Hétvégén érkeztünk haza, már másodszor nyaraltunk ott. Kiváló hely a pihenésre :) A közelben nagyon sok látnivaló is van - nin, zadar, nemzeti park...

harzol 2010-09-08 20:26

Hát én majd írok Vir-ről is. Nekünk nagyon nem jött be, gyorsan el is húztunk onnan.

Neked mi tetszik benne? Miben tér el szerinted a többi horvát tengerparti településtől?
Mert nekünk csak az jött le, hogy zsúfolt és sok a magyar.

Barebow 2010-09-09 01:04

"Eddig nem nagyon voltam olyan helyen, ahol tengeri sünre kellett volna figyelni, de most helyenként még papucsban is óvatosan mentem be, mert annyit láttam. Persze főleg nem a köves strandokon, hanem a sziklás részeken"

Az igazán tiszta vízet kedveli, ahol nagyon tiszta, ott találni csak tengeri sünt! Nálunk vannak..:-)

harzol 2010-09-20 23:05

Split és Trogir
 
Csatolások: 8
A nyaralás során valamikor mindenképp meg szerettük volna nézni Split városát, amit végül meg is tettünk. Odafele igen egyhangú volt az út az autópályának köszönhetően, de engem Splitet meglátva sem ragadott meg semmi odaföntről. Zsúfolt nagyváros benyomást keltett, amit csak tetézett, hogy nem lehetett normális parkolóhelyet találni. Végül a belvárostól jó messze álltunk meg, de természetesen még így is 10 kunánkba került óránként a várakozás.
Csatolás 120
Találomra indultunk el lefele és szerencsére igen hamar a központba értünk.
Nini Gergely püspök szobrához érkeztünk, de nem mentünk be az épp felújítás alatt álló Aranykapun Diocletianus-palotájába, hanem még tettünk előtt egy kört a falakon kívül.
Csatolás 117Csatolás 116
A partra leérve aztán megcsodáltuk a Riva pálmafáit és a palotát a másik oldalról, végül pedig rátértünk a lényegre és rögtön a Szent Dujmo-székesegyház tornyában találtuk magunkat. Körbefényképeztük a várost, majd folytattuk a Diocletianus-palota felderítését. Őszintén szólva egy jó óra alatt be is jártunk mindent, beleértve az alagsort is. Mivel hatalmas hőség volt és a fehér kövek is visszaverték a fényt, így viszonylag hamar meguntuk Split felderítését.
Csatolás 118Csatolás 119
Egyszerre éreztem azt, hogy Split-et és főleg Diocletianus-palotáját kár lett volna kihagyni és azt, hogy csalódott vagyok. Ez már nem először volt így a nyaralásunk alatt és minden bizonnyal közrejátszott benne, hogy én bizony ki nem állhatom a tömeget.

Mivel korán végeztünk és amúgy is tervbe volt véve elindultunk a tengerparton nyugatnak. Előbb némi kavargás után Salona megtekintése következett volna, de a sokadik belépődíj után úgy gondoltuk, hogy itt már nem fogunk fizetni. Éhesek voltunk és leginkább melegünk volt, így tovább indultunk a római kori romok megtekintése nélkül.

A kis tengerparti úton mentünk Trogir irányába azzal a feltett szándékkal, hogy valami kellemes helyen meg fogunk állni lehűteni magunkat a tengerben, de csak szörnyű ipartelepek jöttek sorban, aztán már szinte jött is a repülőtér, majd Trogir. Nem bántuk végül meg, hogy idáig autókáztunk, mert rögtön Ciovo szigeten találtunk egy kellemes partszakaszt, ahol ráadásul csak magunk lehettünk. Az országú a parton megy és bárhol meg lehet állni és lemenni a partra.
Jót fürödtünk, ettünk és közben a fel és leszálló repülőket nézegettük.
Csatolás 123
Következett Trogir körbejárása, amit a két kilátóhellyel kezdtük és természetesen most is perkálhattunk a belépőért. Igazság szerint a Kamerlengo-erődbe kár volt felmenni, mert a Szent Lőrinc-székesegyház tornyából jobban belátni a várost és környékét, kétszer fizetni ugyanazért pedig fölösleges. A templomot amúgy a belépődíjért cserébe belülről is meg lehetett nézni. (hölgyeknek még kendőt is adnak)
Itt már éreztük, hogy Trogir sokkal szimpatikusabb hely számunkra, mint a legtöbb eddig meglátogatott Horvát város. Szűk utcácskái nem nagy területre esnek, de rettentő hangulatosak. A fő tér közelében egy kisebb téren van egy olyan szuper fagyizó (Dovan felirattal), ahol végül 2x is fagyiztunk, annyira finom. Ráadásul akkora adagot adnak, hogy az itthon 4 gombócnak is megfelelne.
Keresztül kasul jártuk a szigetet a kis utcákon, majd a hangulatos pálmafás oldalon (itt is Riva azthiszem) beültünk pizzázni. Valahogy mindenhol csak a pizzát véltük megfizethetőnek a maga 40 kuna körüli árával. Részemről nem volt nagy áldozat, mert imádom. :)
Közben ránk esteledett és mi sétáltunk még egy kicsit Trogirban. Mások is ajánlották az esti városnézést hangulata miatt és ezzel kapcsolatban bizony mi is beállunk a sorba. Tényleg szenzációs volt, ahogy egyre több helyről lehetett zenét hallani, a templom mellett pedig komoly tömeg gyűlt össze, fényekkel és zenével szórakoztatva a népet. Itt el is ücsörögtünk egy darabig, mielőtt haza indultunk volna.
Csatolás 121Csatolás 122
Jó mozgalmas nap volt, de egyben nagyon jó is. Split-et kár lett volna kihagyni, mert érdekes volt, de oda szerintem mégsem leszünk visszajáró vendégek. Trogirba ellenben akár most azonnal visszamennék, mert szenzációs hely és talán az egyik legkellemesebb partszakaszt is ott találtuk a közelében.

asztalos 2011-05-13 19:59

fenomenális...szep lehetett

gasellan 2011-06-12 22:04

Mi Július második felében szeretnénk utazni a horvát tengerpartra, Pula vagy Rovinj térségét választanánk. Nem jártatok ezen a részen?

etrex 2011-06-22 11:46

Én jártam. Pula és Medulin környékén elsősorban.
A Colosseumot ne hagyjátok ki, mint kulturális látnivalót.

Van valami konkrét kérdésed esetleg, vagy csak azt szeretnéd ha mesélnénk róla?

Barebow 2011-11-27 14:28

Horvátország, Losinj sziget
 
Csatolások: 1
Sziasztok!
Kevesen ismerik a magyarok közül Losinj szigetet. A magyar határtól mindössze 373km távolságra van és noha a Kvarner öböl része, mégis, éghajlata déldalmáciát idézi. A tengernek és a szárazföldtől való távolságának (50km légvonalban) köszönhetően, még a téli hőmérséklet is 10 fok körül alakul, így a sziget növényzete örökzöld, éghajlata szubtrópusi-mediterrán, citromfa, narancs és mandarinfa épp úgy megtalálható mint a pálma és fenyőfélék.
Losinj sziget partvonala rendkívül tagolt, így számtalan szebbnél szebb öbölben nyíllik alkalom a fürdőzésre. A tengervíz rendkívül tiszta, több, sokak által látogatott strand is megkapta, a kék zászlós besorolást.

Sokan félnek szigetekre utazni, tartva attól, hogy egy kis helyre lesznek "bezárva" korlátozott mozgási lehetőséggel. Losinj szigetet azonban Cres szigettől csupán egy 10m hosszú híd választja el, így több mint 75km hosszan autózhat a kirándulni vágyó. Cres szigeten is sok szép, hangulatos falu található. Valójában egy hét kevés is ennek a gyönyörű szigetnek a bejárására, megismerésére. :)
Részleteket a szigetről és látványosságairól honlapunkon találtok! :)

Csatolás 1056

zoran 2012-06-23 22:01

imádom, gyönyörü egy hely:)

cobranco 2014-08-07 16:05

Üdv mindenkinek!



Összedobtam egy /nem is olyan-/rövid bemutatót a júliusi Balkáni túrámról,ime:



Útvonal:
Banja Luka-Vrbas-kanyon-Krupa-Jajce-Pliva-tavak-Donji Vakuf-Bugojno-Kupreska Vrata/1384m/-Kupres-Kupresko polje-Krug planina-Livno-Busko blato-Gubavica-vizesés-Cetina-szurdok-Omis-Makarska riviera/Brela,Baska Voda,Makarska,Podgora,Drvenik,Gradac/-Biokovo Nemzeti Park: /Sveti Jure(1762m)/-Ploce-Pelsesac-félsziget/Trpanj,Orebic,Janjina,Drace,Prapatno,Ston/-Neum-Neretva delta-Metkovic-Pocitelj-Mostar-Neretva-kanyon-Jablanica-Jablanica-tó-Rama-szurdok-Prozor Rama-Ramsko jezero-Makljen hágó/1123m/-Gornji Vakuf-Rastovo sedlo/1025m/-Travnik-Turbe-Dnolucká planina-Skender Vakuf/Knezevo/-Banja Luka

Térkép:
http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/a ... 2014..html

Kellemes időtöltést!

cobranco 2014-11-21 23:43

Üdv mindenkinek!

Idén nyáron meglátogattuk a Dalmát tengerpartot,egy nagyszabású túra keretében,oda-vissza Bosznián át.A közlekedési eszköz kerékpár volt,ami egyben lehetőséget adott arra,hogy részletes útifilmet készitsek,melyben bátorkodtam kommentálni is a látottakat egy laikus szemével és persze a teljesség igénye nélkül.
Azt gondolom látványban nincs hiány és aki a partmenti hegyekre kiváncsi,az sem fog csalódni.




Útvonal:
Cetina-szurdok-Omis-Makarska riviera/Brela,Baska Voda,Makarska,Tucepi,Podgora,Drvenik,Zaostrog,Poda ca,Brist,Gradac/-Biokovo Nemzeti Park: /Sveti Jure(1762m)

Térkép:
http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/adria3.2014..html

Mivel a túra Banja Lukából indult,létezik két elözmény rész is a Boszniai-szakaszról,akit érdekel itt megtalálható:
1.rész:
https://www.youtube.com/watch?v=FshvLBTiqQ4
2.rész:
https://www.youtube.com/watch?v=zwMsrn7a_YQ

…ja igen,bár kicsit megkésve,de van itt még egy,a túrához tartozó,fotókkal illusztrált írásos beszámoló is,igaz egyenlőre még csak a Boszniai szakaszról,…ha valakit érdekel,megtekinthető itt:
http://users.atw.hu/cobranco/turabes..._14_adria.html

Kellemes időtöltést!

Cobranco

cobranco 2015-01-18 12:01

Van az a mondás,hogy „jobb később,mint hamar”, …bár valószinüleg nincs ilyen mondás,viszont legalább nem is hangzik jól,
Tehát, itt a folytatás,bár az előző epizód olyan régen volt,hogy lehet,írnom kéne egy kis ismertetőt a korábbi részekből…
Szóval a történet úgy kezdődik: nyár van,40 fok,tengerpart…akit érdekel,jó szórakozást!



Útvonal:
Brist-Gradac-Bacinska jezera-Ploce-Trpanj-Orebic-Peljesac riviera-Viganj-Janjina-Drace-Prapatno-Ston-Neum

Van itt még néhány haszontalan link,ami szegről-végről a túrához kapcsolódik,bár valószinűleg senki nem kattint rá,de hátha:

Térkép:
http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/adria4.2014..html

Írásos túrabeszámoló /tengerparti rész: 4-8 nap/:
http://users.atw.hu/cobranco/turabes..._14_adria.html

Fotóalbum:
https://plus.google.com/photos/10842...35352827563537

Slideshow:
https://plus.google.com/108429527626...5ab14aa2eae13c

SzMária 2016-03-03 17:52

szép napot ,ha mégis akkor tessék irni.mindenkinek úgy látom nem igazán megy itt a csevegés

zsolti11 2016-03-04 16:08

A horvátországi Vir szigeten létezik egy tenisztábor is 8-15 éves gyerekeknek és egy dalmáciai körutazás keretében fel lehet fedezni a Plitvicei-tavakat, a Kornati Nemzeti Parkot vagy a Krka vízesést is.

Csak ajánlani tudom !

SzMária 2016-03-05 07:59

sajnos az a baj hogy nem nagyon használják ezeket a fórumokat nem sűrűn van beszélgetés ennek mi lehet az oka?

cobranco 2018-11-03 02:34

Itt egy kis előzetes spontán összeollózva a kora nyári adriai kiruccanásunkról:



Néhány érintett helyszin a teljesség igénye nélkül:
Rijeka-Bakar-Kraljevica-Krk-Crkvenica-Selce-Novi Vinodolski-Senj-Sveti Juraj-Velebit hegység-Karlobag-Starigrad Paklenica-Paklenica Nemzeti Park-Modric-Maslenica-Zadar-Ist-Olib-Silba-Premuda-Mali Losinj-Osor-Lubenice-Valun-Cres-Porozina-Brestova-Plomin-Moscenicka Draga-Medveja-Lovran-Ika-Icici-Opatia-Preluk öböl-Fiume

cobranco 2019-01-11 23:34

A horvát tengerpart a Balaton után a második legkedveltebb nyaralóhely a magyarok körében.Évente több,mint 600 ezer honfitársunk látogat ide.Tavaly „kettővel” többen voltak…
Júniusban bejártuk az észak-Adria egy részét.A kalandjainkról készített útifilmet szeretném mindenki szíves figyelmébe ajánlani.
A film műfaját tekintve "roadmovie",nagyrészt mozgásban voltunk,ezért a helyszínek részletes bemutatására nem volt lehetőség,elnézést.Cserében igyekeztem a hiányt verbálisan,néhol kicsit egyedi kommentárral pótolni.Bár a film keretét egy kerékpártúra adja,itt hívom fel a figyelmet,hogy nem csak kerékpárosoknak készült.Van benne,gasztronomia,túrisztika,történelem,sport,str andteszt,ármustra,étteremvizit,hajókirándulás,de a legfőbb hangsúlyt a látványvilágra fektettem,remélem tetszeni fog.

A tartalomból:
„A nulladik napon az autós lejutás viszontagságait követhetik végig a kedves nézők,jól elnyújtva,hogy unalmas is legyen,sokakban pozitív vagy inkább negatív emlékeket ébreszthet.
Bár az első nap csak egyfajta bemelegítés,ráhangolódás volt,a Kvarner-öböl ismert üdülőhelyei,Rijeka,Crikvenica,Senj,stb, már felsorakoztak vigyázállásba főhőseink tiszteletére…”




Útvonal:
Rijeka/Fiume-Bakar-Kraljevica-Krk-híd-Dramalj-Crikvenica-Selce-Novi Vinodolski-Znovica öböl-Senj-Kalic-Sveti Juraj-Eurocamp Raca

Képes túrabeszámoló:
http://www.cobranco.hu/turabeszamolohor_18.html

Fotoalbum:
https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=f6e3362c89

Térkép:
https://drive.google.com/open?id=1Le...O_&usp=sharing

Jó szórakozást!

cobranco 2019-02-01 23:56

A tavalyi Adriai túránkról készült útifilm második részével szeretném mindenki kedvét újra meghozni…vagy elvenni...?

A tartalomból:
„Ha egy szóval kellene jellemezni a mai napot,az a „kegyetlen”.
Egyrészt megmászni a Velebit-hegységet már önmagában feladat,másrészt utazóink közelebbi ismeretségbe kerülnek a híres-hírhedt észak-adriai bukószéllel a Borával is.A jó bulinak induló kaland,kisvártatva élet-halál harccá „szelidül” és,hogy három vagy négy embert borit fel a szél a kétfős csapatból,attól sokkal érdekesebb kérdés,hogy ilyen körülmények között hőseink feljutnak-e Horvátország /majdnem/tetejére…



Útvonal:
Eurocamp Raca-Seline-Lukovo-Gornja Klada-Modrici-Miskovici-Jablanac-Donji Bileni-Gornji Bileni-Kosica/Veliky Alan/

Képes túrabeszámoló:
http://www.cobranco.hu/turabeszamolohor_18.html

Fotoalbum:
https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=b4b62bc181

Térkép:
https://drive.google.com/open?id=1Le...O_&usp=sharing

Jó szórakozást!

cobranco 2019-02-23 18:03

„A Velebit-hegység főgerincén húzódott alig 25 évvel ezelőtt a délszláv háború egyik frontvonala.Ezen,a még most is taposóaknákkal fertőzött területen, hosszában átvágni egy olyan úton,ami csak hírből létezik,légből kapott ötlet volt vagy tervezett koncepció,az majd kiderül,de lehet,hogy még az is,hogy egy önfeledt lubickolás a tengerben, feledtetni tudja-e azt,hogy a mediterrán konyha milyen benyomást gyakorolt utazóink emésztőrendszerére…”

A tavaly nyári horvát tengerparti útifilmem most következő részében lesz minden ömlesztve,hegyek,vadon,sziklák,hideg,meleg,sport,t enger,csobbanás,gasztronomia…tessék rákattintani




Útvonal:
Kuca Alan-Veliki Alan/1406m/.Mrkoviste-Stirovaca-Crni Pad-Satorina-Kugina Kuca-Dabar sziklák-Dosen duliba-
Ravni dabar-Karlobag-Rudelinka-Baric Draga-Maddalena-Kruscica-Sibuljina-Starigrad Paklenica

Képes túrabeszámoló:
http://www.cobranco.hu/turabeszamolohor_18.html

Fotoalbum:
https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=942ea3c332

Térkép:
https://drive.google.com/open?id=1Le...O_&usp=sharing

Kellemes időtöltést!

cobranco 2019-03-14 22:25

„A horvát „Tordai hasadék”,a sziklamászók paradicsoma,a gyalogtúrázók mekkája.Természetesen a Paklenica-kanyont kalandoraink is kötelező feladatként behúzzák.A folytatásban,néhány csobbanással megfűszerezve, akaratukon kívül átvágnak egy háborús zónán,majd egy Zadari szeméttelep feltérképezése után az események nem várt fordulatot vesznek…”




Útvonal:
Seline/Camp Igor/-Starigrad-Velika Paklenica szurdok-Modric-Jasenice-Moslenica-Posedarje-Islam Latinski-Policnik-Morvica-Zemunik Donji-Sukosan-Bibinje-Zadar

Képes túrabeszámoló:
http://www.cobranco.hu/turabeszamolohor_18.html

Fotoalbum:
https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=8b636e7e7a

Térkép:
https://drive.google.com/open?id=1Le...O_&usp=sharing

Kellemes kikapcsolódást!

cobranco 2019-04-05 23:06

.Ha valakit érdekel,hogy milyen az,amilyennek biztos nem szeretné látni az Adriát a nyaralása közben,mindenképpen kattintson az alábbi linkekre.




Útvonal:
Zadar-Ist-Olib-Silba-Premuda-Mali Losinj-Nerezine-Osor

Képes túrabeszámoló:
http://www.cobranco.hu/turabeszamolohor_18.html

Fotoalbum:
https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=313602296b

Térkép:
https://drive.google.com/open?id=1Le...O_&usp=sharing

Jó szórakozást!

cobranco 2019-04-18 22:56

A tavalyi horvát túra „király-etap”-ja következik,Losinj szigete.A cím és a film hossza mindent elárul.Lesz itt minden: Hamisítatlan mediterrán hangulat,csúcstámadás,valószerütlenül kék tenger,gasztroblog,terepcross,csobbanás-csobbanás hátán.A díszlet szemkápráztató,a látványvilág leírhatatlan és egyfajta ajándékként, az időjárás is hozzájárult az eseménydús nap történéseihez…





Útvonal:
Osor-Sonte öböl-Nerezine-Sveti Jakov-Cunkski-Auguszta öböl-Privlaka-Mali Losinj-Cikat félsziget-Koludarc-Cikat öböl-Suncana öböl-Borik öböl-Groscsak-Sveti Ivan-Pogled-Veli Losinj-Mali Losinj-Poljana-Veli Bok-Nerezine-Osor

Képes túrabeszámoló:
http://www.cobranco.hu/turabeszamolohor_18.html

Fotoalbum:
https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=261435943e

Térkép:
https://drive.google.com/open?id=1Le...O_&usp=sharing

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

cobranco 2019-05-10 23:08

Cres,a Kvarner régió legvadregényesebb szigete.Vadságát, csak szépsége és kiszámíthatatlansága múlja felül,főleg,ha kalandoraink nem a tervet követik.Úttalan utak,gyönyörű tájak,eltévedés,középkori hangulat,totál szívás kontrasztjai jellemzik a mai napot.De végül a jó elnyeri jutalmát,egy maratoni hosszúságú gasztronómiai kitérő és egy fergeteges csobbanás formájában.Az meg,hogy a „semmi kellős közepén” ,utazóink hol fognak aludni,leginkább a végén okozza majd az izgalmakat…




Útvonal:
Osor-Belej-Hrasta-Grmov-Vrana-tó-Veli Podol-Bartulcici-Lubenice-Mali Podol-Valun-Cres-Vodice-Predoscica-Gorice hágó

Képes túrabeszámoló:
http://www.cobranco.hu/turabeszamolohor_18.html

Fotoalbum:
https://www.facebook.com/cobranco.zo...30709920343722

Térkép:
https://drive.google.com/open?id=1Le...O_&usp=sharing

Kellemes kikapcsolódást!

cobranco 2019-05-31 00:09

A tavalyi túránkról készült útifilmem befejező részét szeretném mindenki szíves figyelmébe ajánlani.Az eltelt idő miatt talán már nem annyira aktuális,vagy lehet,hogy újra aktuális ?

„Hőseink utolsó napja igen csak eseménydúsnak igérkezik.Az Isztria-félsziget keleti oldalán található Opátija-riviérán való végigjutás nem tünik annyira egyszerű feladatnak,főleg,ha az időjárás-felelős is belekotyog a témába.Sorba teszik tiszteletüket az elhíresült települések,Plomin,Lovran,Medveja,Ika,Icici és végül természetesen a névadó,”kelet Monte Carlo”-ja,a „horvát-tengerpart gyöngyszeme”,Opátija is.Hogy, hogyan szédelegnek kalandoraink a luxusabbnál-luxusabb hotelek és apartmanok között,mi a véleményük a „burzsoázia diszkrét bájáról”,valamint,hogy kimarad-e a kimaradhatatlan gasztromustra és fürdőteszt,megtudhatják azok,akik az utolsó felvonásban is velük maradnak…”



Útvonal:
Predoscica-Dragizetici-Porozina-Brestova-Zagorje-Plomin öböl-Brsec-Moscenicka Draga-Medveja-Lovran-Ika Icici-Opatija/Abbazia/-
Preluk öböl-Volosko-Rijeka/Fiume/

Az immár teljes,képes túrabeszámoló:
http://www.cobranco.hu/turabeszamolohor_18.html

Fotoalbum:
https://www.facebook.com/cobranco.zo...30714787009902

Térkép:
https://drive.google.com/open?id=1Le...O_&usp=sharing

Jó tévézést!


A pontos idő 14:49 , a GMT +1 időzóna szerint.

Powered by vBulletin® Version 3.8.4
Copyright © 2000 - 2024, Jelsoft Enterprises Ltd.