![]() |
Kerékpártúra
Saját erőből eljutni valahova, ismeretlen tájakat felfedezni két keréken nagyban különbözik, mint ugyanezt autóval tenni.
Legyen szó akár egy napos hazai kerékpártúráról, vagy Európát átszelő kalandról, itt jó helyen jársz. Számolj be élményeidről, tapasztalataidról és bátran kérj tanácsot a többiektől. |
Tavaly Bécsből tekertünk le a Duna mentén egy szervezett túra keretében egészen Szerbiáig.
Érdekes volt: elvileg a 6-os nemzetközi bicikliút vezet végig minket, gyakorlatilag pedig voltak olyan részek, amik nem éppen kerékpártúrára valók. P. Szlovákiában kb. 30-40 km sóderrel borított töltésen nem volt a legkellemesebb - főleg, hogy süppedt a kerék. De magyar oldalon is voltak olyan részek, ahol még keréknyom sem volt... Személy szerint a Bécs és Budapest közötti szakaszt kedveltem legjobban: dombok, kavicsos medrű Duna, Dunakanyar. Megálltunk bobozni is Visegrádnál, de annál sokkal nagyobb élmény volt biciklivel lefelé ereszkedni a hegyről... :) |
Mivel úgy tünik sokunk számára visszavonhatatlanul vége a bringásszezonnak az időjárásnak köszönhetően,gondoltam egy kis izelitő a nyárból, az augusztus végi alpoktúrám videóanyaga kész:
Itt a best of: http://www.youtube.com/watch?v=glC2QBNa8_Y http://www.youtube.com/watch?v=4R6-LLOq55Y Útvonal: Landeck [Ausztria] (780m) - Reschen pass (1455m) - Prato allo Stelvio [Olaszország] (920m) - Passo dello Stelvio (2760m)-Bormio (1210) - Tirano (430m) -Sondrio (295m) - Morbegno (253m) Comoi tó keleti partján végig, Lecco (210) - Pontida (310m) - Villa d Almé (305m) - Zogno (307m) - Staviglino (565m) - Selvino (965m) - Nembro (320m) - Ponte Nossa (497m) - Lago di Iseo észak nyugati partján Lovere (257m) - Riva di Solto (221m) - Iseo (190m) - Pisogne (190m) - Edolo (695m) -Aprica (1180m) - Tirano (430m) - Passo del Bernina [Svájc] (2330m) - Sankt Moritz (1780m) - Zernez (1474m) - Pfunds [Ausztria] (971m) - Landeck (780m) Akinek van kedve végigszenvedni a teljes, vágatlan filmet/140perc!!!/ letölthető,megnézhető ,akár HD-ban is itt: http://cobranco.atw.hu/ jó szórakozást...akit érdekel. |
Elképesztő. Irigyellek és egyben tudom én ehhez túl lusta vagyok, így nem nekem való.
Nem kerül nagyon sokba ez? Szabadidőd hogy van minderre? |
Én le sem merem irni mennyiből jöttünk ki,mert sokan azt gondolnák,ez a lehetetlen kategória a világ egyik legdrágább részén/itt elsösorban Svájcra gondolok/,gyakorlatilag szinte csak az autóút volt költség,a szállás 0 ft,mivel vadkemping volt végig/csak viszonyitásként Svájcban a kempingárak 8000ft-tól kezdödnek,és még mindig a földön alszol!!/,a kaját majdnem mind itthonról vittük,igaz ez kicsit növelte a súlyt,de kit érdekel,annál nagyobb a teljesitmény.
Szabadideje mindenkinek van csak az a kérdés,ki, mire használja. |
Egy bennragadt tavaly nyári túra,melynek nemes egyszerüséggel a következő cimet adnám:
„Érdekfeszitő alföldi darálás embert próbáló emelkedökkel” Megjegyzem ez volt a tavalyi első és egyben utolsó túrám is a „laposon”. ha másért nem is,legalább a 35 fokos kánikula miatt érdemes megnézni,amit /valljuk be/már sokan várunk. |
Én szívesen mennék kerékpártúrára de ahhoz előbb kéne egy bicikli. Ugyanis a régit ellopták...szóval most kicsit meg vagyok lőve. Az új bringa meg nem olcsó dolog, legalábbis amit kinéztem de úgy vagyok vele ha már új kell akkor legyen olyan ami sokáig jó lesz.
|
Na igen, érdemes beruházni,de komolyabban csak akkor,ha ki is fogod használni...ház körüli lődörgéshez jó a "tetyó gazdaságos" is.
Én ezidáig téli álmot aludtam,úgyhogy a pénteki tekerésem csak állapotfelmérés volt,…aki kiváncsi egy aszfaltos kocakirándulásra,sziveskedjen megtekinteni az alábbi produkciót: |
Alpok, Pireneusok ... videók
Sziasztok !
Én is feltettem pár videót a repertoárból, ezek közül mondjuk most választok hármat: 1, Legyen a Mangart út, Szlovénia végében, hisz ezt sokak felkereshetik, ugyanakkor akár a 10 legszebb 2000m fölé vezető út közé sorolható az Alpok és Pireneusok emelkedői közül: http://www.youtube.com/watch?v=Apprtjd_kkY 2, A Pireneusokban idén az egyik kedvenc Andorrában volt: Arcalis (22225 m), ahol 1997-ban Jan Ullrich legendás győzelmet aratott. Láttam annak idején a közvetítést, de valahogy nem tűnt fel a táj szépsége, vagy nem mutatták eléggé, pedig.... Ajánlható! http://www.youtube.com/watch?v=m-qr2FW63xc 3, Tenerifén 2009-ben jártam. E sziget és La Palma örök szerelem marad: az óceánnal és a felhők feletti kerekezés élményével. Egyik alkalom, amikor feltekertem a Teide fennsíkra, 2200m fölé: 1. rész: http://www.youtube.com/watch?v=AaNqwgWrsB4 2. rész: http://www.youtube.com/watch?v=S-tIlamV4QQ Jó szórakozást! www.gyorgyigabor.hu |
Királd,Vadna,Alacska,Uppony,Dédestapolcsány,Lázbér c…van,ki e neveket ismeri…?
Akár igen,akár nem,ha valaki kiváncsi merre tekeregtünk,még húsvét előtt… Videó itt: Jó szórakozást! |
Egy újabb túra,ezúttal a Felvidéken:
|
Remélem ez az angliai időjárás már nem tart sokáig...addig is itt egy kis izelitő abból,hogy volt már az idén 30 fok:
Videó itt: ...és-remélem-nemsokára lesz is még... |
Velencei tó kerékpározás csapatban!
Ha szeretsz biciklizni, gyere le, és körbekerekezzük a Velencei tavat! Ez nem verseny! A cél: Szórakozás, kikapcsolódás, kellemes, mérsékelt iramban kerékpározás jó levegőn, szép tájakon. A program teljesen ingyenes! Ételről, italról, felszerelésről mindenki maga gondoskodik! Tervezett indulás: 2011. Augusztus 13. Szombat. 10.30 Velence Vasútállomás. Ha van kedved jönni írj. E-mail: kerekparozasok@gmail.com |
Bodnár Bertalan Kerékpáros teljesítmény túra
Sziasztok!
Első alkalommal kerül megrendezésre 2011. szeptember 4-én a Bodnár Bertalan Kerékpáros teljesítmény túra, amely útvonala ösvényeken, ártéri utakon és szinte kizárólag csak terepen vezet. A teljesítménytúra ideje alatt a család többi része, főleg a gyerekek is kikapcsolódhatnak a kalandparkban vagy a számukra tervezet ügyességi versenyen. A táv 27 km, az útvonal végig a Mártélyi Természetvédelmi körzet területén vezet. Az esemény a facebookon is megtalálható IDE kattintva. |
Egy újabb tekerés...ez még nem az Alpok,majd az is jön!...ezúttal "csak" innen Szlovákiából:
Videó is van: HD 1080p Ha valaki nagyon unatkozik...esti programnak jó lehet. |
Biciklitúra
Amatőr szinten (v. kezdő ) kerékpározók felfedezései, útvonalai, tanácsok és élmények stb. Magyarországon, elsősorban Győr-Moson-Sopron megyéből (de máshonnan is) várom a hozzászólásokat.
|
Akinek van kedve videózni ebben a nem túl fényes időben:
Alpoktúra 2011. első etap: 720p …munka vagy tanulás helyett…vagy, ha valaki csak unja Valóvilágot,…jó szórakozást! Örömteli hir az olvasni nem tudóknak: túrabeszámoló csak később! |
Alpok Trilogia.2011.3.rész. Irány Észak (Italy-Austria) HD 720p:
Mozillával a 720p továbbra is kuka! Útvonal: Riva del Garda (78m) -- Ballino (750m) -- Ponte Arche (523m) -- Molveno (865m) -- Ándalo (1.042m) - Mezzolombardo (227m) - Roveré della Luna (251m) -- Caldaro/Kaltern (425m) -- Bolzano/Bozen (262m) -- Sarentino (961m) -- Pénnes/Pens (1.468m) - Passo di Pennes/Penserjoch (2.209m) -- Vipiteno/Sterzing (948m) -- Brenner [olasz/osztrák határ] (1.348m) - Inssbruck felett a régi Brenner, ahol az autót hagytuk [Ausztria] (800) A teljes képgaléria megtekinthető, irásos túrabeszámoló,szintadatok,egyéb információk itt: http://cobranco.atw.hu A 2.-ik rész a "Garda-tó" topikban! Kellemes időtöltést! |
Üdv sziasztok,engem az érdekelne hogy tudjátok-e milyen kritériumok érvényesek németországban a bringával közlekedőkre főúton ... mik a kötelező felszerelések,meg a többi dolog. Köszönöm a segítséget
|
Passau Bécs szakasz valóban nagyon szép, viszont a Bécs Budapest szakasz néhol valóban unalmasabb.
|
Cobranco gratulálok a videokhoz,én hihetetlen jókat szórakoztam.:D
Illetve tapasztaltabb bringatúrázoktol kérdezném hogy mi az a cucc amit több hetes bringatúrára vinni érdemes,illetve mi lehet felesleges.... Én több hetes vadcampingezös Magyarországi túrára készülök. A válaszokat elöre is köszönöm.:) |
Sziasztok!
Májusban kerékpártúrázni megyünk Trencsén-Zsolna-Árvaváralja-Besztercebánya-Selmecbánya-Bajmóc-Trencsén útvonalon. Segítséget kérnék a fentebbi helyszineken szállás ügyében. Amennyiben bárki bringázott már arra .érdekelne a tapasztalata,és bármilyen egyébb információt szívesen veszek. Köszönöm. |
Idézet:
Itthon vadkempingezni nem tilos,de azért a helyet érdemes körültekintöen megválasztani Borsod,Szabolcs,Tisza mellett stb. |
Nem tudom,ki,hogy van vele,de nekem már elegem van ebből a zimankóból,bár egy-két "elvetemültet" ilyenkor is látok a hófalak között tekerni,reméljük hamar jön a bringás szezon.
Addig is kedvcsinálónak egy tavaly nyári túra,mikor is még a tökünkön is folyt a víz/szó szerint/,mivel az árnyékban is 35 fok volt. HD 1080p /a Mozilla most sincs a helyzet magaslatán,akit a fullhd érdekel használjon Explorert./ Útvonal: Miskolc-Csorba tavak-Arnót-Felsőzsolca-Onga/Ongai tavak/-Gesztely-Hernádkak-Alsózsolca/Gyári-tó/-Sajólád/Sajó/-Onod/Ónodi-tó/-Nyék*ládháza/Golem-tó,István 1-2.-tavak,Öreg-tó,Középső-tó/-Mályi/Mályi-tó/-Kistokaj/Kistokaji-tó/-Szirma-Mis*kolc A szintkülönbség a nullát pedzegeti,úgyhogy nagy hegymenetekre senki se számítson. Sokszor hallom milyen izgalmas az alföldi bringázás,akiket érdekel,itt a helyük. Jó szórakozást! Ui: akinek víziszonya van,ne nézze meg! |
Az idei első rövid,de annál kétségbeesettebb próbálkozásom a Bükkben:
Remélem mindenkinek megjött a kedve a bringázáshoz...de,ha elment,azon sem csodálkozom. |
Én már túlvagyok a tavaszi karbantartáson :) jövő 7en indulok Szemesre, onnan karikázzuk körbe a Balatont. Addig csak erre-arra. Meg hátha befut addig még valami jó program.
|
Canga
Sziasztok!
Mi is nagyon sokat biciklizünk barátokkal, főleg tavasszal, amikor még nincs olyan nagy meleg. Legtöbbször Balaton környékén megyünk, mert ott van 1 barátnak telke. Egy elég régi biciklim van és szeretném már lecserélni 1 jobbra. Valamelyik nap jártam a Csepel plázában, ahol most éppen egy utazási kiállítás zajlik és láttam egy nagyon szuper bringát, nagyon tetszett, egy ilyet szívesen elfogadnék. Rákerestem az oldalukra és kitettek szerencsére egy képet róla: https://www.facebook.com/photo.php?f...type=3&theater Nem tudja véletlenül valaki, hogy milyen bicikli ez? Köszi szépen! :) |
Húha...ez a zsinórhajtású, nem? Nagyon tuti!!!! :) Ott ki van rakva?
|
Igen ki van állítva! Nekem azért is tetszik, mert ilyen szép fehér, meg látszik, hogy nagyon profi darab! :))
Zsinorhajtású? Húú az nagyon komoly!! Idézet:
|
Itt egy új bringásvideó a Bükkből,...bár,ha belegondolok,nem is olyan új,mert majdnem egy éves,túl sok változás nem volt,sziklák,fák ugyanott vannak./kevés kivétellel/:
...végre esik már valami eső.már nagyon ideje volt,a hétvégén áttekertem megnézni Szilvásváradra,hogy hogyan nem folyik a Fátyol-vizesés/ha már megcsinálták neki a negativ reklámot a hiradóban/,háát elég siralmas látvány volt,és pontra az i: a majdnem koxra kiszáradt Felső-tó. |
Kivüllállók el se tudják képzelni micsoda helyek vannak Montenegróban,csak aki személyesen is volt már itt.
Maga a biciklitúra 8 nap volt,se özönviz,se erdőtüz,csak a szokásos balkáni hőség napsütéssel.Direkt junius elejére időzitettük,amikor még nem ég ki a szárazságtól a táj,olyan üdezöld minden és a hegyek teteje még havas,a tengerpart sem zsúfolt. Első rész: Szinte egész Montenegrót bejártuk,a következő rész egy bosnyák szakaszt is érintve Scepan Poljétól le Risánig,de van tengerparti rész,Rijeka Crnojevica/Balkán dunakanyar/,Moraca-kanyon,Tara-kanyon stb. Kellemes kikapcsolódást! |
2.rész:
|
Balkán-körút 3.-ik rész: Az adriai szakasz
Útvonal: Grahovo-Herceg Novi-Risan-Perast-Kotor-Tivat-Budva-Bar Aki túrabeszámolót akar olvasni,az is van: http://users.atw.hu/cobranco/turabes...12_balkan.html |
Aki még nem unja,itt a Balkán-szappanopera legújabb epizódja:
Útvonal: Bar-Virpazar-Rijeka Crnojevica-Podgorica HD 720p,mint mindig,érdemes igy nézni akinek birja a gépe,fantasztikus a hely,bár az igazi élmény töredékét sem adja vissza a kamera. ...lassan már több részes,mint a Barátok Közt...de,remélem attól azért attól jobb... Kellemes kikapcsolódást! |
ha neaggyisten valaki akar fotelből bringázni itt a Balkán-túra 5.-ik része:
Az útvonal ezúttal: Podgorica-Moraca Kanyon-Crkvine sedlo/1045m/-Kolasin-Mojkovac-Tara Kanyon-Zabljak Van még hozzá néhány fotó,meg egy slideshow is unaloműzésnek: http://users.atw.hu/cobranco/kepek.html Jó szórakozást! |
Ha van olyan, akinek végképp nem lett elege Montenegróból,annak itt egy rövid ráadás:
…igérem,több nem lesz! |
Bár elég lassan,de azért közeledik a szezon eleje/mármint nekem,mert van akinek nincs is vége télen/,szóval kedvcsinálónak egy tavaly előtti/dobozban felejtett/ túra a 2011-es szezon végéről:
Egy kis hazai, a változatosság kedvéért,a novemberi Bükkből: Az öszi szinek miatt FullHD 1080p-ben készült,de a pára és a terepviszonyok sajnos felülirták a tökéletes képi élményt,ugyhogy a 720p-s opció jobbnak tünik. Üdv Cobranco |
Következik menetrendszerűen az éves „anti-BIG” túrám,hegyek nincsenek benne,sokkal inkább mélyföld,de legalábbis alföld.Bringás szempontból nem egy nagy kihivás/hacsak a 40 fokot nem tekintjük annak/,de egy kirándulásnak jó lehet.
Útvonal: Poroszló-Tiszafüred-Tiszaörvény-Tiszaderzs-Abádszalók-Tiszabura-Tiszaroff-Jánositanyák-Tiszasűly-Sajfok-Kisköre-Sarud-Poroszló Üdv Cobranco |
Itt a „remek idő” egy kis videózásra,akit érdekel:
Alpok keringő. 1.rész: Aosta és a Graji-Alpok 2012. (Switzerland-Italy) HD 720p Útvonal: Bellinzona [Svájc] (220m) -- Lago Maggiore [Svájc-Olaszország] --Cesto Calende [Olaszország] -- Borgomaneiro [Olaszország] (390m) -Biella [Olaszország] (404m) -- Chatillon [Olaszország] (404m) -- Aosta [Olaszország] (613m) -- Morgex[Olaszország] (997m) -- Col du Petit-Saint-Bernard [Olasz-Francia határ] (2.188m) -- Bourg-Saint-Maurice [Francaország] (810m) Aki szeret olvasni,irásos beszámoló itt: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_12.html Kellemes időtöltést! |
Mostmár úgy tünik a jövő héten végleg itt a bringás szezon/végre!/,ennek ellenére akinek van kedve videózni,itt a tavalyi Alpoktúránk második része:
Alpok-keringő. 2.rész: Annecy és a Savojai Alpok 2012. (France) HD 720p http://www.youtube.com/watch?v=LvzMmDGaoMA Útvonal: Bourg-Saint-Maurice [Francaország] (810m) -- Cormet de Roselend (1.968m) -- Albertville (353m) -- Ugine (410m)- Annency (450m) -- Bonneville (450m) -- Les Gets (1.180m) -- Thonon-les-Bains (406m) Túrabeszámoló megtekinthető itt: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_12.html Jó szórakozást! |
Üdv a kollégáknak!
A tavalyi Alpoktúránk következő epizódja megtekinthető itt: /Ez egy lightos rész,túl sok hegy nincs benne,pihenőnapnak szántuk./ Alpok-keringő. 3.rész: Genfi-tó 2012. (France-Switzerland) HD 720p Útvonal: Lac de Jotty-- Thonon-les-Bains (406m) --Evian Le Bains--Tourronde--Meillerie--St.Gringolph--Villeneuve--Chat.De Chillon-- Montreux [Svájc] (405m) --Roche--Vetsvey--Montey--St.Maurice Írásos beszámoló itt: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_12.html Ha van még olyan, akit érdekel…jó estét,jó szurkolást! |
Sziasztok!
A tavalyi Alpoktúránk utolsó része következik: Alpok-keringő. 4.rész: Rhone-Alpok. 2012. (Switzerland) HD 720p Felhivom a figyelmet a végén: több,mint 70km hosszú,40-70km/h átlagsebességű fantasztikus/és igy utólag visszanézve:hátborzongató/száguldásra 2200 méter szintvesztéssel a Nufenenpass-ról Bellinzonáig. Útvonal: Montreux [Svájc] (405m) -- Martigny (474m) -- Sion (497m) -- Visp (650m) -- Brig (690m) - Ulrichen (1.353m) -- Nufenen Pass (2.478m) -- Airolo (1.215m) -- Bellinzona [Svájc] (220m) A túrához tartozó SLIDESHOW itt látható: http://www.youtube.com/watch?v=rPm4hwvxmsk Fotoalbum: http://picasaweb.google.com/10842952...pokKeringo2012 Az /immár komplett/ irásos beszámoló itt tekinthető meg: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_12.html Kellemes kikapcsolódást! Cobranco |
Mátra-körtúra 2013.05.16. /Hungary/ HD 720p
Útvonal: Parádsasvár-Mátraháza-Kékestető-Sástó-Gyöngyös-Károlytáró-Mátraszentimre/-istván,-lászló/-Vöröstorony-kilátó-Galyatető-Parádsasvár További kellemes nyaralást… |
Július elején tettünk egy kört Erdély délnyugati szegletében,itt egy rövid bemutató a teljesség igénye nélkül:
Útvonal: Szörényordas/Garina/-Valliug/Ferencfalva/-Resita/Resicabánya/-Carasova/Krassóvár/-Anina/Stájerlakanina/-Prigor/Nérahalmos/-Baile Herculane/Herkulesfürdő-Cserna szurdok-Baia de Arama-Tismana-Runcu-Sohodol-szurdok-Pasul Vulkan-Urisani-Lupeni/Lupény/-Vulcan-Zsil-völgye-Bumbesti Jiu-Targu-Jiu/Zsilvásárhely/-Motru-Brobeta-Turnu Severin/Szörényvár/-Duna-áttörés/Vaskapu-Kazán-szoros-Dojni Milanovac/Szerbia/-Gospodin Vir szurdok-Golubac/Galambóc/-Veliki Gradiste/Szerbia/-Ram/Szerbia/-Bela Crkva/Szerbia/-Oravita/Oravicabánya/-Resita-Brebu Nou/Temesfő/ 950km |
Andalúziában bringával - videókamerával :)
Sziasztok !
Tavaly Andalúziában tett bringatúrám során (1448 km + 21873 m) 4 különböző emelkedőn tekertem 5-ször 2000m fölé: Tegnap elkészült az utolsóról is a videó, így megosztom őket. Egyikük elképesztően varázslatos, de azért másikokon is akadtak szép részek. Az egész túráról írt tömörebb írás, élménybeszámoló: http://gyorgyigabor.hu/2012_Veleta_Andaluzia_rov.html A videókhoz rövid szösszenetek: Az Alpokban és Pireneusokban már felkerestem az összes aszfaltos 2000m fölé vezető utat, ide azonban még el kellett jutnom és ott tekernem, hogy ne legyen semmi hiányérzetem, ami a számottevő emelkedőket illeti, ráadásul képek alapján a Pico Veleta (3396 m), Európa legmagasabbra vezető aszfaltos emelkedője (kb. 3280 m-ig aszfaltos, utána földút) szépnek is ígérkezett. Az első napokban még tenger mentén tekertem, majd 1000m fölötti hegyeken melegítettem be a Veleta meghódítására: a Alpokban is tengerpartról tekertem fel málhával a 2802m-es Bonette csúcsra, itt is erre készültem, noha ez itt valóban őrültség, ugyanis az emelkedő igazi kezdetéig ez kb. 75 km-t + kb. 800 m szintet jelentett. Varázslatos nap volt.... bár az idő szaladt, nem engedtem abból, hogy filmezzek, fotózzak és megörökítsem az egészet így viszont a 2500m fölötti, rosszabb minőségű aszfaltos utat csak naplemente környékén kezdtem meg. Néhol vad meredek hegyoldalban vak sötétben, lámpámmal világítva tekertem, közben időnként erős szél fújt. A csúcs alatti hágótól vak sötétben nyílt a panoráma, ám így is csodás volt látni a tengerparti települések fényeit. 2 nappal később, csatlakozott túratársammal, Tamással is visszatértünk, már málha nélkül, ám odafönt erős szélben. ÖRÖK EMLÉK MARADT. Odafönt orkán erejű széllel dacoltunk. Ahogy Tamás inkább tolta egy szakaszon a bringát, láttam, amint a szél oldalt merőlegesen felemelte e kerékpárt !! A Pico Veleta emelkedő két meghódításáról az alábbi (best of) videót készítettem: http://www.youtube.com/watch?v=jsFzaebbuOw Néhány nap múlva következett a Sierra Nevada másik 2000m-t elérő útja, az északról panorámaút: Puerto de la Ragua (2000 m). Végig egyenletes 6-7%-os meredek: noha végig erdő kíséri, mégis sok a kilátás: vagy a széles völgyre, vagy előre a Sierra Nevadára. Íme videón: http://www.youtube.com/watch?v=qtTNJWHiJpI Ez volt a túra leghosszabb napja számomra, mivel az előző nap délelőtti bringaszerelős történet miatt kénytelen voltam egy napra tenni két komoly kaptatót és bevállalni éjszakai tekerést is a cél érdekében (187 km + 3954 m szint) . A Puerto Raguán átkelve 34-36 fokban vertünk sátrat Fondon környékén, majd a délután a környező forró hegyoldalon tekertünk és kaptunk rálátást a tabernasi sivatagra (akárcsak Marokkóban tekerne az ember), majd este következett nekem egy kis hegylánccal odébb, szélkerekek tengerében a Puerto Escúllar (2036 m), amiről korábban nem találtam bringás videót a világhálón; én mutathattam be az érdeklődőknek Elég unalmas kaptató volt, nem is meredek sehol, ráadásul az aszfalt minősége sem volt igazán jó kb. 1600m felett. A gerincen viszont hatalmas élmény volt vagy egy percen át békésen nézelődő, majd elballagó őzeket / szarvasokat filmezni és látni. Hajnali 1/2 2-re értem vissza a kempingbe, ám másnap sem volt még rövid napom. Ezt videóztam ott: http://www.youtube.com/watch?v=cue4j6bhYro Másnap sem lazíthattam, mert egy közeli emelkedőt még célként tűztem ki, ugyanakkor lemondtam a másikról (Calar Alto). Mindkettő nem fért a programba, azonban míg a Calar Altóról sok infó van a világhálón, mert sokszor keresi fel a Vuelta, addig a másik kaptatóról alig találni információt a világhálón, videót is "alighogy". Túratársammal Tabernas (Mini Hollywood környékén ) váltunk szét, miután távolról megnéztük a westernfilmek filmstúdiójának látnivalóit. Tamás kényelmesen Almériába tekert (ahol este együtt kempingeztünk), én viszont újabb 2000m-es aszfaltos útra hajtottam fel: Tetica de Bacares (2080 m). Az emelkedő nagy része, a Puerto Velefique (1860 m-ig) hágóig már szerepelt a Vuelta a'Espagna-n is, így az aszfalton versenyzők neveit is olvashattam, sőt egy sziklafalon, az 1996-ban visszavonult legenda, Indurain nevét is. A Puerto Velefique szépen tekergő, látványos hágóút: leginkább valóban a vonalvezetése miatt. A Tetica de Bacares tetejére, ahol TVtorony is található 3 km-es leágazó-út vezet; a vége megfelelően meredek, vonzó kaptató. Az emelkedő videója: http://www.youtube.com/watch?v=_VZvgf9OySI Jó szórakozást! A 2000m fölötti emelkedőlistám a videólinkekkel: http://www.gyorgyigabor.hu/GYG_osszes_hago.php Gábor |
Üdv mindenkinek!
A júliusi erdélyi bringatúránk első két része megtekinthető itt: |
Üdv mindenkinek!
A Déli-Kárpátokon való átkelésnek sikerült igen vadregényes formáját választani,sajnos a film töredékét sem adja vissza annak, amit ott átéltünk,dehát ahogy szokták mondani, az élet a legjobb forgatókönyvíró. Mai napig nem értem,hogy a felmálházott bringák,hogy élték túl.,s az élet fintora,hogy múlt pénteken a szél feldöntötte a garázs előtt a bicajt és olyan szerencsétlenül esett,hogy pont a járdaszegély telibetörte a váltómat…káromkodva visszatoltam a helyére,még csak belegondolni is rossz,hogy mi lett volna ,ha valami hasonló történik kinn a román vadonban. Dél-Erdélyi Körkép 3.rész: "A legvadabb hely Romániában" 2013. /Romania/ HD 720p: Útvonal: Tismana-Runcu-Sohodol szurdok-Pasu Dalma Casuta /1152m/-Urisani-Lupeni/Lupény/-Vulcan-Zsil-völgye-Bumbesti Jiu-Targu-Jiu/Zsilvásárhely/-Motru Elnézést,ha néhol remegősebb a kép az átlagnál,de az útviszonyok csak ennyit engedélyeztek. Kellemes időtöltést! |
Üdv mindenkinek!
Két nappal ezelött kezembe kaparintottam egy actionkamerát,itt vannak a rögtönzött benyomások: Vigyázat…igaz,hogy profi termékbemutatóról nem beszélhetünk,viszont legalább minöségi túravideónak is utolsó:) Cobranco |
Sziasztok!
Aki nem akarja a 90km-es jeges szelet hasitani,egy kis „beltéri” program: Szezonzáró túra a Bükkben 2012.10.22. /Hungary/ FullHD 1080p Útvonal: Miskolc-Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt-Lófőtisztás-Macskalyuk-Bekénypuszta-Vizfő-Latorvár-Sály-Ilonaház-Dorongósrét-Hollóstető-Lillafüred-Hámor-Diósgyőr Útvonal-animáció és térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/lator.2012..html Ui: A szezonzárás stimmel,csak nem az idei,hanem a tavalyi,/ahogy mondani szokták,kicsit porosodott a doboz alján/több,mint egy éves,szóval ez egyfajta ősbemutató…de szerencsére ez nem az a műfaj,ahol az aktualitás sokat számit. Kellemes időtöltést! |
Itt az erdélyi-bringatúránk két utolsó része,….mondhatni,a maradék:
4.Al-Dunai áttörés /Vaskapu,Kazán-szoros/ 2013. (Romania,Serbia) HD 720p Útvonal: Motru-Brobeta-Turnu Severin/Szörényvár/-Duna-áttörés/Vaskapu-Sip-szurdok-Tekija-Orsova-Kazán-szoros-Dubova-Dojni Milanovac/Szerbia/-Gospodin Vir szurdok-Golubac/Galambóc/-Moldova Veche-Veliki Gradiste/Szerbia/-Ram/Szerbia/-Bela Crkva/Szerbia/ Túraútvonal-animáció és térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepe...yt4.2013..html 5.Dél-Erdélyi Körkép 5.rész: Bánság 2013. /Romania/ HD 720p Útvonal: Oravita/Oravicabánya/-Gradinari-Tricvanul Mare-Lupac-Resita-Secu-Muntii Semenic-Valliug/Ferencfalva/-Garana/Wolfsberg/-Szörényordas/-Három Viz Tava-Brebu Nou/Temesfő/ Túraútvonal-animáció: http://users.atw.hu/cobranco/terkepe...yt5.2013..html Kellemes időtöltést! |
Egy tavaly nyári túra hazánk egyik kevésbé ismert vidékéről:
Útvonal: Felsőnyárád-Felsőkelecsény-Zubogy-Ragály-Imola-Kánó-Felsőtelekes-Alsótelekes-Vasbánya-/Bányató/-Szuhogy-Szendrő-Galváca-MeszesRakacai-tó-Martonyi-Pálos-kolostor-Szár-hegy/Martonyi-torony/-Szalonna-Szőlősardó-Tereszténye-Éger-völgye-Felsötelekes-Rudabánya-Felsökelecsény-Felsőnyárád Kicsit/inkább nagyon!/hosszúra sikeredett,lehet jókat szunyókálni közben. Kellemes időtöltést! |
Egy ilyen kerékpáros expedíción én is részt vennék: http://goo.gl/q01tyn
Volt már valaki ilyenen? Mellesleg szerintem tök szuper cikk. |
Üdv mindenkinek!
A tavaly nyári alpoktúránk első epizódja megtekinthető: Útvonal: Viktring-Klagenfurt-Wörthersee-Maria Wörth-Velden-Villach-Bad Bleiberg-Villacher Alpe-Hermagor-Kötschach-Karnische Dolomitenstasse-Gail-völgye-Untertilliach-Kartitscher-Sattel/1530m/-Kartitsch-Heinfels-Silian-Innichen/San Candido/ Útvonal-animáció és térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepe...sz1.2013..html Felhivom a figyelmet,hogy van irásos túrabeszámoló is: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamolok.html aki tud/és akar is/olvasni,ez is egy program. Jó szórakozást! |
Sziasztok!
Akinek van kedve videózni az Alpok Dosszié folytatása/Dolomitok 1.rész/ megtekinthető: Útvonal: Innichen/San Candido/-Sexten/Sesto/-Kreuzbergpass/Passo di Monte Groce di Comelico/1636m/-Stefano di Cadore-Piave-völgye-Campolongo-Frison canyon-Forcella Lavardet-Sella di Razzo/1800m/-Lago di Sauris-Lumiei szurdok-Ampezzo Útvonal-animáció és térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepe...sz2.2013..html Az aktuális részhez tartozó túrabeszámoló elérhető: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_13.html ha, valaki kihívásokkal küzd az olvasás terén,annak vannak képek is szépszámban. Kellemes időtöltést! |
Csáó mindenkinek!
Akinek van kedve végigszenvedni a 2013-as alpoktúránk harmadik epizódját,ime: Útvonal: Ampezzo-Sella di Cima Corso/892m/-Passo della Mauria/1298m/-Piave canyon-Piave tunnel-Auronzo di Cadore-Lago di Santo Caterina-Ansiei völgye-Lago di Misurina-Col san Angelo/1756m/-Dürrensee/Lago di Landro/-Val di Landro-Toblachersee-Toblach/Dobiaccio/ A szokásos útvonal-animáció és térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepe...sz3.2013..html Remélem az aktuális részhez tartozó túrabeszámolót most sem hagyja ki senki: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamolok.html Jaah igen,összecsaptam egy slideshow-t is a fotókból,akit érdekel: http://www.youtube.com/watch?v=DIKnvAEWc5w Több link igérem nincs… Jó szórakozást! |
Sziasztok!
A tavaly nyári alpoktúránk utolsó epizódja megtekinthető: http://www.youtube.com/watch?v=x9pj-tg1sqI Útvonal: Toblach/Dobiaccio/-Pustertal-Drau/Dráva/ völgye-Lienz-Möllbrücke-Milstatter see-Brenn see-Afritzer see-Ossiacher see-Wörther see-Klagenfurt Útvonal-animáció és térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepe...sz4.2013..html A írásos anyag maradék része/meg persze az immár komplett egész is,egyben ,aki most kapcsolódik be/: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamolok.html Jó szórakozást! |
Sziasztok!
Tudom,hogy a nyár nem a szobában a TV előtt ücsörgés évszaka,mindenki teker,ha lehet/nagyon helyesen/,de ha valakinek akad egy üres órája,itt egy több mint két éves /”archiv”-nagyképüen/ túravideó az akkori Bükkből: http://www.youtube.com/watch?v=NmNDdXPIXVs Jó szórakozást! |
|
Sziasztok !
Idén nyáron két és fél hetet az Alpokban bringáztam, ennek elején Olaszországban, legendás emelkedőkön teljesítettem a Valtellina Extreme Brevet bringás kihívást (alvás nélkül túrabringával 360 km + 9124 m szintemelkedés lett - szűk másfél nap alatt). Ez volt az első magyar teljesítés. Egyelőre egy rövidebb, 12 perces videót vágtam össze, melyet kedvcsinálónak gondoltam a hosszabb előtt. Egyúttal élménybeszámolót is írtam erről az emlékezetes és nem mindennapi kihívásról: http://www.gyorgyigabor.hu/20140614_...xt_brevet.html A folytatásban persze a többi napról is írok, ill készítek videót! :) |
Sziasztok!
Egy tavalyi Felvidéki túrámat szeretném mindenki szives figyelmébe ajánlani,ime: Útvonal: Kosice/Kassa/-Bukovec-Hylov-Mexico-Rieka-Zlata Idka/Arany Ida/-Kojsovská Holá/1245m/-Perlovy Potok-Gelnica/Gölnicbánya/-Jaklovce/Jekkelfalva/-Ruzsin-tó-Velky Folkmár-Folkmarska sedlo-Folkmarské skaly-Kosická Bela-Kosice Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/kassa.2013..html Kellemes időtöltést! |
Túra a Balaton körül
Sziasztok!
Mi idén először tekertük körbe a Balatont (három nap alatt, mert nem siettünk). Mivel van egy videóblogom összefoglaltam az élményeket másfél percben: A többi videóm itt található: http://aperti.blog.hu |
Üdv mindenkinek!
Itt az Adriai túránk utolsó része,olyan amilyen,van az,mikor a természet is belekontárkodik a forgatókönyvbe: Útvonal: Prozor-Ramsko jezero-Makljen hágó /1123m/-Gornji Vakuf-Rastovo hágó/1025m/-Novi Travnik-Travnik-Turbe-Ugar szurdok-Knezevo/Skender Vakuf/-Banja Luka Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/adria6.2014..html Fotóalbum: https://plus.google.com/photos/10842...94015585034257 Írásos /immár teljes/ túrabeszámoló: http://users.atw.hu/cobranco/turabes..._14_adria.html Kellemes időtöltést! |
Idézet:
2010-ben is jártam arra http://kerekparos62.hu/hagotura_szlovakia_2010.html Én mindig az interneten gyüjtök címeket, néha foglalok is. ezen az odalon találsz címeket is http://kerekparos62.hu/kerekparos_tu...rs_kereso.html ha keresel szlovákul "ubytovanie" a szállás+ a település neve .Az árak SK-ban kedvezőek! Jó bringázást |
Sziasztok!
A tavaly nyári Alpoktúránk első része megnézhető,lekövethető,megszemlézhető,olvasható,bö ngészhető:)...kinek,mi a szimpatikusabb,van itt film,fotók,túrablog,térkép,stb: Útvonal: Torino-Castelette-Suza-Oulx-Bardonecchia-Col de Echelle/1766m/-Val de Claree-Briancon-Col de Izoard/2360m/-Casse Deserte-Combe de Queyras-Guillestre Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/alpex1.2014..html Túrablog: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_14.html Jó szórakozást! |
A kétfős expediciós csapat ezúttal többek között az Alpok legendás hágójának a „de la Bonette”-nek a meghódításával is próbálkozik…és,hogy milyen sikerrel?...kiderül aki velünk tart
Útvonal: Embrun-Savines le Lac-Sauze le Lac/1049m/-Lac de Serre Poncon-Ubaye völgye-Barcelonette-Jausiers-Restefond erőd-Col de la Bonette-Cime de la Bonette/2802m/-Col de Raspaillon-Camp de Forches-Mercantour Nemzeti Park-La Pra-St.Etienne de Tineé Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/alpex2.2014..html Túrablog: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_14.html Kellemes Húsvéti Ünnepeket! |
Üdvözlök mindenkit!
A tavalyi Alpoktúránk következő epizódját szeretném mindenki figyelmébe ajánlani. Előljáróban annyit,hogy látványvilágában talán a legütősebb rész következik: Útvonal: St.Salvaire-St.Sauveur de Tineé-Roubion-Col de Couillole/1678m/-Beuil-Cians szurdok-Var völgye-Puget Théniers-Entreveaux-Col de St.Raphael/876m/-Riolán szurdok-Sigale-Aiglun kanyon-Roquesteron-Esteron szakadék-Gilette-Carros-Nizza Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/alpex3.2014..html Túrablog /aktuális rész: 5-6nap/: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_14.html Komplett,közel félezer képből álló fotóalbum: https://plus.google.com/photos/10842...92238108250753 Jó szórakozást és kellemes hosszú hétvégét mindenkinek! |
Sziasztok!
Egy kicsit le vagyok maradva,mivel tavalyi túrám következő 2 epizódját ajánlom mindenki figyelmében,közben már tombol az idei nyár… Szóval,…Bringával a Rivierán 1-2.rész: Útvonal: Nizza-Villafranche sur Mer-Cap Ferrat-Beauliau Sur Mer-Eze-Bord de Mer-Cap d'Ail-Monaco-Cap Martin-Menton Útvonal: Grimaldi-Ventimiglia-Vallecrisia-Bordighera-Ospedaletti-San Remo-San Stefano al Mare-San Lorenzo al Mare-Imperia-Diano Marina-Marina di Andorra-Alassio-Albegna-Borghetto-Loano-Pietra Ligure-Finale Ligure Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/alpex5.2014..html Fotóalbum: https://plus.google.com/photos/10842...97900124172945 Irásos túrabeszámoló: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloriv_14.html Fogadjátok szeretettel! Cobranco |
Üdv!
Egy kis hiánypótlás: Alpok-Expedíció befejező rész. Felhívom a figyelmet,hogy a lehangolónak tűnő cím ellenére nem lesz unalmas… Útvonal: Finale de Ligure-Cole di Melogno/1028m/-Osiglia-Lago di Osiglia-Millesimo-Montezemolo-Bra-Carmagnola-Vinovo-Castellette-Torino Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/alpex6.2014..html Túrablog: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_14.html Komplett,közel félezer képből álló fotóalbum: https://plus.google.com/photos/10842...92238108250753 További videók,képek,túrabeszámolók itt:http://cobranco.atw.hu/ Jó szórakozást és kellemes nyarat mindenkinek! |
Sziasztok!
Egy másfél éve abbahagyott,mondhatni „befejezetlen történet” ősbemutatója következik,a változatosság kedvéért egy kis hazai színfolt a sok külföldi túra kavalkádjában. Útvonal: Perkupa-Dobódél-Bódvarákó-Esztramos-hegy-Bódvaszilas-Szögliget-Szádvár-Ménes-tó-Ménes völgy-Szelcepuszta-Szelce völgy-Lófej völgy-Tohonya szurdok-Jósvafő?-Kecső völgy??-Kecovo???-Aggtelek???? Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepe...lek.2014..html Fogadjátok szeretettel! |
Üdv mindenkinek!
Az idei Kárpát-túrám első két napját szeretném bemutatni,több formában is/film,fotók,irásos beszámoló/,kinek mi tetszik: Útvonal: Szászsebes-Péterfalva-Szászcsór-Sugag-Tau Bystra-Lacul Oasa-Pasul Tartarau/1678m/-Obarsia Lotrului-Transalpina/67C/:Páring-hegység-Pasul Muntini/2014m/-Pasul Urdele/2240m/-Ranca/1600m/-Novaci-Baia de Fier Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/dk1.2015..html Fotók: https://plus.google.com/photos/10842...9016273?sort=1 Túrabeszámoló: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamolo_15_dk.html Jó szórakozást! |
Az átkelés a Kárpátokon lehet egyszerű illetve kevésbé egyszerű.
Nekünk ezúttal az utóbbi sikeredett. Ime,az idei erdélyi túránk videós összefoglalójának második része: https://www.youtube.com/watch?v=UIKAhQURqtE Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/dk2.2015..html Túrabeszámoló: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamolo_15_dk.html Fotók: https://plus.google.com/photos/10842...68172149016273 Kellemes időtöltést! |
Az átkelés a „Vöröstoronyi-szoroson igazi „kaland”,de erősen idézőjelben.
Itt egy kis filmes dokumentáció: Útvonal: 1.Cozia Nemzeti Park /Brezoi-Calimanesti/ 2.Brezoi-Corbu-Draganesti-Cainenni Mari/Mici-Lazaret/Latorvár/-Cheile Tunu Rusu/Vöröstoronyi szoros/-Boita-Talmaciu/Talmács/-Racovita-Avrig/Felek/-Scoreiu Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/dk3.2015..html Fotók: https://plus.google.com/photos/10842...68172149016273 Túrabeszámoló: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamolo_15_dk.html Kellemes időtöltést! |
Akik jártak már Erdélyben vallják,hogy vannak olyan helyek,amiket az életben legalább egyszer látni kell.Ilyen a Fogaras.
Nos,nekem az idén nyáron összejött,ime: Útvonal: 7C-út: Cartisoara-Cascada Balea/Bilea-vízesés/-Lacul Balea/Bilea-tó/-Pasul Bilea/2040m/-Cascada Capra/Zerge-vízesés-Lacul Vidraru/Vidra-tó/-Cet.Poinari/Poinari-vár/-Dracula kemping Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/dk4.2015..html Fotóalbum: http://plus.google.com/photos/108429...49681323903073 Túrabeszámoló/5.nap/: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamolo_15_dk.html Jó szórakozást és egyúttal Kellemes Karácsonyi Ünnepeket illetve Boldog Új Évet kivánok mindenkinek! |
Ezt az epizódot tulajdonképpen a Transfogaras utózöngéjének szántam,de végül egy átvezető rész lett belőle,egy hosszú és gyötrelmes nap krónikája,ami inkább a hőségről szólt,mint a látványról:
Útvonal: Poinari vár-Corbeni-Alebestií-Pamanteni-Curtea Arges-/Argyasudvarhely/-Berevoesti-Codeni-Campulung-Mausoleul-Matiasi-/900m/-Dragonslavele Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/dk5.2015..html Fotóalbum: http://plus.google.com/photos/108429...49681323903073 Túrabeszámoló/6.nap/: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamolo_15_dk.html Jó szórakozást! |
Sok szeretettel köszöntök mindenkit!
A tavalyi Erdélyi-túrám utolsó részét szeretném ajánlani. Van itt minden,sziklás kanyonok,alpesi rétek,sport,várbemutató,városnézés/Brassó,Rozsnyó…/mindehhez díszletként a forró nyár és akit érdekel még a Román Államvasutak jelenkori állapotába is betekintést nyerhet. Útvonal: Dragonslavele-Rucar-Damvovitei-Dambovica-kanyon/Cheile Dambovicoara/-Pestera Dambovicoara-Králykő hegység-Pasul Giuvata/Bran-hágó 1290m/-Drumul Carului-Törcsvár/Bran-kastély/-Barcarozsnyó/Rasnov/-Cristian-Brassó/Brassov/....Szászsebes Térkép: http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/dk6.2015..html Fotóalbum: https://plus.google.com/photos/10842...91477236946017 Túrabeszámoló/7-8.nap/: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamolo_15_dk.html A filmből hiányzó,már korábban bemutatott, „Törcsvár,avagy a Dracula kastély?” cimű bonusz rész elérhetősége: https://www.youtube.com/watch?v=dwtgPvY6-D8 Köszönöm a megtisztelő figyelmet! |
Sziasztok!
Kicsit megkésve,de annál nagyobb lelkesedéssel szeretném mindenki szíves figyelmébe ajánlani a tavalyi Alpoktúrám filmes dokumentációjának első részét: Útvonal: Flums-Walenstadt-Walensee-Quarten-Nafels/Mollis-Glarus-Klöntal-/Klöntaler-see/-Richisau-Pragelpass/1550m/-Hintertal-Muotatal Térkép: https://drive.google.com/file/d/0B7u...RaTDI3Yjg/view Aki nem felejtett még el olvasni,semmiképpen se hagyja ki az adott részhez tartozó képes túrabeszámolót sem,amit Istvánpisti jegyzett: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_15.html /az írásos anyag,mint folytatásos regény,mindig az új filmes részek feltöltésével együtt frissül a továbbiakban/ Fotoalbum: https://plus.google.com/photos/10842...08316932910865 Kellemes időtöltést! |
Ha esetleg valaki a hosszú hétvégére nem/csak/ szabadtéri programot tervez,egy filmes programot ajánlanék kikapcsolódásnak,a tavalyi alpoktúrám most következő része egyértelmüen a közelgő nyarat idézi:
Útvonal: Muotathal-Schwyz-Ingebohl-Vierwald Statter See/Négy kanton Tava: Brunnen-Gersau-Vitznau-Weggis-Küssnacht am Rigi/-Luzern-Alpnacher see-Sarnen-Sarner see-Lungerer see-Lungern-Brünigpass/1008m/-Meiringen-Innertkirchen Térkép: https://drive.google.com/file/d/0B7u...RaTDI3Yjg/view Túrabeszámoló/2-3 nap/: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_15.html Fotoalbum: https://plus.google.com/photos/10842...96902389093201 További videók,képek,túrabeszámolók itt: http://cobranco.atw.hu/ Fogadjátok szeretettel! |
Van olyan eset,amikor az időjárás belekontárkodik az eseményekbe.Ilyenkor,jobb híján jön a tartalék terv,már ha van.Nekünk nem volt,maradt a rögtönzés…
A tavalyi Alpoktúrám következő epizódját fogadjátok szeretettel: Útvonal: Urbachthal-Innertkirchen-gadmental-Gental-Engstelensee/1850m/-Goldern-Hasliberg-Meiringen-Aarenschlucht Térkép: https://drive.google.com/file/d/0B7u...RaTDI3Yjg/view Túrabeszámoló/4-5 nap/: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_15.html Fotoalbum: https://plus.google.com/photos/10842...78588446620801 Jó szórakozást! |
A tavalyi Alpoktúránk csúcsa következik,már ami a magasságot illeti,de talán a látványvilág tekintetében is kijár a dobogós helyezés.
Tériszonyban szenvedőknek nem ajánlott! Útvonal: Innertkirchen-Boden-Guttanen-Handegg-Ratterischbodensee-Grimsel Hospiz-Grimselsee-Grimselpass/2165m/-Oberaare Panoramastrasse-Aare gleccerek-Oberaaresee/2390m/-Totensee-Rhone gleccser-Ratterisch Crystalweg-Haslital-Aareschlucht Térkép: https://drive.google.com/file/d/0B7u...RaTDI3Yjg/view Túrabeszámoló/6 nap/: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_15.html Fotoalbum: https://plus.google.com/photos/10842...83933045451985 Kellemes kikapcsolódást! |
Az „Alpok-saga” folytatódik,ezúttal a 4000-esek birodalmát vettük célba,de létezik olyan eset,mikor az élet átírhatja a forgatókönyvet…
Szóval,hogy összejött-e amit terveztünk,vagy sem,kiderül azok számára,akik velünk tartanak. Útvonal: Aareschlucht-Sattenalb-Rosenlaui-Schwarzwaldalp-Grosse Scheidegg/1963m/-Grindelwald-Zweilütsignen-Lütschental-Lautenbrunnental-Lautenbrunnen-Staubachfall-Wilderswill-Interlaken-Brienzersee/Niederried-Oberried-Brienz.Brienzwiler/-Meiringen-Innertkirchen Térkép: https://drive.google.com/file/d/0B7u...RaTDI3Yjg/view Túrabeszámoló/7 nap/: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_15.html Fotoalbum: https://plus.google.com/photos/10842...12895586876225 Jó szórakozást! |
Már biztos sokan unják,de még mindig van a tavalyi alpoktúrából
Most egy kicsit rendhagyó rész következik,remélem tetszeni fog. Útvonal: Innertkirchen-Urbachtal-Aarenschlucht Térkép: https://drive.google.com/file/d/0B7u...RaTDI3Yjg/view Túrabeszámoló/ 8.nap/: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_15.html Fotoalbum: https://plus.google.com/photos/108429527626914127671 Kellemes mozizást! |
Bár a legtöbben már nyakig benne vannak az idei túrázási szezonban, én még mindig a tavalyi élményeimmel traktálom a nagyérdeműt.
Szóval,akit érdekel,Célpont: Svájc 7-ik rész: Útvonal: Innertkirchen-Gadmental/Wiler-Nessental-Triftbahn-Gadmen-Steingleccser/Sustenpass/2224m/-Meiental/Meien/-Wassen/Reuss völgye/-Silenen-Erstfeld-Altdorf-Urnersee/Flüelen-Axenstrasse-Telskap-Sisikon/ Térkép: https://drive.google.com/file/d/0B7u...RaTDI3Yjg/view Túrabeszámoló/ 8.nap/: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_15.html Fotoalbum: https://plus.google.com/photos/10842...18879979139537 Kellemes időtöltést! |
Sziasztok!
Kicsit megkésve bár,de annál nagyobb lelkesedéssel szeretném mindenki figyelmébe ajánlani,a tavalyi alpoktúrám utolsó epizódját: Útvonal: Brunnen-Schwyz-Ibergeregg/1406m/-Oberiberg-Unteriberg-Sihlsee-Einsiedeln-Sattelegg/1190m/-Vorderthal-Innerthal-Wagitalersee-Siebnen-Relchenburg-Walensee-Flums Térkép: https://drive.google.com/file/d/0B7u...RaTDI3Yjg/view Túrabeszámoló/9 nap/: http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamoloalp_15.html Fotoalbum: https://plus.google.com/photos/10842...48071642856337 Aki az egész sorozatot végigszenvedte,gratulálok!...igérem,több nem lesz |
Sziasztok!
A nyári élményeim egyikét szeretném mindenki szives figyelmébe ajánlani. Helyszin: a Jón-szigetvilág,az itteni kalandozásainkról készített „roadmovie”-t fogadjátok szeretettel: Bár ez az első rész még a szárazföldi szakasz,egyfajta bevezetőnek szánva,de már a túra szerves része,remélem tetszeni fog. Útvonal: Vonitsa-Avramkani öböl-Mistikas-Astakos-Achelos delta-Etoliko szigeterőd-Missolonghi lagunák-Tourlida-Kato Vasoliki Térkép: http://cobranco.hu/terkepek/gorgo1.2016..html Kellemes időtöltést! |
Üdv mindenkinek!
Egy rövid tartalom azoknak,akik „véletlenül” elfelejtenek rákattintani: „Ebben az epizódban hőseink átküzdik magukat a Rioi tengeri hídon,ami azért izgalmas,mert kerékpárral tilos.Pátra labirintusai után egy szeméttelepnek álcázott lepukkant romos gyártelepen töltik az éjszakát,de,vajon lebuknak és menekülniük kell-e,csak azoknak derül ki,akik idáig adásban maradnak.Másnap hosszú tekerés Peloponnesos végeláthatatlan rónáin/Itt lehet egyet aludni!/Killini-nél megtörténik az első csobbanás a tengerben,majd kompozás Kefaloniára,de a hajóútról készült filmes blokkot csak gyenge idegzetűeknek ajánlom,mert igen részletes és unalmas.” Jaaah,ez itt a spoiler volt :) Fotoalbum: https://goo.gl/photos/VqJqBzQdwn4W5cXq5 Térkép: http://cobranco.hu/terkepek/gorgo2.2016..html Jó szórakozást! |
Sziasztok!
„Munka vagy szórakozás?” Ebben a részben kalandoraink megpróbálják,úgymond „odatenni magukat”az áhított cél elérése érdekében,ami a Jón-szigetvilág legmagasabb pontjának meghódítása lenne. Vajon sikerül-e nekik,kiderül mindazok számára,akik veszik a fáradságot és rákattintanak az alábbi videóra: Útvonal: Poros-Vohinas kanyon-Atros kolostor-Tzanata-Agios Nikolaos-Avitos tó-Digaleto-Ainos Nemzeti Park-Ainos csúcs/1628m/-Sami Fotoalbum: http://indafoto.hu/cobranco/gorogszigetvilag Térkép: http://cobranco.hu/terkepek/gorgo3.2016..html Jó szórakozást! |
Egy filmes program az ünnepekre:
Ezúttal utazóink Odüsseus nyomába erednek,átruccannak egy kitérő erejéig Ithakára,a mitologiák,rejtelmek és nem utolsósorban a legnyűgöző természeti látványosságok szigetére. https://www.youtube.com/watch?v=smXS-OUXA90 Útvonal: Sami/Kefalonia/-Pisaetos-Molos öböl-Vathi/Ithaki/-Mount Prosaetos-Aigos Konstantinos-Nirito Oros/904m/-Monastery Katharon-Aigon-Stavros-Frikes-Kioni beach-Aigos saranta-Afales bay-Alivia-Polis beach-Lefki-Mount Prosaetos-Pisaetos Fotoalbum: http://indafoto.hu/cobranco/ithaka_gorogorszag Térkép: http://cobranco.hu/terkepek/gorgo4.2016..html Jó szórakozást és egyúttal Kellemes Karácsonyi Ünnepeket valamint bringás élményekben gazdag Boldog Új Évet kívánok mindenkinek! |
Előljáróban egyik kedvencemet, Dolák Saly Róbertet idézném:
„Úgy útálom a telet,ha találkoznék vele biztos pofánrúgnám” Azon túl,hogy mélyen egyetértek vele,itt a tavalyi görög szigettúránk soron következő része,aminek biztos semmi köze nincs a télhez,sőt… Ebben az epizódban kalandoraink ismét Kefalonia útjait róják,olyan helyeket útbaejtve,mint Melissani tavasbarlang,Antisamos,Myrtos beach stb.Akinek ezek a nevek nem mondanak semmit,itt a helye,akinek viszont igen,annak is: Útvonal: Sami-Antisamos strand-Melissani tavasbarlang-Etimia-Betakorata-Divarata-Myrtos beach-Agonas-Kadarkata-Farsa-Drapano híd-Argostoli-Katavothes víznyelő-Fanari világítótorony-Lixouri Fotoalbum: http://indafoto.hu/cobranco/kefalonia1gorogorszag Térkép: http://cobranco.hu/terkepek/gorgo5.2016..html Kellemes időtöltést! |
Terítéken Kefalonia nyugati partvidéke.
Programok címszavakban: Vártúra,csobbanás a türkizkék/zöld?/tengerben,tavernateszt és levezetésképpen hegymászás a 40 fokban. Útvonal: Lixouri-Agopnas-Divarata-Kalo Oros-Assos-Kastro Assou-Kouloumi-Enosi-Maganos-Markantonata-Emblisi bay Fotoalbum: http://indafoto.hu/cobranco/kefalonia2gorogorszag Térkép: http://cobranco.hu/terkepek/gorgo6.2016..html Kellemes időtöltést! |
A mai műsor tartalmából:
Utazóink újra vízre szállnak,de csak képletesen,hajóval vetik bele magukat a Lefkada-szigetvilág bugyraiba,majd kanyoning-túrával egybekötött vízesés-szemle után,a tengerbe is bevetik magukat,de ezúttal nem csak képletesen.A szokásos sportfoglalkozás és a „Nagy Zabálás” című gasztroenterológiai oktatás szintén a napirend részét képezi. Útvonal: Fiscardo-Nidri-Dimosari vízesés-Vlycho bay-Katochori-Marantochori-Kontarena-Vasiliki-Ponti-Aigos Nikolaos-Niras-Cape Doukato Fotoalbum: http://indafoto.hu/cobranco/lefkada1gorogorszag Térkép: http://cobranco.hu/terkepek/gorgo7.2016..html Jó szórakozást! |
Üdv mindenkinek!
Bár tudom a legtöbben már az idei bringázás lázában égnek,én még mindig a tavalyi élményekkel traktálnám a fórumozó kollégákat. A terv a következő volt: Eljutni Lefkada egyik végéből a másikba a lehető legegyszerübb módon… De,vajon mit szól ehhez a szél,a hőség és a földrengés? Útvonal: Cape Doukato-Aigos Nikolaos-Niros-Porto Katsiki-Athani-Gialos beach-Dragano-Koliko-Kalamitsi-Aigos Nikitas- Tsoukaledes-Faneromeni kolostor-Lefkada-Lefkas lagoon-Gira beach-Agia Mavra-Aigos Nikolaos-Voulkaria tó-Vonitsa Fotoalbum: http://indafoto.hu/cobranco/lefkada2gorogorszag Térkép: http://cobranco.hu/terkepek/gorgo8.2016..html Jó tévézést! |
Az utóbbi időben nem vittem túlzásba a hazai videók publikálását,a most következő is szinte napra pontosan majdnem két éves,mondjuk úgy,egy kis hiánypótlás a múltból.
Bár itthon viszonylag gyakran járok terepre,ezeknek a túráknak a filmes rögzítésére ritkán kerül sor. Egy mozgalmas áprilisi nap videós dokumentációjából pár filmkocka már évekkel ezelőtt felkerült,most itt a „taknyolós videó” vágatlan verziója, fogadjátok szeretettel: Útvonal: Jósvafő-Kecső völgy-Kecovo-Silická Brezova-Silice-Silicei fennsík-Rakyta-Dievcanska skala-Koliba soroska-Körtvélyesi kilátó-Hárskút/Lipovnik/-Várhosszúrét/Krasnahorká Dlhá Luka-Jólész/Jovice/-Rozsnyó/Roznava/-Berzéte/Brzotin/-Plesiveská planina-Slavec-Pelsőc/Plesivec/-Gömörhosszúszó/Gemerská Dlhá Ves/-Domica-Aggtelek-Vörös-tó-Jósvafő Fotoalbum: http://indafoto.hu/cobranco/gomortornai_karszt_2016 Térkép: http://cobranco.hu/terkepek/horror.2015..html Jó szórakozást! |
Sziasztok!
Kicsit megkésve bár,de annál nagyobb lelkesedéssel a tavalyi Alpoktúránkról készült élménybeszámoló első része, filmes,fotós és írásos formában elérhető: Útvonal: Landquart-Malans szurdok-Prattigau völgy-Grüsch-Küblis-Saas-Klosters-Wolfgangpass/1637m/-Davos-Frauenkirch-Glaris-Zügenschlucht-Wiesen-Schmitten-Alvenau Túrabeszámoló: http://www.cobranco.hu/turabeszamoloalp_16.html Fotoalbum: http://indafoto.hu/cobranco/alpok_20161mar_megint_svajc Jó szórakozást! |
Sziasztok!
Tavalyi alpoktúránk következő epizódja megtekinthető minden formában: Útvonal: Alveneu-Landwasser viadukt-Filisur-Stug/Stuls-Bergün-Preda-Palpougnasee-Albulapass/2315m/-La Punt-Engadin völgy/Brever-Samedan-St.Moritz-Champfer-Lagi di Silvaplana-Silsersee-Majolapass/1815m/-Bergell/Bregaglia/ régió/Casaccia-Stampa-Stoglio-Castasegna-Chiavenna Túrabeszámoló: http://www.cobranco.hu/turabeszamoloalp_16.html Fotoalbum: http://indafoto.hu/cobranco/alpok_20162 Térkép: https://drive.google.com/file/d/0B7u...dtNFdmS0U/view Jó szórakozást! |
Sziasztok!
Az Alpok kommandó 3-ik része "szőröstül-bőröstül" elérhető: Útvonal: Chiavenna-Somaggia-Lago di Mezzola-Dubino-Morbegno-Val del Bitto di Albaredo-Albaredo per S.Marco-Passo di San Marco/1992m/-Mezzoldo-Olmo al Brembo-Piazza-Brembana-San Giovanni Bianco-Taleggio kanyon-Sottochiesa-Olda-Passo di SanPietro/1310m/-Maggio Valsassina Túrabeszámoló: http://www.cobranco.hu/turabeszamoloalp_16.html Fotoalbum: http://indafoto.hu/cobranco/alpok_20163 Térkép: https://drive.google.com/file/d/0B7u...dtNFdmS0U/view Jó szórakozást! |
Egy kis „hűsítő” a jövő heti kánikulához
Alpoktúra 2016. negyedik epizód megtekinthető: Útvonal: Maggio Valsassina-Lecco-Lago di Como-Omno-Vassena-Bellagio-Colle del Ghisallo/754m/-Magrelio-Madonna di Ghisallo-Cerate-Riva-Torni-Blevio-Como-Cernobbio-Moltrasio-Laglio-Brienno-Argegno-Val di Intelvo-Passo di Intelvo/972m/ Túrabeszámoló: http://www.cobranco.hu/turabeszamoloalp_16.html Fotoalbum: http://indafoto.hu/cobranco/alpok_20164comoito Térkép: https://drive.google.com/file/d/0B7u...dtNFdmS0U/view Kellemes időtöltést! |
Üdv mindenkinek!
Egy kis filmes program,akik nem nyaralnak,/de akik nyaralnak,azoknak is / Útvonal: Passo di Intelvo/972m/-Lanzo d'Intelvi-Arogno-Bissone-Campione d'Italia-Melide/Matilde/ töltés-Paradiso-Lugano Túrabeszámoló: http://www.cobranco.hu/turabeszamoloalp_16.html Fotoalbum: http://indafoto.hu/cobranco/alpok_20165lugano Térkép: https://drive.google.com/file/d/0B7u...dtNFdmS0U/view Kellemes időtöltést! |
Sajnos egyre inkább kopogtat az ősz,ezért pár perc erejéig idetolakodnék egy kis májusi mediterrán hangulattal.Fotósorozat után itt egy filmes előzetes,amolyan „best of” a teljesség igénye nélkül:
Útvonal: Kolasin-Komovi hegység-Andrejevica-Plav-Gusinje-Grabaj-völgy-Prokletje-hegység/Vermosh-Selce-Tamare/-Koplik-Skodra-Rozafa vára-Vaut Dejes-Komani-tó-Fierze-Puke-Ucinj-Vladimir-Skodra-tó-Virpazar-Sveti Stefan-Budva-Jaz-Kotori öböl-Lovcén Nemzeti Park-Cetinje-Rijeka Crnojevica-Podgorica-Treskavac-Bukomirsko jezero-Kucka krajina-Verusa-Kolasin Térkép: https://www.bikemap.net/hu/route/375...ntenegro-2017/ Jó szórakozást! |
Legelső Balkáni túrám helyszíne felejthetetlen élmény volt,kódolva volt tehát,hogy előbb utóbb vissza kell ide térni. Ez öt év elteltével idén tavasszal következett be,az élményeket egy,a túráról készült több részből álló monumentális filmeposz keretébe foglaltam,akit érdekel,ajánlom megtekintésre:
Útvonal: Autós rész: Budapest-Röszke-Belgrád-Cacak-Uzsice-Nova Varos-Pripolje-Mojkovac-Kolasin Bringás szakasz: Kolasin-Matesovo-Komovi hegység-Tresnjevik hágó/1573m/-Andrejevica-Sutjetska-kanyon-Murino-Plav-Plavsko jezero-Gusinje-Grbaja völgy/Prokletije/ Térkép: https://www.bikemap.net/hu/route/375...ntenegro-2017/ Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=73429109e6 További videók,képek,túrabeszámolók itt:http://cobranco.hu/ |
Meglehetős késéssel ugyan,de fogadjátok szeretettel a tavalyi Francia-Alpokban tett kerékpártúránkról készült filmes dokumentáció első részének premierjét:
Útvonal: Vinadio (900 m)-Sambuco-Pietraporzio-Berzicia-Argentera-Lago Di Maddalena- Colle della Maddalena (1.991 m) (francia nevén col de Lars) –Larche-Meyronnes-La Condamine Chatelard- Jausiers (1.220 m) – Barcelonette (1.134 m) Az Istvánpisti által jegyzett és minden részhez mellékelt képes útibeszámolót is elolvasni,különben megsértődök: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_17.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=0471ed3bf5 Térkép: https://drive.google.com/file/d/1m2Z...ew?usp=sharing Kellemes ünnepeket! |
Bolygóközi kirándulásra invitálok mindenkit,kezdünk a Holdon,majd rövid kitérő a Marson, végül a Földön landolunk és mindezt egy nap alatt!
A Francia-Alpokban készült túrasorozatom második felvonása következik,főszerepben Európa egyik különlegességével a Daluis-szurdokkal, fogadjátok szeretettel: Útvonal: Barcelonette (1.134 m) – Uvenet Fours-Bachelard kanyon-Le Villard de Abas-St.Laurent-Bayasse-Col de la Cayolle (2.327 m) –Estenc-Entraunes-Villeneuve de Entraunes-Guillaumes-Daluis szurdok/Saussis-Daluis-Enriez/ –Le Bas Agners- Entrevaux (484 m) –Pont de Queydan Képes túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_17.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=1f28a09439 Térkép/Map: https://drive.google.com/file/d/1m2Z...ew?usp=sharing Kellemes időtöltést! |
Bár az Alpokban még csak most olvadozik a hó,ahol mi voltunk híre-hava se volt. Igaz ez tavaly volt,a Francia-Alpokban készült túrasorozatom következő részében egy újabb erős nap következik,ahol a domborzat és a látványvilág változatosságát csak a remek idő múlta felül.
Útvonal: Pont de Queydan-Coulomp völgy-La Plan-Annot-Rouaninne-Le Iscle-Col de Toutes Aures (1.120 m) -Le Touron- Saint-Julien du Verdon (910 m) – Lac de Castillon (878 m)-La Cité-Croix de la Mission -Lac de Chaudanne- Castellane (730 m) – Porte de St.Jean-Clue De Chasteuil-Clue de Carajuan-Couloir-Samson-Point de Sublime-La Palud-Sur-Verdon (930 m) Írásos túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_17.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=3cbe1d2399 Térkép: https://drive.google.com/file/d/1m2Z...ew?usp=sharing Jó szórakozást! |
A Verdon-szurdok, vagy ahogy emlegetni szokták az „Európai Grand Canyon” földrészünk talán egyik legütősebb természeti látványossága,de bejárása sportszempontból is kihívás.
Tavaly, a Francia-Alpokban készült útifilmünk következő epizódját fogadjátok szeretettel: Útvonal: Route des Cretes:/D23/:La Palud sur Verdon--Bau Beni-Chalet de la Maline- Ravine de Charencon du Verdon (1.320 m) -Belvedere d'Escales-Belvedere de la Carelle-Auberge Des Cretes-Camping la Grand Canyon Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_17.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=3e5fbb9475 Térkép/Map: https://drive.google.com/file/d/1m2Z...ew?usp=sharing Kellemes időtöltést! |
A most következő epizódban túrázóink átvágnak Provence-on,mégpedig hosszában.A hőn áhított cél,a tenger.Akiket érdekel,milyen kalandok,élmények várnak rájuk,megtekinthető,filmes,írásos vagy fotosorozat formájában:
Útvonal: La Palud sur Verdon-Col de Ayen/1031m/-Verdon szurdok/Pont de Vue-Belvedere palud sur Verdon-Col de Mayestre/926m/-Depart –Randonne-Pont de Galetas/ Lac de Sainte-Croix (476 m) – La Salles Sur Verdon-Aups-Cascade Silians-Cotignac (225 m) – Lac de Carcés (141 m) –Cabasse-FlassansL'Issole- Gonfaron (170 m) – Mór hegység-Col de Fourches/535m/-Collobrieres-Monastiere Notre Dame de Verne-Grimaud Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_17.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=d79bafc662 Térkép/Map: https://drive.google.com/file/d/1m2Z...ew?usp=sharing Kellemes időtöltést! |
Miután főhőseink kipihenték magukat a tengerparti tömegnyomorban,újra bevetik magukat a hegyek közé.Úgy jönnek szembe a sziklák,hágók,kanyonok,hogy alig győzik kapkodni a fejüket.
Hamisítatlan hegyitúra következik,a díszletet továbbra is dél-Provence tájai biztosítják. Útvonal: Cagnes-La Pauron-Le Bar sur Loup-Pont de Loup-Loup szurdok /St.Annoux-Cascade Courmes-Saut de Loup-Bramafan/– Coursegoules (1027 m) –Bezaundun les Alpes- Bouyon (638 m) –Le Brock-Pont Charles Albert- Saint-Martin du Var (130 m) –Pont Durany- Vésubie szurdok – Saint-Jean-la-Riviére (293 m)-Lantosque Képes túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_17.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=920af02bd4 Térkép/Map: https://drive.google.com/file/d/1m2Z...ew?usp=sharing Jó szórakozást! |
Megint,vagy még mindig az Alpok!
Dél-Franciaország zord sziklavilága normál körülmények között is tartogat kihívásokat kerékpáros szemszögből,40 fokban meg még inkább.A nehézségeket azonban kompenzálja a táj szépsége,ezért túrázóink simán veszik az akadályokat,sőt még egy jeges patakban való csobbanás, megfűszerezve egy gasztronómiai oktatással is szinesíti a programot. Tengeri-Alpok ostroma 7.rész: "Európa vad sarka" 2017. /France/ FullHD 1080p Útvonal: Lantosque-Vésubie szurdok – Saint-Jean-la-Riviére (293 m) – Belvedere Saut des Francies-Duranus (468 m) –Levens- La Roquette-Sur-Var (350 m) –Saint-Martin du Var (130 m) –Pont Durany- Defilé du Chaudan/Var-áttörés/-Gorges du Mescle-Tineé kanyon-Clans-Saint-Sauveur-Sur-Tinée (496 m) – Gorges des Valabres-Isola (881 m) Képes túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_17.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=4f9b0a6e0b Térkép/Map: https://drive.google.com/file/d/1m2Z...ew?usp=sharing Kellemes időtöltést! |
A tavalyi Alpoktúra csúcspontja következik és ez szó szerint is igaz,ugyanis főhőseink az olasz-francia határon húzódó „Alpesi Fal” meghódítására készülnek.Sportfeladatként sem utolsó,de amilyen látványvilág fogadta őket,arra még álmukban sem készülhettek.Természetesen az elmaradhatatlan gasztroblogról sem feledkeztek el,aki pedig érzékeny a hamis hangokra,az már most készítse a füldugókat :)
Tengeri-Alpok ostroma 8.rész: "Hadiösvényen..." 2017. /France-Italy/ FullHD 1080p Útvonal: Isola (881 m) –Guerche völgy-Val de Chastillon- Isola 2000 (2.000 m) – Colle della Lombarda (2.347 m) – Santuario De Santa Anna-St.Anna Kanyon-Pratolungo-Vinadio (900 m) Képes túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_17.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=4b7eabe8ac Térkép/Map: https://drive.google.com/file/d/1m2Z...ew?usp=sharing Jó szórakozást! |
Ha már „otthon maradás” a parancs, /nagyon helyesen!/ egy néznivalót ajánlanék a jelenlévők figyelmébe. Ezúttal a szokásostól eltérően, egy komplett 7 napos túra egy egész estét betőltő színes, szélesvásznú kalandfilmbe sűrítve. /akkoriban még kevesebbet pofáztam /
Szomorú aktualitása, hogy a helyszín, Lombardia, minden kerékpáros álma, a Stelvio, az észak-olasz tavak, Bergamo, dél-Svájc, pillanatnyilag elérhetetlen álomnak tünik. A mai helyzet szerint megjósolhatatlan, hogy a „rémálom”-nak mikor lesz vége….de, reménykedjünk… A film 10 éves, ezért mind minőségileg, mind tartalmilag hagyhat kivánnivalókat maga után! Útvonal: Landeck [Ausztria] (780m) - Reschen pass (1455m) - Prato allo Stelvio [Olaszország] (920m) - Passo dello Stelvio (2760m)-Bormio (1210) - Tirano (430m) -Sondrio (295m) - Morbegno (253m) Comoi tó keleti partján végig, Lecco (210) - Pontida (310m) - Villa d?Almé (305m) - Zogno (307m) - Staviglino (565m) - Selvino (965m) - Nembro (320m) - Ponte Nossa (497m) - Lago di Iseo észak nyugati partján Lovere (257m) - Riva di Solto (221m) - Iseo (190m) - Pisogne (190m) - Edolo (695m) -Aprica (1180m) - Tirano (430m) - Passo del Bernina [Svájc] (2330m) - Sankt Moritz (1780m) - Zernez (1474m) - Pfunds [Ausztria] (971m) - Landeck (780m) A túrához készült irásos beszámoló is, akit érdekel: http://cobranco.hu/turabeszamolo_10.html Kellemes Húsvéti Ünnepeket! |
A "főnök" mondta: "Több Balaton, kevesebb Adria"
Én azt mondom: Alpok! Igaz, számomra az ezévi alpoktúra is már ment a levesbe ...nosztalgiáként /jobb híján/ marad a tavalyi. Pár snitt csak spontán összedobálva: |
Pár perc forró hangulat a télben. Néhány, véletlenszerüen összedobott snitt a tavaly őszi mediterrán túrámon készült filmekből kedvcsinálónak...vagy kedvelvevőnek
|
"Bringával egy soha nem létező vasútvonal mentén"
A hely nem annyira látványvilágával, inkább hangulatával teremt különös atmoszférát az ide látogatóknak. Egy „abandoned –túra” története, filmes dokumentációban… "Halva született project" avagy a Felvidéki fantomvonat nyomában 2020. /Szlovákia/ 2K 1440p Útvonal: Csetnek-Martonfalva-Nagyszabós-Slavosovsky tunnel-Koprasky tunnel-Mnisansky viadukt-Barátelke-Hizsnyó-Lupény-Mikova-tó-Vizesrét-Nagyrőce/ Revuca/-Murány Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamolofelv_20.html |
1938-ban az első bécsi döntés értelmében Magyarország visszakapta a 20 évvel korábban Trianonban elvett északi területeinek egy részét. Sajnos az öröm „kérészéletűnek” bizonyult, ez a helyzet csak alig pár évig tartott. Az azóta „kis-magyar” határként elhíresült terület a legtöbb itthoni magyar számára „fehér folt”. Nos, mi ennek, az egyébként igen hosszú határvonalnak egy részét térképeztük fel bringával, dekorációnak pedig a Felvidék hegyeit hívtuk segítségül.
Felvidéki kalandtúra 2. rész: "Halott vulkánok árnyékában" 2020. /Szlovákia/ 2K 1440p Útvonal: Murány-Rozsdás-szurdok /Hrdzava-dolina/-Sárkány foga/Draci zub/-Dielik tunnel-Dielik hágó/Sedlo Dielik/ 584m-Sedlo Nemcová/994m/-Ratkósebes-Ploské-Cervenany-Coburg kohó-Sirk-Zeleznik-Turcok-Mikova tó-Magnezitovce-Jolsva/Jelsava/-Gocaltovo-Stitnik Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamolofelv_20.html Térkép:https://www.google.com/maps/d/u/0/ed...VE&usp=sharing |
A Friuli Alpok a legtöbb embernek ismeretlenül hangzó név, de, ha Keleti Dolomitokat említek, gyanítom többen felkapják a fejüket. Pedig, a központi Dolomitok árnyékában megbúvó „kistestvér”-nek sincs miért szégyenkeznie, már ami a látványvilágot illeti. Az itt töltött pár nap filmes dokumentációját ajánlom megtekintésre…
Útvonal: Tarvisio-Pontebba-Chiusaforte-Tesiutta-Moggio Udinese-Tolmezzo-Mediis-Passo di Rest-Tramonti do Sotto-Redona-Lago di Selva-Meduna kanyon-Lago di Ca Zul-Poffabro-Managio-Montereale-Lago di Ravedis-Via Della strada Valcellina-Lago di Barcis-Anzino kanyon-Lago di Cornico-Lago di Cavazzo-Raccolana-Sella Nevea-Lago di Predil-Tarvisio #olaszország #friulialpok #kerékpártúra #vadkemping |
Egy kis ízelítő a tavalyi nyárból…
A random snittekből összeollózott bemutató kicsit hosszabbra sikeredett a kelleténél, úgyhogy popcornt, sört készíteni, de ,ha valaki azt gondolja, mindent látott, nagy tévedés, a java csak ezután következik... Alpok a javából 2020. /Előzetes/ 2K. 1440p |
Európa egyik legszebb és talán legírigyeltebb országában tett kalandozásinkból készült „roadmovie” első részét ajánlanám megtekintésre. A különleges hangulattal átszőtt pazar látványvilágot igyekeztem egyedi kommentárral is fűszerezni. Remélem sikerült…
Tartalom: A Swiss-canyon” /Svájci Grand-kanyon/ a svájci Graubünden kanton, de talán az egész Alpok egyik leglátványosabb természeti képződménye. Évente több ezer látogatót vonzó geológiai különlegesség a túrázók, rafftingosok és „adrenalin-kedvelők” paradicsoma. A 11, fantasztikus helyekre épített kilátó-platformról lélegzetelállító kilátás nyílik a szurdokba, de a peremeken kacskaringózó panorámautak is félelmetes élményt nyújtanak az ide látogatóknak. A 2020-as túránk első napján sikerült rögtön sikerült belenyúlni az „Alpok javába” Útvonal: Domat/Ems-Tamils-Bonaduz-"Swiss-canyon" /Ruinaulta/Versam-Valendas-Safiental-Castricht-Ilanz-Rueun-Pigniu-Panixersee-Andiast Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_20.html Térkép:https://www.google.com/maps/d/edit?m...Pt&usp=sharing #alpok #svájc #swisscanyon #kerékpártúra |
A Rajna forrásvidéke olyan, mint egy pókháló. A valószerütlenül zöld alpesi völgyek szinte átszövik a terepasztalszerű tájat. Háttér dekorációnak az Alpok a legjobb választás hozzá…
A 2020-as Alpoktúránk második napján készült filmes beszámoló megtekintésre felkészült! Tartalomból: „Ez a nap is remekül indul, vakítóan kék ég, kellemes hőmérséklet, remek panoráma, kell ennél több? Grátiszként, kalandoraink nem buktak le a vadkempingezésnél, Svájcban ez már felér egy lottó ötössel. Nekivágnak a túrának, de nem, mint a normális emberek, kijelőlt, létező utakon, nekik kaland kell…meg is kapják, de nem épp, ahogy számították. A hatalmas havas csúcsokhoz, „számítógéppel tervezett” falvak asszisztálnak, a szokásos eltévedés mellett lesz kolostormustra, rögtönzött tábori konyha, és persze a 2000-m-es hágók sem maradhatnak ki a felsorolásból….” Alpok a javából 2.rész: "Alpesi Eldorádó" 2020. /Svájc/ 2K 1440p Útvonal: Burg Kopfenstein-Brigels-Pollenweg-Grep de Plaids-Schlans-Thun-Disentis/Muster-Medelschlucht-Curaglia-Platta-Lagi di Santa Maria-Lukmanierpass/1920m/-Olivone Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_20.html Térkép:https://www.google.com/maps/d/edit?m...Pt&usp=sharing #alpok #svájc #kerékpártúra |
Svájc, majdnem második nemzeti parkja az Adula-hegység. Tekintélyt parancsoló csúcsai a természet remekművei. De, itt az ember is tevékenykedett. A környéken található szerpentinutak, tavak, alagutak, viaduktok elképesztő feelinget teremtenek az ide látogatóknak…
Tartalom: „Kalandoraink külön programot terveznek. Van várakozás, de semmi ahhoz képest, amit kapnak. A sportfeladat egyszerű, „felmenni a világ tetejére”, de az „ahol”, már izgalmasabb. Lesz itt minden, kőomlásos sziklakanyon, égbe kanyargó szerpentin, földalatti túra, gát belsejében bringázás, körítésnek pedig a leírhatatlan látványvilág…” Alpok a javából 3.rész: "Csodatavak a fellegekben" 2020. /Svájc/ 2K 1440p Útvonal: Lago di Santa Maria-Lukmanierpass/1920m/-Salveccia-Olivone-Blenio-Töira tunnel-Greina-Campo-Ghirrone-Lago di Luzzone-Bacino di carassimo-Vecchia Sztrada dello Sosto-Olivone Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_20.html Fotoalbum:https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=dfff516944 Térkép:https://www.google.com/maps/d/edit?m...Pt&usp=sharing |
A Dél-Svájcban található Malvaglia-völgy, nemcsak elképesztő természeti környezetben fekszik, az itt található rusztikus falvak, azon kívül, hogy Európa egyik legrégebbi települései, az alpesi építészet remekművei is. Még mielőtt valaki megijedne, nem városnézés lesz, egy hegyitúra keretében feltérképeztük a környéket, az erről készült filmes dokumentációt fogadjátok szeretettel.
https://www.youtube.com/watch?v=2WR2rM-HVsw Útvonal: Olivone-Dandio-Aquarossa-Motto-Malvaglia-Dagro-Anzano-Crusie-Dandrio- Val Madra-Lago di Malvaglia-Onino canyon-Malvaglia Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_20.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=dfff516944 Térkép: https://www.google.com/maps/d/edit?m...Pt&usp=sharing |
Svájc a köztudatban úgy él, hogy óriási hegyek vannak és mindig rossz az idő. Ez persze igaz, de van egy másik arca is.
Ticino kantont, amit „Olasz-Svájc”-ként is emlegetnek, nemcsak az itt élő emberek mentalitásán látszik, hanem a táj is egyre inkább mediterrán vonásokat mutat. Egyszerre vannak jelen az égbe nyúló kétezres hegyek és a déltengerek hangulatát idéző alpesi tavak. Minden szempontból ideális hely, napsütés fönt, látvány a csúcson, árak az egekben Útvonal: Malvaglia-Biasca-Bellinzona-Giubasco-Bolle di Magadino-Camborogno-Locarno-San Nazarrino-Gerra-Veddasca-Lumio-Lago di Tresa Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_20.html |
Luganoi-tó, a legenda szerint úgy keletkezett, hogy valaki kihúzott egy slagot a hegyek közé, megnyitotta, majd úgy felejtette. A kétezres hegyek között kígyóként tekergő fjord a Balatonhoz szokott szemnek különleges látvány, viszont a nyáron idelátogatóknak nemcsak kissé hozza a pálmafás déltengeri lagúnák feelingjét, hanem nagyon is. Nem mellesleg, kiváló kerékpáros célpont is!
Miközben megtekintésre ajánlom az említett helyszínen játszódó filmes dokumentációt, Kellemes Húsvéti Ünnepeket is kívánok! Útvonal: Ponte Tresa- Lavena-Caslano-Agno-Morcote-Melide-Paradiso-Lugano-Castagnola-Gandria-Valsolda-Porlezza-Lago di Piano Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_20.html Térkép:https://www.google.com/maps/d/edit?m...Pt&usp=sharing |
A glaciális eredetű Comoi-tavat, különleges hangulata és egyedi formája miatt méltán nevezik az „Alpok fjordjának”. Noha az elnevezés földrajzilag nem helytálló, de ténykérdés, hogy a furcsa, élére állított „Y”, formája, mely a levegőből egy zsiráfra emlékeztet, a galériaként körbeölelő égigérő hegyek, felejthetetlen élményt nyújtanak az idelátogató túristáknak. A hely évszázadok óta a gazdagok és tehetősek /lehet a kettő ugyanaz / felkapott „lebzselőhelye”. Nem véletlenül! Elvonatkoztatva ettől, a természeti környezet bámulatra méltó, az óriási hegyek közé préselt tó hosszan kanyarogva, igazi kihívás sportszempontból, illetve látványügyileg is…
Útvonal: Lago di Porlezza-Menaggio-Dongo-Domasso-Arbosto-Gera Lario-Pian Spanga-Lago di Mezzola-Chiavena Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_20.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=dfff516944 Térkép:https://www.google.com/maps/d/edit?m...Pt&usp=sharing #alpok #svájc #olaszország #kerékpártúra |
„Olaszország farkincája”, Lombardia északi részén, a Misox hegylánc és a Chiavenna-hegység között található. Ezt az impozáns nevet onnan kapta, hogy egyfajta ékként préselődik be Svájcba. Az itt található Splügen-hágóút, melyet 72 hajtűkanyarja miatt „kis-Stelvio”-nak hívnak, a 2020-as Alpok-túránk király-etapja volt. Itália tengertől számított legészakibb pontja, igazi vad, hegyi világ a szó legszorosabb értelmében.A végtelen spirálként egymásba kanyargó alagutakkal, viaduktokkal tűzdelt út, valódi bringás kihívás volt és látvány szempontból is hozta az elvárásokat…
Útvonal: Chiavenna-San Giacomo de Filippo-Lirone-Galivaggio-Campodolcino-Pianazzo-Lago di Isola-Lago di Montespluga-Passo di Spluga/Splügenpass/-Suffnersee-Rofflaschlucht Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_20.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=dfff516944 Térkép: https://www.google.com/maps/d/edit?m...Pt&usp=sharing |
Svájc és Olaszország határán található Lago di Lei, vitatott hova tartozású terület a mai napig is. A megközelítése igazi unikum, a természet által produkált „körítés” pedig remek díszletként szolgál.. A „senki földjén” kerékpározás már adott egy alaphangot a túrának, az odavezető út Svájc legelszigeteltebb völgyén át, pedig csak hab volt a tortán…
https://www.youtube.com/watch?v=6MfGWguWKqY Útvonal: Rofflaschlucht-Magicwood-Ausserferrera-Val Ferrera-Innerferrera-Campsut-Lagi di Lei-Aversschlucht-Innreferrera Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_20.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=dfff516944 Térkép: https://www.google.com/maps/d/edit?m...Pt&usp=sharing |
„Halál torka”, "Veszett lyuk", nem éppen bizalomgerjesztően hangzó nevek. Nem véletlenül! A Felső-Rajna kanyonszerű áttörései sok fejtörést okoztak az erre utazóknak az elmúlt évszázadokban. A modern időkben már csak, mint félelmetes, de egyben kihagyhatatlan hangulatot árasztó látványosságként szerepelnek az itinerekben. Mi se hagytuk ki. Akit érdekel, ajánlom megtekintésre a következő filmet...
https://www.youtube.com/watch?v=lWyjtDY1P94 Útvonal: Innreferrera-Rofflaschlucht-Andeer-Zillis-Via Mala-Via Spluga-Thusis-Domleshg-Rothenbrunnen-Domat/Ems Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_20.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=dfff516944 Térkép: https://www.google.com/maps/d/edit?m...Pt&usp=sharing |
Kelet-Svájcban, St.Gallen és Graubünden határán található a Rajna egyik legszebb mellékvölgy-rendszere, a Tamina-Calfeisental. Bár csak levezetésnek szántuk, végül az egész 2020.-as túránk leglátványosabb napja lett ez. Itt aztán van minden, ami kell a katalógusokba, alpesi legelők, bődületes kanyon, óriási sziklafalakkal, álomba illő tengerszemek, lehetetlen helyre épített falvak, és... hegyek, melyek az egekig érnek…
https://www.youtube.com/watch?v=W3ccYRdB7P8 Útvonal: Bad Ragaz-Taminaschlucht-Pfafers-Mapraggsee-Calanda hegység-Vattis-Calfeisental-Gigerwaldsee-St.Martin-Sardona Techtronikus Aréna-Valens-Taminabrücke-Bad Ragaz Az immár teljes túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_20.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...1&l=dfff516944 Térkép: https://www.google.com/maps/d/edit?m...Pt&usp=sharing |
A szlovákoknak is van Balatonjuk! Igaz kicsit messze, meg nem is nagyon tud róla senki, legalábbis itthon. Egy virtuális időutazásra invitálom a kedves nézőket egy olyan helyre, ahol a nem is oly távoli dicső múlt fényei még nyomokban pislákolnak.
Tartalom: Statisztikailag a legnépszerűbb kerékpáros célpontok, a tavak. Minél nagyobb, annál jobb. Akik osztják ezt a véleményt, jó helyen járnak. Kalandoraink északi szomszédunk egyik legnagyobb állóvizének bevételére készülnek. Minden adott, „napfény-nyár-szerelem”…de, mint mindig, sose klappol minden a tervek szerint, szóval egy izgalmas túranap történetének filmes adaptációja következik. Vakáció a Szlovák-tengernél 1.rész: "Balaton-retró" 2021. /1440p/ Útvonal: Horka-Rybarik plázs-Medvedia hora-Kamenec-Klauza-Klokocov-Palkov beach-Jovsa-Poruba-Vysné Rybnica-Remetské Hamre-Sninnské Kamen-Morské Oko Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...0937829&type=3 |
A kicsit megmosolyogtató „Szlovák tenger” kifejezés, lehetne akár gúnynév is, ha már nem jutott nekik valódi tenger, igaz nekünk se…végülis, nálunk is van egy „magyar tenger”. Ha már a Balaton szóba került jó a hasonlat, bár méreteiben jelentősen elmarad tőle, mégis hozza a feelinget megbolondítva egy kis Tisza-tó utánérzéssel.
Tartalom: Túrázóink a tó megkerülésére készülnek, nem lenne nagy feladat, ha meg lehetne kerülni. Ennek az ellentmondásnak a megoldása igencsak kemény diónak bizonyul, főleg, hogy egy maratoni gasztro tudósítás, élvezködős csobbanás a naplementében is bejelentkezik időhúzásként. Aki kiváncsi a szürreális, éjszakába nyúló végkifejletre egy olyan helyen, ahol sötétben már nem igazán ajánlatos bolyongani, a képernyő előtt a helye. Vakáció a Szlovák tengernél 2.rész: "Tisza-tó utánérzés" 2021. /1440p/ Útvonal: Morské Oko-Remetské Hamre-Mororest Rybnicka-Jovsa-Lucky-Male Zaluznice-Mihalovce-Biela Voda-Horka Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...0937829&type=3 |
Kelet-Szlovákia az átlag magyar számára fehér folt. Nem tud róla semmit, nem is nagyon érdekli. Pedig a valamikori történelmi Magyarországhoz tartozó terület igencsak izgalmas meglepetéseket tartogat a természetet kedvelők, sportolni vágyók számára.
Tartalom: Kalandoraink expedíciós túrára indulnak. Cél a „Titkos hegy”, leánykori nevén, Vihorlat. Hogy mivel érdemelte ki ezt a figyelemfelkeltő nevet, lehet, hogy kiderül, de akár még az is, hogy milyen ismeretlenség homályába burkolózó várak vannak megbújva lehetetlen helyeken. A szlovák gastronómia bugyraiba is betekinthetünk egy röpke /inkább nem röpke/ pillanat erejéig, és persze nem maradhat el a önfeledt csobbanás sem ezúttal egy kialudt vulkán kráterében… Vakáció a Szlovák-tengernél 3.rész: "Vihorlát-hadművelet" 2021. /1440p/ Útvonal: Horka-Vinné-Vinna tó-Vinna vára-Kishelmec-Homonna-Jeszenő vára Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...0937829&type=3 |
Egy rögtönzött filmes előzetest ajánlanék, spontán összedobált snittekből a teljesség igénye nélkül. A helyszin nem más, mint Európa egyik legismertebb és legkedveltebb távolsági kerékpáros túraútvonala. Útifilmek feltöltése hamarosan...
#ausztria #donauradweg #kerékpártúra |
„Istenek sziklakertje”-mondják a Dolomitokra, mely nemcsak az Alpok része, hanem a koronája is. Ezen a kis helyen megtalálható minden, ami kimeríti a klasszikus magashegység fogalmát, sőt…Az égbetörő sziklatornyok árnyékában az üdezöld alpesi táj kontrasztja ad egy sajátos, leírhatatlan feelinget az ide látogatóknak. Az itt töltött pár nap filmes dokumentációját szeretném ajánlani szíves megtekintésre.
Tartalom: „Kalandoraink 3 év után térnek vissza, amolyan hiánypótlásként, az akkor kimaradt feladatok kipipálása céljából. A terv viszonylag egyszerű, a Dolomitok keresztül-kasul. A Boite-völgy kiemelt fontosságú átjáró volt az évszázadok folyamán, s ha még hozzátesszük, hogy itt található a régió központ Cortina d’Ampezzo is, nyugodtan mondhatjuk, a Dolomitok szívében vagyunk. A valamikor itt pöfögő kisvasút nyomvonala ma, Lunga via delle Dolomiti néven a kerékpártúrázók paradicsoma. Már első körben sikerül belenyúlni a javába…” TransDolomitok 1.rész: "Alpok bűvöletében" 2021. /Italia/ 1440p Útvonal: Cima Cogna-Lozzo di Cadore-Domegge di Cadore-Lago di Cadore-Piave di Cadore-Dolomitenradweg-Tai di Cadore-Valle di Cadore-Vallessina-Vodo di Cadore-Borca di Cadore-San Vito di Cadore-Lago di Mosigno-Monte Antelao- Monte di Sorapis-Cortina di Ampezzo-Fiames-Cimabache Két év után újra van írásos-képes túrabeszámoló is, akit érdekel: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_21.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...3003364&type=3 |
A Pragser Dolomitok, igy első hallásra az átlagember számára nem mond túl sokat. De, ha hozzáteszem, hogy itt forgatják az Alpesi Őrjárat című filmsorozatot, talán már érdekes lehet. Sőt, az izgalmak fokozására még azt is közlöm, hogy itt található az Alpok deklaráltan legszebb tava, remélem, fel is keltettem az érdeklődést. Ennek fényében ajánlom megtekintésre a most következő filmet.
Tartalom: „Kalandoraink, szokásuk szerint, egy tilosban eltöltött éjszaka után nekivágnak a feladatnak, mert igen, a Dolomitokban nem lehet lazsálni. Cél, első körben egy kétezres hágó. A dolgot némiképp nehezíti, hogy egy 100 éve a sziklába vájt burkolatlan hadiúton kell felszerpentinezni. Cserébe fantasztikus panoráma, szétlőtt erődök és felejthetetlen sportélmény a fizetség. Az, hogy a fő attrakció akkora nagy durranás-e, mint amilyen a híre, és, hogy sikerül-e lepacsizni Terence Hillel, még az sem kizárt, hogy kiderül a végén” TransDolomitok 2.rész: "Alpok legszebb tava" 2021. /Italia/ 1440p Útvonal: Cimabache-Carbonin-Forte Vallandro-Rifuggio Prato Piazza-Platzweise-Ponticello-Lago di Braies /Pragser Wildsee Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_21.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...9667527&type=3 Térkép link: https://www.google.com/maps/d/u/0/ed...lS&usp=sharing |
A Dolomitok a világ egyik legszebb hegysége. A gyönyörű természeti formák, lenyügöző táj sötét titkokat rejteget. Dolomitok hágói már régóta fontos szerepet töltöttek be, jelentőségük azonban sokszorosára nőtt az első világháború kirobbanásával. Az itt zajló állóháború közben épült ki a turista utak jelentős része illetve a méltán népszerű via-ferrata útvonalak szinte egésze. Hogy mennyire véres és kemény harcok folytak az olasz és a monarchia csapatai közt, arról árulkodnak az elképesztő helyeken kiépített lőállások, katonai alagútrendszerek illetve a nagy katonatemetők. A mára már nyugodt táj a sportolni vágyók, túrázók, kalandorok mekkája. „Transdolomitok” című útifilmünk következő epizódját ajánlom megtekintésre.
Tartalom: Utazóink, egy átmeneti szieszta után újra belevetik magukat a javába. Cél a Dolomitok felső régiója, komoly küzdelem kezdődik, ezúttal nem az ellenséggel, hanem az elemekkel, konkrétan a domborzati viszonyokkal. A vertikális kihívás egy dolog, de az árvíz, lavina és egyéb „cukorfalatok” utóélete is fokozza az izgalmakat. A sportfeladat dokumentálásán kívül még egy erősen paródiába fulladó gasztroblokk, valamint a táborhely keresés viszontagságai is színesítik a történetet…” TransDolomitok 3.rész: "Véres hegyek" 2021. /Italia/ 1440p Útvonal: Lago di Braies /Pragser Wildsee-Lago di Valdaora-Olang-Pustertal radweg-Bruneck-San Martino do Badia-La Villa-Corvara-San Cassiano-Lagozuoi-Forte Tre Sassi-Lago di Valparola-Passo di Valparola Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_21.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...6330551&type=3 |
A Sella-hegység a Dolomitok ékköve. Mind látványügyben, mint sport szempontból, igazi kihívás. A lenyűgöző sziklafalak árnyékában kerékpározni már önmagában is élmény, ha pedig ehhez, az itt igencsak ritka jó idő is társul, az már igazi kánaán. Valparola, Falzarego, Pordoi, mind jól hangzó olasz nevek, egyetlen probléma van velük, ezek meghódítása igencsak komoly nehézségekbe ütközik. Egy erős, de felejthetetlen nap filmes krónikája következik.
Tartalom: Kalandoraink nem ijednek meg a feladattól, hiszen ezért jöttek, a célok megvalósítása lebeg a szemük előtt, apait-anyait, sőt apósit-anyósit is beleadnak. Az, hogy költői kérdés marad-e a kerékpárosok szent hágójának a meghódítása, nyilván csak azok számára derül ki, akik rákattintanak a „Play” gombra…” TransDolomitok 4.rész: "Királyetap" 2021. /Sella/ 1440p Útvonal: Passo di Valparola-Passo di Falzarego-Plan Falzarego-Ruine Andraz-Pieve-Brenta-Arabba-Passo di Pordoi-Canazei Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_21.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...9661251&type=3 |
A Dolomitok délnyugati része fehér folt a hegység turisztikai palettáján, bár a természeti környezet nem indokolja. Ha egyszóval kellene jellemezni, az a változatosság. A Rosengarten színpompás csúcsaitól a Latemar tűhegyes sziklaalakzatain át, az épített látnivalók is hangsúlyosan hozzák az elvárásokat. Ami viszont nincs, a tömeg! Optimális kombináció a magunkfajtáknak. Az Alpokban készült roadmovie 5-ik része elérhető, akiket érdekel.
Tartalom: Ha Dolomitok, akkor sportfeladat nélkül nem lehet megúszni. Tudják ezt kalandoraink is. Első körben ott figyel egy kétezres hágó, de még mielőtt észbe kapnának már megint beesik egy toplistás tó, eszement vágta egy égig érő kanyonban, maratoni gasztroblokk, és egy éjszakába nyúló, hátborzongató szálláshely keresés tortúrája borzolja kedélyeket…” Útvonal: Canazei-Val di Fassa-Fossa di Fassa-Vigo di Fassa-Passo di Costalunga-Karersee-Nova Levante-Cardano-Kollman Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_21.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...6325741&type=3 |
Az osztrák többségű Dél-Tirol ma már Olaszország része. 100 év arra kevés volt, hogy az etnikai arányokat megváltoztassa, de az olasz vérfrissítés már ad egyfajta pikáns kettősséget az ide látogatóknak. A fantasztikus környezet párosulva az autentikus építészettel pedig csak nyomatékosítja a díszletet. Alpok túrabeszámoló filmes adaptációjának 6.-ik része megtekintésre jelentkezik.
Tartalom: Utazóink pihenőnapot terveznek. Lehet ilyet a Dolomitokban?... nem igazán. Európa két dobogós kerékpárútja már reggel ott figyel a castingon ,vad sziklakanyonok, középkori várak, alpesi rétek úgy váltják egymást, mint pedáns gyerek az alsógatyáját. Mivel meglepetés ezúttal is lesz, kalandoraink továbbra sem unatkoznak…” TransDolomitok 6.rész: "Alpok ütőere" 2021. /Italia/ 1440p Útvonal: Kollman-Barbian-Klausen-Brixen-Fortezza-Mühlbach-Brunico-Valdaora-Toblach /Dobiacco/ Túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_21.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...6325741&type=3 |
A központi Dolomitok, az Alpok egyik legismertebb része. Évente több százezer turistát vonz a természeti attrakció. A látvány a szokásos, leírhatatlan. Sesto, Tofana, Cadini, Cristallo, Marmarole, mind egytől-egyig jól hangzó nevek, nem is beszélve a völgyekben megbúvó alpesi tavakról, tengerszemekről. A történelem viharaitól megtépázott terület, ma a nyugalom szigete, a kikapcsolódni vágyok mekkája. Alpesi barangolásunk utolsó epizódját szeretném megtekintésre ajánlani, fogadjátok szeretettel.
Tartalom: „Egy isten háta mögötti mezőn éri kalandorainkat a hajnali ébredés. Ekkor még nem sejtik, hogy a záró akkordnak szánt program, a meglepetések napja lesz. Tornasorban jelentkeznek a látnivalók, túrázóink azt se tudják merre kattintgassanak a fényképezőgépeikkel. Miközben a sportfeladat napi rutinként van jelen, a hangulat egyre jobban a tetőfokára hág…de, a Dolomitok kiszámíthatatlan. Ha csak annyit mondok, lesz egy nagy durranás /szó szerint/ valamint a végén az időjárás felelős is bejelentkezik fogadatlan prókátorként program szervezőnek, talán nem is kell tovább részleteznem…” Útvonal: Toblach /Dobiacco/-Toblachersee-Drei Zinnenblikk-Lago di Misurina-Passo di San Angelo-Val di Ansei-Marmarole-Lago Di Auronzo-Cima Cogna Az immár teljes túrabeszámoló: http://cobranco.hu/turabeszamoloalp_21.html Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...2989515&type=3 |
Tisza-tó, Magyarország második legnagyobb tava. Bár nem turisztikai célból épült, ennek ellenére a vízisportok, nyaralók, horgászok, és nem utolsósorban a kerékpárosok kedvenc helye lett. A Balatonnal összehasonlítva, itt még megtalálható az érintetlen vadvilág, a tömegturizmus sem jellemző /még/, ellentétben a „nagy testvér” teljesen beépült, fojtogatóan nyüzsgő hangulatával szemben.
A tavat körbe kerékpározni az egyik legfelkapottabb sport és családi program lett az utóbbi pár évben. Ebből kínálunk most egy ízelítőt. A kalandokat, élményeket, egy három részből álló, monumentalitást sem nélkülöző filmeposz keretében foglaltam össze. Tartalom: Első részben a nagyközönség által szinte teljesen ismeretlen északi-kört húzzuk be egy expedíciós túra keretében, lesz vadonjárat, csapatás a szúnyogosban, a helyhez méltó csobbanás, maratoni gasztroblokk sem maradhat ki és aki a nyüzsit szereti, abból is lesz dögivel. Tisza-tó Trilógia 1.rész: "Az ismeretlen északi kör" 2022. 4K. 2160p Útvonal: Poroszló-Tisza tavi Ökocentrum-Tiszavalki medence-Eger patak-Buláti csatorna-Valki kikötő- IX. öblítőcsatorna-Tiszabábolna-Szajlai Holt Tisza-Tiszadorogma-Göbe erdő-Tiszafüred-Kerékpáros Kilátóterasz-Morotva sziget-Horty csatorna-Stég büfé-Kormorán kikötő Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...3936091&type=3 |
Tisza-tónál a kikapcsolódás is legalább annyira változatos, mint maga a táj. Annak ellenére is, hogy Alföldről beszélünk, a tó jelenléte vonzza sportolni, kikapcsolódni vágyok ezreit. A tavat kerékpárral megkerülni a legtöbb bringás számára, legalább évente egyszer, kötelező feladat. A mindenki számára ismert „klassik kör” legnagyobb előnye a Balatoni bringakörúttal szemben, hogy szinte végig a vízparton megy, sőt kicsit kiemelve, a gátak tetején ezzel remek panorámát biztosítva túrázók számára. Nos, ez következik most, a jól bejáratott útvonalakon kívül túrázóink bekukkantanak egy két rejtett „bugyr”-ba, a szokásos csobbanás, gasztroblokk ezúttal sem marad ki.
Tisza-tó Trilógia 2.rész: "Klasszik-kör" /Keleti part/ 2022. 4K. 2160p Útvonal: Poroszló-Tiszafüred-Kormorán kikötő-Tiszaörvény-Szabics kikötő-Katamarán kikötő-Aranyos sziget-Tiszaszöllős-IV. Öblítőcsatorna-Tiszaderzs-Abádi kikötő-Abádszalók Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...3936091&type=3 |
„Magyarország legígéretesebb természetes vizű desztinációja" ...a kicsit tudományosan hangzó állítás mögött a Tisza-tó bújik meg. A megbújás persze annyira nem egyszerű, mivel hazánk második legnagyobb taváról beszélünk. Az »igéretességet« persze sokan felismerték, a tó az utóbbi időben egyre jobban "civilizálódik”, ennek jó oldala a turisztikai infrastruktúra javulása, árnyoldala a vadregényes jelleg fokozatos háttérbe szorulása. A tó körbe biciklizése majdhogynem négy évszakos program lett, az utóbbi időkben komoly fejlesztések voltak a kerékpáros infrastruktúrában, mely még jobban felpörgette a hely népszerűségét...
A három részes túrasorozat utolsó részében a nyugati part kerül górcső alá, részleteket nem nélkülözve, lesz strandteszt, csobbanás lépten nyomon, rendhagyó gasztroblokk, és sport minden mennyiségben. A díszletet pedig a hamisítatlanul tomboló nyár biztosítja… Tisza-tó Trilógia 3.rész: "Klasszik-kör" /Nyugati part+Hullámhidak/ 2022. 4K. 2160p Útvonal: Abádszalók-Szalók Yachtklub-nagykunsági főcsatorna-Jóreménység sziget-Tiszai Hallépcső-Kiskörei Vizerőmű-Kiskörei Tiszahíd-Kisköre-Jászsági főcsatorna-Köre kilátó-Ring a Tó-Dinnyéshát-Sarud-Neptun kikötő-Poroszló Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...3936091&type=3 |
Az északi Kárpátok, a hegylánc legszélesebb és legmagasabb szakasza. Itt van a „Kis-Nagy Óriás” a közismert Magas Tátra, mindenki kedvence. Azért tartják a mai Szlovákia területére eső területet a Kárpátok legmeghatározóbb szakaszának, mert itt megtalálható a hegyláncot alkotó mind a négy szerkezeti öv, innentől bár magasságában elmarad a nagytestvérektől, látványvilágban nagyon ott van, sőt…
A Káposztafalvi Karsztvidék, közismertebb nevén a Szlovák Paradicsom, leginkább gyalogtúra útvonalairól híres, de kerékpáros szempontból is van itt mit keresgélni. Egy erős nap története következik filmes formában...jó szórakozást! Kárpáti Vadregény 1.rész: "Zordon sziklák ölelésében" 2022. /Slovakia/ 4K. 2160p Útvonal: Dobsina-Chuntava hágó-Besnik hágó/Királyhegy/-Gölnic völgye-Dobsinai jégbarlang-Stracena kanyon-Stratena-Sólyom szikla-Stratena Pila Fotoalbum: https://www.facebook.com/cobranco.zo...WEfsc3vhX3hwgl |
A Szlovák Paradicsom (Slovensky Raj) egész Szlovákia egyik legnépszerűbb kirándulóhelye. A magyarok körőben is közismert, az utóbbi időkben Káposztafalvi-karsztnak is hívott sziklabirodalom, páratlan célpont elsősorban a kalandos túrázást kedvelő bakancsos turisták számára. Déli kapujában található a Felvidék egyik legnagyobb, sőt egyesek szerint legszebb tava, a sötét legendákkal övezett, Imrikfalvi-tó. Az Alpokat meghazudtoló környezet szinte csábít a felfedezésre. Egy kerékpáros expedíciós túra keretében bejártuk a környéket, az erről készült filmes dokumentáció második részét fogadjátok szeretettel…
Útvonal: Imrikfalvi-tó-Dobsinska pila-Rakovec-Hollópatak-Mlynky-Biele Vody-Palcmanska Masa-Dobsinsky kopec-Dobsina Fotoalbum: https://www.facebook.com/cobranco.zo...WEfsc3vhX3hwgl |
Az északi határvidék és ezen belül a borsodi régió, valljuk be, nem tartozik Magyarország felkapott túracélpontjai közé. Olyannyira nem, hogy a legtöbben azt sem tudják merre van, ha hallottak is róla, inkább elkerülik a környéket. A negatív PR-nak persze vannak előnyei is, a tömeg turizmusnak nyoma sincs, érintetlen természeti környezet, az itt maradt ipari múlt árnyai adnak egyfajta „buké”-t az ide látogatóknak.
A „Kis-Erdély” hasonlat talán túlzás, de egy biztos, Magyarország legkisebb magashegysége, az Óbükk igencsak gazdag látnivalókban és sportszempontból is tartogat kihívásokat. Egy intenzív nap történetének filmes dokumentációja következik, jó szórakozást! Borsodi vadonjárat 1.rész: "Kis-Erdély" 2023. /4K. 2160./ Útvonal: Csernely-Farkaslyuk-Ózd-Hódoscsépány-Arlói tó-Járdánháza-Palinapuszta-Domaháza #borsod #kerékpártúra #óbükk |
Magyarország északi peremén, a történelmi Nógrád és Gömör vármegyék határán hullámzó Vajdavár-homokkővidék, vagy ahogyan a helyiek hívják, az Ó-Bükk, a turisták előtt még ma is "terra incognita", azaz ismeretlen terület. A glaukonitos homokkő alkotta meredek, olykor 60-80 méter magasan leszakadó sziklafalak becsületére válnának bármely hegységünknek, és kevesen tudják, hogy itt található Magyarország legnagyobb egybefüggő erdősége is. Jelzett turistautak híján, aki itt próbálkozik, érdemes felkötni a gatyáját, mégpedig erős madzaggal..
Egy rögtönzésekkel tűzdelt expedíciós túra második epizódja következik filmes adaptációban, kellemes időtöltést! Borsodi Vadonjárat 2.rész: "Ismeretlen föld" 2023. /4K. 2160p/ Útvonal: Domaháza-Zabar-Váraszói tavak-Erdőkövesd-Pétervására-Bükkszenterzsébet-Borsodnádasd-Járdánháza-Engelstelep-Csernely |
Donauradweg. Európa egyik legismertebb és legkedveltebb távolsági kerékpárútvonala.
Talán a legizgalmasabb része a Passau-Bécs szakasz. A természet hozza az elvárásokat, de itt az épített látnivalók is nagyon a topon vannak. Ráadásul a szintek hiánya miatt nagyon könnyű, családosoknak is remek program. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, egy kerékpártúra keretében behúztuk a feladatot. Summásan összefoglalva, hozta az elvárásokat. Az erről készült monumentális „roadmovie” első epizódját fogadjátok szeretettel... Európa legszebb kerékpárútja 1. rész: "Bajor Velence" /Passau/ 4K. 2160p Útvonal: Scharding-Weltstein am inn-Passau-Ilz Inzell-Obernzell-Jochenstein-Engelgartzell-Rannareidl-Niederanna-Wesenufer-Schlögen-Inzell Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...2324941&type=3 |
A Donauradweg egyértelműen legizgalmasabb szakasza, az Osztrák Dunakanyar-ként elhíresült Schlögener Schlinge. Szinte minden katalógus az innen készült fotóval reklámozza a kerékpárutat, megjegyzem, nem véletlenül. Az évmilliók óta formált „eróziós csapda” ,mára lenyűgöző természeti látványossággá alakította az amúgy is impozáns tájat.
A Passau-Bécs kerékpáros utifilmünk legkülönlegesebb része következik, jó szórakozást! Európa legszebb kerékpárútja 2.rész: "Osztrák Dunakanyar" /4K. 2160p/ https://www.youtube.com/watch?v=fkbFQlljEV8 Útvonal: Inzell-Schlögenblikk-Schlögener Schlinge-Obermühl-Untermühl-Aschach am Donau Fotoalbum: https://www.facebook.com/media/set/?...2324941&type=3 |
A Duna menti kerékpárút osztrák szakaszára szokták mondani, „nagyobb a füstje, mint a lángja”. Tény, hogy jó a PR, de azért van tartalom is. Nyilván 2000-es hegycsúcsok, tengerpart nincs, de egy biztos, unatkozni nem lehet, a folyó állandó látványa minimalizálja az üresjáratok arányát. Ebben az epizódban, többek között, útba esik túránk legnagyobb városa, Linz, az „acélváros”. E név hallatán néhányan legyinthetnek...Kit érdekel? Javaslatom: Ne hagyjátok ki, lehet, hogy meg fogtok lepődni…
Európa legszebb kerékpárútja 3.rész: "Meglepetések városa" /Linz/ 2022. /4k. 2160p./ Útvonal: Aschach am der Donau-Eferding-Ottensheim-Puchenau-Linz-Asten-Ausee-Kirsten-Enns Fotók: https://www.facebook.com/media/set/?...4764726&type=3 |
„A jó öreg Dunából sosem elég” ...az állítás több szempontból is igaz. Ausztria tavasztól őszig a kerékpárosok paradicsoma, ahol minden korosztály megtalálhatja a számára ideális útvonalat. A Donauradweg egyik ilyen, ha nem, az első számú választás. Lehet nyugisan, kényelmesen, lehet sportosan tekerni, de útba esik néhány kötelező feladat, amit nemcsak, hogy nem érdemes, de nem is illik kihagyni. Ilyen Mauthausen. Az újkori történelem egyik legsötétebb korszakát visszaidéző hely, ma már örök mementóként, a nyugalom szigete.
Dunamenti bringatúránk újabb epizódját ajánlom mindenki szíves figyelmébe… Európa legszebb kerékpárútja 4.rész: "A halál árnyékában" /Mauthausen/ 4K. 2160p. https://www.youtube.com/watch?v=4VHUuEf4H18 Útvonal: Ausee-Auwald-Kronau-Donaumündung-Enghagen am Tabor-Mauthausen |
Donauradwegnél nincsenek meglepetések, Passau és Bécs között meg végképp nem, mivel Európa legfelkapottabb kerékpárútjáról beszélünk. Tájügyileg abszolút hozza a formáját, nyilván nem Alpok kategóriában kell gondolkozni. Hamisítatlan osztrák környezet, útninőség penge, tisztaság, idilli, rendezett falvak és szinte minden sarokból ránk köszön a történelem.
Ezek után nem meglepő, hogy igazi örömbringázást kap, aki bevállalja. Újabb epizód, újabb szakasz, újabb film...Kellemes időtöltést! Európa legszebb kerékpárútja 5.rész: "A Duna bekeményít..." /4K. 2160p/ https://www.youtube.com/watch?v=uXrWqPrheP0 Útvonal: Mauthausen-Arlbern-Obernseben-Au an der Donau-Wallse-Laberg-Pitzing Dornach-Grein #ausztria #donauradweg #kerékpártúra |
A Duna osztrák szakasza deklaráltan, Ausztria egyik „leg”-je. Nincs könnyű dolga, mert az Alpok, mint erős vetélytárs is itt integet a szomszédban. Javára legyen mondva, hogy a természeti látnivalók mellett, az épített infrastruktúra is intenzíven jelen van. Persze, Ausztriában vagyunk, sógoréknál nem lehet mellényúlni, a díszlet mindenhol gyönyörű és erre még rábifláz a késő tavasz egyedi hangulata. Duna-menti kerékpártúránk újabb szakaszáról készült útifilm, megtekintésre jelentkezik…
Európa legszebb kerékpárútja 6.rész: "Duna-áttörés" /Ausztria/ 4K. 2160p https://www.youtube.com/watch?v=oRZGu03JEUQ Útvonal: Dornach-Grein-Sillensteinklam-Srtuden-St. Nikola-Schlossburg-Hirschenau-Weins-Ybbs-Persenbeug-Pöchlarn-Melk |
A pontos idő 09:45 , a GMT +1 időzóna szerint. |
Powered by vBulletin® Version 3.8.4
Copyright © 2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.