A nyaralás során valamikor mindenképp meg szerettük volna nézni Split városát, amit végül meg is tettünk. Odafele igen egyhangú volt az út az autópályának köszönhetően, de engem Splitet meglátva sem ragadott meg semmi odaföntről. Zsúfolt nagyváros benyomást keltett, amit csak tetézett, hogy nem lehetett normális parkolóhelyet találni. Végül a belvárostól jó messze álltunk meg, de természetesen még így is 10 kunánkba került óránként a várakozás.
Találomra indultunk el lefele és szerencsére igen hamar a központba értünk.
Nini Gergely püspök szobrához érkeztünk, de nem mentünk be az épp felújítás alatt álló Aranykapun Diocletianus-palotájába, hanem még tettünk előtt egy kört a falakon kívül.
A partra leérve aztán megcsodáltuk a Riva pálmafáit és a palotát a másik oldalról, végül pedig rátértünk a lényegre és rögtön a Szent Dujmo-székesegyház tornyában találtuk magunkat. Körbefényképeztük a várost, majd folytattuk a Diocletianus-palota felderítését. Őszintén szólva egy jó óra alatt be is jártunk mindent, beleértve az alagsort is. Mivel hatalmas hőség volt és a fehér kövek is visszaverték a fényt, így viszonylag hamar meguntuk Split felderítését.
Egyszerre éreztem azt, hogy Split-et és főleg Diocletianus-palotáját kár lett volna kihagyni és azt, hogy csalódott vagyok. Ez már nem először volt így a nyaralásunk alatt és minden bizonnyal közrejátszott benne, hogy én bizony ki nem állhatom a tömeget.
Mivel korán végeztünk és amúgy is tervbe volt véve elindultunk a tengerparton nyugatnak. Előbb némi kavargás után Salona megtekintése következett volna, de a sokadik belépődíj után úgy gondoltuk, hogy itt már nem fogunk fizetni. Éhesek voltunk és leginkább melegünk volt, így tovább indultunk a római kori romok megtekintése nélkül.
A kis tengerparti úton mentünk Trogir irányába azzal a feltett szándékkal, hogy valami kellemes helyen meg fogunk állni lehűteni magunkat a tengerben, de csak szörnyű ipartelepek jöttek sorban, aztán már szinte jött is a repülőtér, majd Trogir. Nem bántuk végül meg, hogy idáig autókáztunk, mert rögtön Ciovo szigeten találtunk egy kellemes partszakaszt, ahol ráadásul csak magunk lehettünk. Az országú a parton megy és bárhol meg lehet állni és lemenni a partra.
Jót fürödtünk, ettünk és közben a fel és leszálló repülőket nézegettük.
Következett Trogir körbejárása, amit a két kilátóhellyel kezdtük és természetesen most is perkálhattunk a belépőért. Igazság szerint a Kamerlengo-erődbe kár volt felmenni, mert a Szent Lőrinc-székesegyház tornyából jobban belátni a várost és környékét, kétszer fizetni ugyanazért pedig fölösleges. A templomot amúgy a belépődíjért cserébe belülről is meg lehetett nézni. (hölgyeknek még kendőt is adnak)
Itt már éreztük, hogy Trogir sokkal szimpatikusabb hely számunkra, mint a legtöbb eddig meglátogatott Horvát város. Szűk utcácskái nem nagy területre esnek, de rettentő hangulatosak. A fő tér közelében egy kisebb téren van egy olyan szuper fagyizó (Dovan felirattal), ahol végül 2x is fagyiztunk, annyira finom. Ráadásul akkora adagot adnak, hogy az itthon 4 gombócnak is megfelelne.
Keresztül kasul jártuk a szigetet a kis utcákon, majd a hangulatos pálmafás oldalon (itt is Riva azthiszem) beültünk pizzázni. Valahogy mindenhol csak a pizzát véltük megfizethetőnek a maga 40 kuna körüli árával. Részemről nem volt nagy áldozat, mert imádom.
Közben ránk esteledett és mi sétáltunk még egy kicsit Trogirban. Mások is ajánlották az esti városnézést hangulata miatt és ezzel kapcsolatban bizony mi is beállunk a sorba. Tényleg szenzációs volt, ahogy egyre több helyről lehetett zenét hallani, a templom mellett pedig komoly tömeg gyűlt össze, fényekkel és zenével szórakoztatva a népet. Itt el is ücsörögtünk egy darabig, mielőtt haza indultunk volna.
Jó mozgalmas nap volt, de egyben nagyon jó is. Split-et kár lett volna kihagyni, mert érdekes volt, de oda szerintem mégsem leszünk visszajáró vendégek. Trogirba ellenben akár most azonnal visszamennék, mert szenzációs hely és talán az egyik legkellemesebb partszakaszt is ott találtuk a közelében.