[kvalcsi]

2008 augusztusában 2 hetet nyaraltam az Alanyától kb. 12 km-re lévő Conakliban barátaink társaságában. A TUI-Gulet irodánál foglaltam le 4 db 2 ágyas szobát, tengerre néző felárral.
Sajnos nagyon pocsék nyaralás volt.
Azzal semmi problémám nem volt, hogy fél óra késéssel szálltunk fel Ferihegyről, benne van a pakliban. Az már jobban zavart, hogy mikor megérkeztünk Antalyába nekünk kellett megkeresni a Gulet képviselőjét, mert nem ott várt minket a kijáratnál, de ez is semmi ahhoz képest, hogy a transzferbusz sofőrje nem tudta az utat a szállodához. Mivel nem jött velünk egy telepített idegenvezető sem, így többször megállt, kérdezősködött a sofőr, hogy megtalálja a helyes utat. Épppen ezért kb. éjjel fél kettőre voltunk a szállodában. Itt félretettek nekünk salátákat vacsira, de gondolhatod, hogy nem igen volt kedvünk enni. Mikor megkaptuk a szobakulcsokat és elfoglaltuk a szobákat meglepve tapasztaltuk, hogy a tengerre néző felárral befizetett szobák helyett melegházakra és gazos területre nézőket kaptunk mi és egy másik pár a csapatunkból. Gyuriék és az egyik lányáék is csak oldalról tengerre nézőt. Mentünk reklamálni, mire az volt a válasz, hogy tele a szálloda majd holnap délután megkapjuk azt amire felárat is fizettünk. Mondanom sem kell, hogy addíg nem pakoltam ki csak a legszükségesebb dolgokat. Másnap mentünk a csere miatt, de ismét csak azt a választ kaptuk, hogy még mindíg nem tudnak tengerre néző szobát adni, majd holnap. Este jött a telepített idegenvezető srác és mondtuk Neki a problémát. Ő is szólt a recepción, de Neki is csak következő napra ígértek szobacserét. Még mindíg ott voltam becsomagolva következő nap is, mert akkor is csak azt mondták, hogy majd holnap kapunk új szobát. Na ettől már bedurrant a fejem és adtunk 20 eurót, hogy végre 3 nap után ki tudjak pakolni, mert sejtettem, hogy ez megoldja a problémát. Láss csodát, mi ekkor 2 óra múlva kaptunk egy oldalról tengerre nézőt. Ez ugyan alapárban van és nem az amiért fizettünk, de azt mondtam, hogy már mindegy. Gáboréknak még ekkor sem akartak adni "majd holnap" volt ismét a jelszó. Ők sem pakoltak ki eddíg, de innentől azt mondták, hogy már nem is érdekli Őket. Közben telefonálgattunk az idegenvezetŐnek a mobilunkról, (holott Ő ígérte, hogy telefonál, de ez valahogy elmaradt) ami több mint 2 ezer forint volt.

A legnagyobb problémám az iszonyatos páratartalom volt, de ez mindenkinél gondot okozott. Alig kaptam levegőt, mert a szél sem fújt. A levegő árnyékban olyan 42°C volt, a tenger pedig 32°C, ami egyáltalán nem hűsített. Tök olyan volt, mintha egy kádban fürdenél, csak itt nem tudsz hidegvizet engedni hozzá. Sajnos annyira nem bírtam a 90%-os páratartalmat, hogy egyszer el is ájultam. Szerencsére Feri elkapott, mielőtt a kövön landoltam volna a tengerparti bár teraszán. Arra tértem magamhoz, hogy pofozgatnak és itatnak vízzel. Szegény Évi sírva fakadt, azt hitte, hogy ott halok meg, mert a szemeim is felakadtak. Ezt tetézte még az is, hogy hiába nem ittam csapvizet, nem tettem semmibe jégkockát, ment a hasam is, pedíg enni szinte semmit nem ettem. Sajt, felvágott után már csak reggelire frissen sütött rántottát mertem enni, ettől nem volt bajom. Ebédelni fel sem mentem csak az első és utolsó napon, ínkább ettem a strandbárban egy-egy toast, pizzát. A kaják egyébként ízetlenek voltak, husika nagyon kevés (átlagban 2 fajta + 1 hal). Próbálkoztam tésztával is, de olyan elázott, vizes volt, hogy meg sem tudtam enni. Aki viszont vegetáriánus az jól járt, mert sok-sok saláta közül lehetett választani, olivabogyó is volt legalább 6 féle. A sütikből is bőven volt választék , csak nekem nagyon édesek. A gyümik közül a szőlő és a sárgadinnye isteni fincsi volt, de a görögdinnye bizony tök volt. Ez nem csak az én véleményem, mert a társaságunk többi tagjának is problémát okozott a kaja, kivéve a páromat. Mindenkinek ment a pocakja, még szerencse, hogy vittem 3 doboz Immodiumot, így ki tudtam a barátainkat is segíteni miután elfogyott az Ő széntablettájuk.
A szálloda környékén sok üzlet volt, így esténként kimentünk egy kicsit szétnézni. Vettem is magamnak egy piros Adidas pólót, melyet másnap fel is vettem, de bár ne tettem volna.
Kirándulni egyénileg bementünk dolmusszal Alanyába. Ez baromi érdekes, mert miután leinted a buszt, lelassít, de nem igazán áll meg. Én azért elsőként símán felszálltam rá, de Gyuri utolsóként majdnem úgy lebegett mint a győzelmi zászló. Azért sikerült baj nélkül Neki is fekapaszkodnia. Helyi buszszal felmentünk a várba, ahonnan gyönyörű a kilátás, majd megnéztük a Damlatas cseppkőbarlangot. Nem valami nagy szám, ennél sokkal szebbeket láttam már. Átgyalogoltunk a városon, hogy megtaláljuk a Vörös tornyot a tengerparton. Ide Évi és én már nem mentünk fel, mert ki voltunk mint a libák a nagy melegben. A két fiú vette az akadályt és felmásztak a torony tetejére. Gyuri talán meg is bánta, mert miután lejött alig bírt menni, annyira igénybevette a sok és nagyon magas lépcső. Itt vettem észre, miközben vártuk a fiúkat, hogy megfogta a póló a karjaimat, nyakamat és a zöld nadrágomat is. Roppant mókás látvány voltam így pirosra festve, még jó, hogy nem indián harcidísznek nézték. Természetesen hazafelé bementünk a boltba ahol vettük a pólót (10 euró) és mutattam magam, hogy kicsit viccesre festett és kértük cserélje ki. A pofa nem volt hajlandó, csak azt válaszolta, hogy ez az én problémám és nem az övé. Nem a 10 euró, hanem a hozzáállás ami bosszant nagyon.
Befizettünk egy kinti irodánál (fele árban volt, mint a TUI-nál lett volna) egy jeep szafarira, mert szerettük volna megnézni Dim Cay-t. Ez egy olyan hely, ahol a folyó felett vannak az éttermek. 5 dzsippel elindultunk fel a hegyekbe, a kacskaringós úton, mely egy idő után földúttá vált. Na itt ért az első meglepi, mert senki nem mondta, hogy lehetőleg ócska ruhába menjünk, mert egymást előzgették 80-nal a dzsippek, közben locsolták 2-5 literes vizespalackokból a mellettük lévő kocsi utasait. Mondanom sem kell, hogy mi is kaptunk bőven. Úgy néztem ki, mint aki ruhástól állt a zuhany alá. Tovább fokozta az élvezeteket, mikor olyan poros részre mentünk, hogy látni alig lehetett mikor a dzsippek felverték a port. Úgy néztünk ki, mint egy bundáskenyér. Néha halálfélelmünk volt, mert a szerpentinen úgy mentek, hogy időnként azt hittük lezuhanunk a szakadékba, pedíg én nem vagyok egy besz....i valaki. Több mint 1300 méter magasra vittek fel, az egyébként gyönyörű hegyek között. Itt meglátogattunk egy török dzsámit, ahol le kellett venni a cipőket és nekünk lányoknak bekötötték a fejünket és hosszú szoknyát adtak ránk, csak így mehettünk be az épületbe. Ez szép volt, főleg a kilátás tetszett. Meglátogattunk még egy hagyományos török házat a hegyekben, ahol rövid műsor is volt. Megállapítottuk, hogy elég rablók, mert ugye megszomjazik az ember és szívesen inna egy jó kis EFES-t, de egy dobozért 5 euró kicsit túlzás. Nem is vett senki közülünk, igaz, mi előrelátók voltunk és vittünk vizet és sört egy kis hűtőtáskában. Innen folytattuk utunkat Dim Cay-be, ahol egész jó kaját kaptunk (benne volt a 15 euróban, amit a kirándulásért fizettünk). Ezzel el is telt a nap és hazafelé vették a sofőrök az irányt. Itt nagyon aranyos volt a sofőrünk, mert elég nehezen tudtam leszállni a magas platóról és tartotta a hátát, hogy abba kapaszkodjak.

Szintén a kinti irodával mentünk el Aszpendoszba, Sidébe és az Antalyától északra lévő Kursunlu vízeséshez. Mondtuk Habibnak (az iroda alkalmazottja), hogy angol nyelvű idegenvezetést szeretnénk, de legnagyobb megdöbbenésünkre oroszok közé tett be minket és a török idegenvezető nem beszélt angolul csak egy-két szót, oroszul viszont tökéletesen. Sajnos majdnem 40 éve tanultam ezt a nyelvet, így ugyan megértettem pár szót, mondatot, de azért így nem az igazi. Azért nem volt nagy gond, mert a szállóban az utikönyvemből informálódtam a látottakról.

Miközben mentünk egyik helyről a másikba, megállt a busz egy boltnál, hogy itt lehet venni inni valót. Mi egy doboz EFES-t szavaztunk meg a párommal. Miután kifizettük a sört el akartunk venni egy poharat a pultról, hogy én abból igyak, mire közli velünk a pasi, hogy 1 euró az üres pohár. Na ez végleg kiverte a biztosítékot nálunk. Legszívesebben földhöz vágtam volna a nyamvadt poharát.

Összefoglalva: Nem volt jó és soha többet Törökország a pénzéhes, udvariatlan emberek, valamint a számomra elviselhetetlen magas páratartalom miatt. A kajával sem voltunk kibékülve, alig vártuk, hogy itthon együnk egy fincsit. Én szinte éheztem a két hét alatt az all inclusíve ellátás ellenére, mert nem csak nem ízlett az étel, hanem nem volt kedvem a fuldoklás mellett állandóan a budira járni.

Egyébként meglepően szép zöld volt minden, rengeteg a virág, pálma, banán. A tájjal nincs semmi probléma, de sajna az emberek is elveszik az ember kedvét, hogy visszatérjen. Nekem és a páromnak legalábbis elvették.