[kvalcsi]

Dél-Amerikában az Egyenlítőn található Ecuador az Andok legkisebb országa, amely északon Kolumbiával, keleten és délen Peruval, nyugaton a Csendes-óceánnal határos. Hozzá tartoznak még a Csendes-óceánban lévő Galápagos-szigetek, 965 km-re a kontinens partjaitól.
Lenyűgőző tájainak változatossága. Itt szinte minden megtalálható az amazóniai esőerdőktől a hófödte vulkánokig, az Andok füves pusztaságai, és az egyenlítőn fekvő aranyló partokig.
Az országban a legmagasabb hőmérséklet januárban 30-35 °C, míg a legalacsonyabb júliusban 5-25 °C körüli.
A változatos a felszín és éghajlat következtében állat- és növényfajok sokasága él itt. A Galápagos-szigetek élővilága meg egészen különleges, bennszülött fajokban gazdag. Az itt szerzett tapasztalatai vezették Charles Darwint elméletének kidolgozására.
Fiam egyéni szervezéssel eljutott ezekre a különleges helyekre. Így sokkal olcsóbban meg lehet úszni egy ilyen utat, mint irodán keresztül. Igaz, jó pár hónappal az utazás előtt foglaltak repülőjegyeket. Először Frankfurtba érkeztek, majd ott átszálltak a New Yorkba induló repcsire, míg végül egy Chilei légitársaság gépével érkeztek meg Quitóba.
Ezt írta megérkezésükkor:
„Szerencsésen megérkeztünk Quitóba. Az út iszonyatosan hosszú volt, főleg,
hogy már Ferihegyen teljesen lezárták a terminált bombariadó miatt - amit
ráadásul egy középkorú hölgy okozott, aki a szemünk előtt lógott be a
biztonsági kapun, ami éppen nem működött. Na itt már 2 órát vesztettünk
is, szerencsére Frankfurtban 4 óránk volt az átszállásra. Egy szó mint száz, már itt sétálgatunk és pirítjuk magunkat az ecuadori napon. Nagyon szimpatikusak az emberek, sokkal kevésbé ezt vártuk. A taxisnak mi magyaráztuk el, hogy hol is van az utca ahová menni akarunk, sőt még egy rendőrt is megkérdezett egy téren, hogy merre-arra. Na a rendőr még aznap este ránk is köszönt, mikor sétáltunk. Mivel nem foglaltuk le a szállást előre, az elsőben nem volt helyünk, de ez még szerencse is volt, mert sokkal jobbat találtunk. Most a galapagoszi repülésig itt leszünk a város körül. Ma felvonoztunk a Volcan Pichincha 4100 méteres előhegyére - hát most aztán kóvályog a fejünk, így most megyünk mate coca-t inni, ami nagyon jó a magassági betegségre.”
Az ország fővárosa Quito mely a tengerszint felett 2.840 méter magasan fekszik. Történelmi belvárosában mely az Unesco védelme alatt áll meglehetősen sok spanyol koloniál-barokk épület maradt fenn: templomok, paloták és kormányzati épületek. Az egyik legszebb tér a Függetlenség tere, ahol a miniszterelnöki palota is áll.
A nagyon egyenlőtlen talajon rendes és jól kövezett utcákból álló város legérdekesebb épületei: a belsejében pazarul díszített székesegyház a Plaza Mayoron; a kétemeletes kormányzói palota, amelyben 1875 augusztus 6-án Garcia Moreno elnököt gyilkolták meg; a Santo-Domingo-kolostor, amelynek templomát Miguel de Santiagónak, az amerikai Apellesnek festményei díszítik, a San-Francisco-kolostor; a rendkivül terjedelmes Mercedes-kolostor; a kórház és a szabadság-oszlop. Quitó egyik dombjáról a következő 8 magas hegycsúcs látható: Cayambe, Antisana, Cotacachi, Cotopaxi, Sincholagua, Corazon, Ilinissa és Pichincha.
A város hangulatát a fölé tornyosuló Cotapaxi vulkán határozza meg. Tiszta időben csodálatos látvány a hófödte tűzhányó. Igaz, a hegycsúcs a várostól 25 kilométerre emelkedik, de 4.790 méteres magasságával így is meghatározó eleme a tájnak. Az utcákon elképesztően mozgalmas élet zajlik. Az ecuadori ember ugyanis mindig házal, üzletel, kereskedik valamivel.
Equvadorban rengeteg érdekes nép és kultúra található. Az indiánok jobbára barátságosak, de a mai napig akadnak olyan törzsek, amelyek semmilyen kapcsolatot nem létesítettek még a nyugati világgal.
A Galapagos-szigetekre helyi repülőjáratokkal lehet eljutni elég borsos áron (kb. 80.000,-Ft) oda-vissza. Ettől függetlenül kár lenne kihagyni a több kisebb-nagyobb tagból álló szigetcsoportot, legfőképp a csodálatos élővilága miatt. A tektonikus és a vulkanikus erők által létrehozott, és mind a mai napig a Föld belső erői által alakított szigetek élővilága hihetetlenül változatos. Számos különleges faj csak itt él, ráadásul az egyes szigeteken egymástól eltérő változatban. A Galápagos-szigetek a természetbúvárok paradicsomi helyszínei, hiszen azon kevés helyek egyike bolygónkon, ahol az emberi tevékenység minimális, és ahol minden a természetvédelmet szolgálja, így a különleges állatok és növények ma is háborítatlanul élnek itt, ahogy már többmillió éve. Megtalálhatók itt az óriásteknősök, flamingók, leguánok, iguánák, oroszlánfókák, pingvinek, ráják, stb. Annyira védik a természetet, hogy még homokot, vulkánikus követ vagy koralt sem lehet kihozni a szigetekről, a fiammal is kiszedették a reptéren. Féltik a szigetet, nehogy apránként elhordják.
Erről az útról ezt írták:
„San Cristobál szigetéről áthajóztunk egy kis bicajtúra után Santa Cruzra a központi szigetre. Itt aztán volt élet, hiszen itt van a fő repülőtér, de innen továbbhajóztunk Isla Isabellára a legnagyobb, de kevésbé lakott szigetre. A kikötője az előző két szigethez képest egy vizibicigli kölcsönző csupán. Itt meglehetősen alaposan megnéztünk mindent egész nap gyalogolva, hiszen csak így lehet elérni a látványosságokat vagy hajóval. Nagyon klassz kis hely ez, volt itt minden a fehér homokos parttól, a vulkánon át az igazi galapagoszi "őserdeig", óriásteknősökkel, láva-alagutakkal, lagúnákkal, flamingókkal, szulákkal, pelikánokkal, rájákkal - és estig folytathatnám dolgokkal.
Visszahajóztunk Santa Cruzra és bevackoltuk magunkat a kikötővel szemben egy kis hotelbe. Ezen a szigeten van a Darwin Kutatóállomás, ahol igen sok mindennel foglalkoznak. Az egyik fő feladatuk az óriás teknősök védelme, tojások begyűjtése, keltetése, utódok felnevelése. Nagyon jó látni a pár hetes páncélosokat, majd a több tíz éves óriásokat - a piciket edzik is, hogy vissza tudják telepíteni őket a saját szigetükre. Néhányszor emlékeztetik a kedves turistát, hogy a most látott kis teknősök öregkorát mi már nem éljük meg, hiszen 100-120 évig is élnek. Milyen kedves figyelemfelhívás!
Erről a szigetről még egy dolgot meg kell említenem, ami nem más mint a Las Grietas. Ez egy 10-15 méter mély vulkanikus árok, kanyon, ami a sziget közepén húzódik nem ér ki a tengerpartra. Mégis van benne víz, mert a tenger felől a kőzeten át sós, míg a vulkánok felől édes víz tölti fel. Hát, ha azt mondom mesés, akkor nem jellemeztem túl. A 10 méter mély vízbe teljesen lelátni és akár 15 méter magasból lehet bele ugrálni, ha belesüt a nap a kék mindenféle árnyalatában pompázik a víz és benne a nagy halak. A kanyon további része vadregényes, nem járható - de nem nekünk - elkalandoztunk kicsit, de nehéz a sok beomlástól, ami kisebb tavakra osztja a kanyont. Itt már nem fürdenek, így nagyobb a vízi élet. Eddig ez a látványosság áll az első helyen - persze még vagy 20 másikkal holtversenyben! :-)
Béreltünk bicajt és feltekertünk nulláról 700 méterre egy iker kráterhez. Az egyik bicajnak már felfelé lesett a jobb oldali hajtókarja, így gondolhatjátok milyen kalandos lenyomni 700 méter szintkülönbséget. Na és akkor itt utalnék vissza az első bicózásunkra San Cristobálon, ami szinten nem volt piskóta, szintén több mint 700 méter szint fel a vulkán oldalában lévő lagúnáig, majd le a túlsó oldalon egy fantasztikus kis védett tengeri öbölig, majd vissza. Hát nem kellett altatni minket 1400 méter szintkülönbség megtétele után, ami 30°C-ban 40 km hosszú és 100% páratartalomban volt.” Visszaérkezve Quitóba elmentek megnézni a gyönyörű Cotopaxi vulkánt, mely hófödte, 5897 m magas csúcsával Ecuador második legmagasabb hegye. Igaz, csak 4000 m-ig mentek fel, mert sajnos a fiamnak erősen megfájdul a feje ennél nagyobb magasságban. Innen túráztak erre-arra. Egyes egyedül voltak a sátrukkal, ameddig a szem ellát és még tovább. Megnyugtató nyugalom volt.
A következő állomás Riobamba volt, mert vonatjegyük volt másnapra az "Ördög orra" vasútvonalra és ezzel mentek 4 napra túrázni az egykori Inka Birodalmat behálózó Inka-ösvényen /INCA TRAIL/, mely az Andok egyik leglátványosabb túraútvonala.
Akár csak Peruban meglehetősen misztifikálják és megy a titkolózás. Információ alig van róla, mert a cél, hogy fizess be helyi turairodákba és fogadj vezetőt. Ennél nehezebb feladatot is megoldottak már a fiamék, így egyénileg mentek. Amúgy az út egyértelmű, táborhelyek vannak és közepesen nehéz túra.
Sok helyen jártak még helyi közlekedéssel vagy bérelt kerékpárral. A 2500 méter magasan fekvő Quenkából mely Equador harmadik legnagyobb városa ellátogattak a Cajas Nemzeti Parkba, ahol két napot töltöttek. Itt sajnos közbeszólt az időjárás.
„Nagyon pocsék időnk volt. Eső, köd, szél, hideg. Én egy kicsit megfáztam, mert mindenem elázott. A táj nagyon szép lett volna, ha süt a nap, de nem sütött. Azért volt látnivaló, csak az élvezeti értéket erősen lerontotta az időjárás.”
Következő nap indultak jó hosszú buszozással Banos városába, mely az 5016 m magas Tungurahua vulkán lábánál, zöld hegyekkel és vízesésekkel körülölelve épült.