Előre láthatólag jún. 3- jún. 8-ig (péntek-szerda) tervezünk egy sok résztvevős utat a francia Nagy Kanyonhoz, de ez az időpont meglehetősen rugalmas.
A szisztéma meglehetősen egyedi, így néz ki:
6 nap, azaz 5 éj, szállás a Tarn folyó menti középkori faluban lévő házban. Ifjúsági szállás jellegű dologra kell gondolni, jellemzően emeletes ágyakkal, ha jól tudom általában 4-8 fős szobákkal, de vannak egészen osztálykirándulás szerű, nagyon sok ágyas szobák is.
Ezzel azt hiszem rögtön ki is zártam az 5*-os hotelekben gondolkodó, urizáló közönséget.
A szállás mellé jár napi 3x étkezéshez szükséges alapanyag, amit nekünk kell megcsinálni, szervírozni, elfogyasztani, majd pediglen elmosogatni. A 6. napon pedig az egész házat kitakarítani, azaz úgy otthagyni, ahogyan azt átvettük.
Ezzel valószínűleg ismét újabb rétegeket sikerült kizárnom.
Ez egy jól bevált, működő rendszer, amitől olcsó tud lenni a két legfontosabb dolog: a szállás és az étel. Az étel egyébként bőséges, mi mindennapra más és más, de főleg nagyon jó minőségű kaját tudtunk csinálni magunknak. (még jégkrém is volt..)
Minden reggel jön egy helyi arc, hoz friss tejet, tojást, meg kenyeret, meg utántölti a hűtőt, ha valamiből nagyon elfogyna (nyilván azért ezt nem szabad csúnyán kihasználni..) belőle lehet egyébként kiszedni a környékbéli infókat is.
Ár: 30.650 Ft eddig (tehát a szállás és az étel)
Keresünk még kb. 15 embert, aki csatlakozna.. egyébként abszolút nem kell együtt mozognia a csapatnak, mindenki mehet amerre lát, csak az étkezéseknél célszerű egyben lenni.
Utazás: mindenki megoldja maga (ez már nyilván nincs benne ebben az árban..)
A táv 1.700 km, amit mi a következőképpen oldunk meg: személyautó, diesel gép 4 fővel kb. 27.000 ft/fő-re jön ki oda-vissza ap díjakkal egyetemben. Benzines autóval nyilván kicsivel drágább.
Mi egyébként vicces, természetjáró harmincasok vagyunk, akiknek nem igazán fontos, hogy baldahinos ágyikós, teraszos, tengerre nézős legyen a szállás (mivel úgyis viszonylag keveset tartózkodunk ott..) csak az számít, hogy tiszta legyen.
Link, rövid leírás itt:
http://jeka.hu/franciaorszag.html
Képek itt: ( Foto’s-ra kattints)
http://jeka.be/nl/ons-aanbod/zomer/p...rges-du-tarn-3
Akit érdekel, ír..