Az egész történet ott kezdődött, hogy tájfutó versenyre mentünk a Velika Planinára.
Pár nappal előbb ott voltunk már a közelben és semmit nem tudtunk a Kamniki-Alpokról. Mivel kirándulással terveztük tölteni az időt, így öcsémnél volt turistatérkép, de reggel ébredés után dőlt csak el hova is megyünk aznap kirándulni.
Öcsém barátnőjével át akarta szelni a hegységet, ezért Jezersko-ban álltunk meg. 800 méterről 1500-ig szépen emelkedett az út, semmi extra nem volt, bár egyre jobb kilátás nyílt a szemközti gerincre és a környező hegyekre.
Felértünk a Ceska Koca turistaházhoz és a továbbmenetel lehetőségei felől érdeklődtünk. Megtudtuk, hogy a turistatérképen a szaggatott piros nem a felhagyott turistautat jelöli, hanem a lánccal biztosított Via Ferrata szakaszt.
Én mindenképpen felfele szerettem volna menni a Grintovec irányába, de sajnos annyira későn indultunk, hogy az már nem fért volna bele az időbe, így a szintben alig felfelé található
Krajnska Koca lett az uticél.
Megnyugtattak minket, hogy sima edzőcipőben, mindenfajta felszereléssel és öcsémék nagy hátizsákjaival együtt is simán nekivághatunk, így azt tettük.
Kezdetben csak egy jó meredek hegyoldal fogadott minket, ahol egy nagyon keskeny ösvényen haladtunk, majd elérkeztünk ide:
Közben szemből beülővel és sisakkal együtt érkeztek páran és már épp kezdtünk volna elbizonytalanodni, mikor egy idősebb fószer is megjelent bakancsban és rövidnadrágban.
Persze azért izgalom így is jutott bőven, főleg, mert öcséméknek 1 heti felszerelésük, sátruk, hálózsákjuk nálunk volt. Amit részben megörököltem én és amikor a hegyoldal kifelé dőlt, egy fém tálcákon álltam és közben egy fém sodronyban tartottam magam nagyon remek ötletnek tartottam. Nem elég, hogy a saját súlyom, de még a 20 kilós hátizsák is a mély felé húzott.
Amúgy sima ügy volt, de mondjuk ugyanez esőben már nem lett volna vicces.
Igazság szerint távolról tűnt minden csak nehéznek. Mindig csak maximum 50 méterre előre láttuk merre megy az út és el se tudtuk képzelni merre fogunk átjutni az előttünk álló sziklafalon, vagy meredélyen.
Láttunk hófoltot a 25 fokos augusztusban, néha úgy rimánkodtunk a társaság egyik tagjának, hogy továbbmenjen és kegyetlenül élveztük. Tökéletes időben, egy gyönyörű szép helyen jártunk.
Többek szerint felelőtlenség volt, amit csináltunk, de szerintem ez még pont az a nehézség volt, ami így jó volt. A turistaházban sem akartak róla lebeszélni minket, más is jött így szembe velünk szóval a helyiek szerint rendben volt a dolog.
Eléggé kerüljük a valódi veszélyt, de ilyet bármikor újra bevállalnék és ami azt illeti most sokkal jobban vissza vágyom a Kamniki-Alpokba, mint a Júliaiba. Nagyon kis részét láttuk csak és nekem jobban tetszik a jellege, mint a Júliai-Alpoknak.
Amúgy pont a Triglav megmászásáról tettünk le tavaly a csúcs alatt 150 méter szintkülönbséggel, mert a 2 nappal előtte esett hó miatt veszélyesnek véltük. Ha száraz lett volna, akkor nagyjából megegyező nehézségű lehet a 2 hely.
Azt, hogy ezt lehet-e Via Ferratanak nevezni nem tudom, de nekünk az volt.