Kos
Ha voltatok már Görögországban, akkor azért, ha pedig még csak most készültök, akkor azért olvassátok el következő bejegyzésünket Kos szigetéről
Repülővel Budapestről az út mindössze két óra, de akár autóval is érdemes nekivágni Görögországnak. Kos sziget 290 km2, lakosainak száma 21.500 fő. Hossza 57 km, szélessége 2-15 km.
A sziget fővárosa Kos. Ha hajóval érkeztek a szigetre, ebben a városban szálltok majd partra. Ha nem is Kos az úti célotok, érdemes egy-két napot itt tölteni, hiszen ez a környék legszebb városa. A jacht kikötőt átölelő, pálmafákkal tarkított sétányon kellemes sétát tehettek a meleg nyári éjszakákon. Ha pedig kirándulni vágytok, akkor pattanjatok fel az egyik hajóra és irány a tenger! A kikötő végében, a Johanniták által épített Szent János lovagjainak erődje uralja a város déli részét. A középkori várból beláthatjátok az egész várost. Az erőd mellett álló göcsörtös, öreg platánfa alatt tanította Hippokratész tanítványait, Kr.e. 460 táján. A fa nem abból a korból származik, de 600 éves korával ma is hirdeti Hippokratész nagyságát.
Kirándulások
Kos szigete olyan kicsi, hogy akár egy nap alatt bejárhatjátok. Érdemes útra kelni, el is áruljuk, hova.
Szigetkörút
Kirándulásotokat kezdjétek az Asklepionnál, amely a Kr. E. 4. századból származó történelmi jelentőségű gyógyintézet volt, itt dolgozott Hippokrates, a világhírű orvos is. Innen menjetek a Dikeos nevű hegység egyik kis falvába, Zia-ba, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a szomszéd szigetekre, Kalymnosra, Psérimosra és egy másik kontinensre, Kis Ázsiára. A sziget déli részén találjátok Kefalos-t, a régi idők fővárosát. A közelben lévő Kamari öbölben szálljatok hajóra és meg se álljatok Sarachinos öbléig. Itt pihenjetek meg egy picit és kóstoljátok meg az ízletes suvlakit (rablóhús), természetesen finom görög salátával.
Szívesen elutaznátok Kos szigetére? Akkor hajrá, nagyon könnyen le is foglalhatjátok a
Tesco Utazás weboldalán a nyaralásotokat. Íme egy kihagyhatatlan és fantasztikus ajánlat:
http://www.tescoutazas.hu/szallas/fa...-imperial/nyar