Grétuska!
Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy irodánk nevét nem szeretném kiírni. Nekem ezt írta barátnőd: "Februárban mennénk, örömmel vennék az ajánlatot" Talán tévesen ítéltem meg, hogy milyen jellegű információra és formában kíváncsi. Nekem egy szállodaajánlás árral együtt igen fontos információt jelent. Fórumon kívül az iroda részéről kapott ajánlatot a barátnőd, nem fogadta el. Mivel törekszünk arra, hogy mindig az elérhető legkedvezőbb árat adjuk, igenis érdekel az oka annak, ha valaki mégsem a mi ajánlatunk mellett dönt, erre rá szoktunk kérdezni. Ha valakit sért a kérdés, nem válaszol rá. Nem mocskolódtunk más iroda ellen sem. Intelligens ember módjára kommunikálunk. Ezt a vesszőfutást ezen a fórumon veled parttalannak és egyúttal befejezettnek tekintjük. Elhatároljuk magunkat azoktól az irodáktól és azok tulajdonosi körétől, akik a 90-es, korai 2000-es virágzó években összeszedett bevételeikkel egy nehezebb időszakba lépve leléptek, egyik napról a másikra becsukták az irodát, kollégáknak és utasoknak egyaránt őrült kellemetlenségeket és veszteségeket okozva. Azok számára, akik információt szeretnének az utazási irodáról, bármi kérdésük felmerül egy úti célról egy tervezett utazás kapcsán stb természetesen továbbra is szívesen állunk rendelkezésre. Megbízható iroda vagyunk tapasztalt kollégákkal, ezt a jövőben is minden nap igyekszünk bizonyítani azoknak, akik megtisztelnek minket a bizalmukkal.
Üdvözlettel,
BodiZ
|