[Katalin]

Ilyen lehetett a Paradicsom, mielőtt Ádám és Éva, no meg a kígyó mindent elrontott. Efraim Kishon szerint persze mindennek az oka az almafa volt! Micsoda boldog Bábel! Kevés olyan csücske akad bolygónknak, ahol a különféle kultúrák és vallások ily harmóniában élnének egymással. Hétszázötven kilométerre Madagaszkártól és tízezerre Párizstól, egy darabka Franciaország, egy darabka egzotikus sziget: Réunion.
Csipkés, sziklás tengerpartok porlasztják a tintakék hullámokat, s noha errefelé nincsenek védelmet nyújtó korallzátonyok, mint Mauritiuson, a védett türkizkék lagúnák mégis fürdésre, búvárkodásra csábítanak. A tápanyagban gazdag talaj erdőségeket, liánokkal, orchideákkal felfuttatott örökzöldeket, különleges zöldségeket, gyümölcsöket, fűszereket teremt, úgy tűnik, nincs is szükség szorgos kezek irányítására. Még a tűz varázsa sem marad el. A Piton de la Furnaise még fiatal képződmény, ennek megfelelő temperamentummal köpködi láváját, s bár világszerte az egyik legaktívabb, mégis a legkevésbé veszélyes vulkán. Ördögi katlanjából óvatoskodva ereszti ki mérgét, vigyázva, hogy ne veszélyeztessen településeket.

Szivárvány népesség
A szigeten nem élnek őslakosok, mindenki jövevény, és ennek békés szellemében tolerálják egymást s egymás vallását. A lakatlan szigetre a XVII. századtól arab, portugál, angol és holland hajósok tévedtek, a franciák akkoriban még nem önszántukból, hanem büntetésből jöttek. A kellemes klíma azonban elviselhetővé tette a száműzetést: keresztények, hinduk, buddhisták, mozlimok keveredtek, vallási szokásokkal, jó adag népi hiedelemmel, babonával. E miatt az etnikai sokszínűség miatt becézik szivárvány népességnek a sziget 79 ezer lakosát, akik együtt ünneplik minden esztendőben szeptember 20-át: 1848-ban ezen a napon törölték el a szigeten a rabszolgaságot.
Vanília-, kávé-, kakaócserje, bambusz- és tamarinderdők... A cukornád gondoskodik a jólétről, a virágerdők a jókedvről. Nincs a szigetnek olyan zuga, mely ne lenne egyedülálló turisztikai látványosság. Az erózió követeztében látványos szakadékok, vízesések barázdálják a vidéket. A Fournaise-vulkán füves lankáin, akárcsak Normandiában, tehenek legelésznek, de közeledve a vulkánkráterhez már holdbéli a látvány: a Paine de Sables vörösesen aranyló sivatagát szürkészöld bokrok tarkítják, csupán a kráter porózus falai izzanak vörösen a napfényben.

Vaníliás puncs orchideával
Salazie, Mafate és Cilaos – három völgykatlan a sziget szívében – és a föléjük magasodó 3000 méteres Piton des Neiges „lehettek a tanúi” annak a hatalmas vulkanikus erőnek, amely két és fél millió évvel ezelőtt ilyenné alakította a szigetet. A Cirque de Mafate és a La Nuevelle a szakadékok és a sűrű trópusi erdők miatt ma is csak helikopterrel (vagy kimerítő gyaloglással) közelíthetők meg: csak így juthat ide élelmiszer, gyógyszer, egészségügyi személyzet és a pap is. A környéken feltűnően színesek, szépek és szelídek a madarak. A tec-tec is kíváncsiskodva közeledik, akárcsak a szürkésbarnás verébféleség, amelyet a helyiek szűzmadárnak neveznek. A szemüveges madár neve már találóbb a szemet keretező fehér pihék miatt. Bár az ember azt gondolná, hogy ebben az édenkertben csak a madár jár, a „cases”-nek nevezett szigetre jellemző, tarka színű faházak és a hangulatos, csipkésre faragott, teraszos épületek kényelmes szálláshelyeket nyújtanak. Ezekben a vándor olcsó és tiszta, házi koszttal is szolgáló szállást talál.
Akármekkora is a völgykatlan körüli trópusi esőerdő, a turista nyugodt lehet: a szigeten nincs kígyó vagy veszélyes rovar. Hatalmas pókok előfordulnak, de ezek elbújnak a fatörzsek közé szőtt függőágyaikban. A katlanba a sötétség 18-19 óra körül ereszkedik le, s ilyentájt a hegyi szállásokon a gyalogos és a biciklis turisták megízlelhetik a helyi italféleségeket: például a barna színű rumból készült puncsot, melynek illatos ízt kölcsönöz a Bourbon vanília és az aromadús orchidea. Ez utóbbiból mellesleg több száz fajta vadon terem errefelé…
Aztán másnap a hajnal kékeslila hegyekre tekint, csupán Cilaos házai világítanak fehéren a félhomályban, s eukaliptusz-, akác- és tűlevelű tropikus erdőkön át vezet hozzájuk az ösvény. Félúton elkötelezett környezetvédők kínálnak gyógyfüvekből készült fűszeres teát, amelyből nem árt vásárolni, mert a Saint Terése-kápolnához vezető meredek szerpentinúton kellemesen frissít. A Plaine des Sables holdbéli vidékén kapaszkodva érdemes megpihenni Fournaise Vulkánmúzeumánál, ahol a vulkanológusok intézete – oktatóközponttal és megfigyelőhellyel – működik.

Mi terem a fán?
A sziget keleti oldalán, Anse des Cascades és La Ravine Glissante között is található egy vándorút, közvetlenül az Indiai-óceán partjánál. Az út egyes szakaszait friss – nemegyszer még füstölgő – lávaszőnyeg borítja be. Az itt lakó falusiak a vulkánkitörések idején is tovább élik megszokott életüket, nem hagyják el házaikat, s az alig száz méterre az isteni tűzijátéktól található egyszerű vendégfogadóban a lávaömlés közepette is felszolgálták a rendkívül ízletes helyi ételeket.
Nem messze, a Salazie hegykoszorújától védett Hell-Bourg már 1850 körül nevezetes fürdőváros volt, hála egy Manouilh nevű hegyi vándornak, aki melegvíz-forrásra bukkant. A termálvizű fürdőhely fénykora azonban nem tartott sokáig: harminc évvel később a természet egy forgószéllel kísért hegyomlással visszavette nagyvonalú ajándékát. A környék lakóitól megtudhatjuk, hogy miért vegetáriánus a malac, hogy a WC-papír tulajdonképpen a fán terem, a szappant pedig a kamélia virágából készítik. A kicsinyke múzeumban pedig kiderül, hogyan készítenek konzervdobozokból főzőedényt, kukoricaháncsból díszes női kalapokat. A szebbnél szebb porták között a legnevezetesebb a Folio család háza, amely a XIX. században még a kormányzó villája volt, ma a helyi életmód múzeuma: a kert bájával, számtalan saját készítésű edénnyel, háztartási eszközzel, fürdőkáddal és vízvezetékkel, a helyi kézműipar valamennyi emlékével, s persze teknőcökkel, melyek között a tenyérnyi nagyságú már ötéves. Az idős háziúr, a virágok, fák szerelmese pedig nagy szeretettel és szakértelemmel vezeti látogatóit birtokán.

Csengettyűk és harangok
Réunion legrégebben felfedezett és lakott vidéke a sziget északi partja, Saint Denis-vel. A főváros utcáin történelmi épületek, remek vendéglők, színes piacok sorjáznak, s a délutáni séta közepette hallhatjuk, amint a minaretből éneklő müezzin szavát felváltja a katolikus templom harangszava, melyet a tamil templom csengettyűi szakítanak félbe. Az Hôtel Juliette Dodu meghitt családias fogadó, ahonnan a főváros és környezete kényelmesen megközelíthető. A sziget déli részén élők állattenyésztéssel és cukornádültetvényekkel foglalatoskodnak, a hegyoldalakon a gyümölcs- és zöldség-, a lankákon pedig a dohánytermesztés otthonos. Napozáshoz és vízi sportokhoz a nyugati partvidék ajánlható.
A sziget legszebb strandja Boucan Canot-ban található, s talán a legszebb szállodája Saint Gilles les Bains-ben a Saint Alexis Hôtel. Ez utóbbi hajóra emlékeztető formáját báj és eredetiség jellemzi, komfortja remek, vendéglátása minőségi. S persze elnevezése annak a hajónak a nevét viseli, amelyik elsőként fedezte fel a szigetet a fűszerútvonalon érkező hajósok közül.