Átverés? "Önkéntes munka külföldön..."

[Földkelte]

Kedves Érdeklődők, Vélemény-nyilvánítók!

Nagyon sok helyen találkoztok a következő "hirdetéssel": "Légy önkéntes Afrikában, Indiában", "Önkéntes munka külföldön", "Tanulj és dolgozz külföldön!"... Sok helyen olvashatjátok ezeket a megnevezéseket: "Drh Norway", "CICD", "TVIND" stb.
Látom, hogy nagyon nagy a zűrzavar ezek körül: igaz, nem igaz, átverés, nem átverés, rabszolgamunka, nem rabszolgamunka, "gagyi munka" vagy képzés, kijutsz Afrikába vagy sem...

Tényleg segíteni szeretnék, ezért írok most ide. Egy másik, utazással kapcsolatos fórumon már leírtam néhány dolgot ezekről a programokról még 2010-ben. Sokan keresnek meg annak alapján még ma is.

Én több hazai és nemzetközi szervezet által indított ösztöndíjas, önkéntes programra, alternatív képzésre, tréningre küldök embereket, szakmai progamokra szakembereket. Az alternatív képzést indító szervezeteknek az egyike a Humana People to People, melynek "iskolái" a CICD, a Drh Norway, a TVIND stb.
Nekem NEM az az érdekem, hogy boldogat boldogtalant kiküldjek, elmondjak minden szépet és jót, csak hogy menjenek. Olyanokat keresek, akik tényleg komolyan gondolják. Ehhez pedig úgy gondolom, hogy minden létező dolgot el kell mondani arról, hogy mi ez az egész, és mi történik az "iskolákban".
(Azért teszem idézőjelbe az iskola szót, mert ezeket nem úgy kell elképzelni, mint a hazai iskolákat - székek, asztalak, tanárok, zh-írás...).

Megpróbálom ebben az írásban összeszedni azokat a dolgokat, ami a legtöbb embernek szemet szúr ezekkel a programokkal kapcsolatban, és amelyek miatt kételkednek.
Nagyon jól tudom, hogy mitől tartotok, én magam is ugyanazokat a kérdéseket tettem föl annak idején (csak nem volt, aki megválaszolja őket).

2004-ben mentem ki a CICD-hez. Fogalmam sem volt, hogy valójában hová megyek. Az az információ, amit kaptam, nagyon kevés volt. És úgy éreztem, hogy amit elmondtak, az túl szép és jó... Féltem, hogy átverés az egész. Úgy indultam el, hogy volt nálam annyi pénz, hogy ha a megadott címen nem lesz ott az "iskola" (mert simán benne volt, hogy így lesz), akkor vissza tudjak jönni. De ott volt. Szóval amiről a következőkben fogok beszélni, azt nem HALLOTTAM valahonnan, hanem MEGÉLTEM.

Nos. Először is szögezzük le, hogy ezek a programok NEHEZEK! Egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek első olvasatra hangzik: "ledolgozod a költségeidet Európában, kollégiumban laksz, megismersz sok új embert a világ minden tájáról, majd a saját magad választotta projektben fél évig dolgozol Afrikában vagy Indiában..." és mindenki örül.
A következő sarkalatos kérdések jönnek először:
Ledolgozod a költségeket... De milyen munkával?
Kollégiumban laksz... De milyen ott az élet?
Megismersz sok új embert... De milyenek ezek az emberek?
Afrikába dolgozol egy magad választotta projektben... De milyen ez a projekt?

És van még egy rakás kérdés, ami később fogalmazódik meg. Ehhez viszont ismerni kell az egészet úgy, ahogy van.
Akkor kezdem az elején.

A programok így állnak össze tehát:
- fél év felkészítés (és munka) Európában (Drh Norway-nél, vagy a CICD-nél vagy a TVIND-nél vagy máshol...),
- fél év afrikai vagy indiai önkéntes munka,
- két hónap vagy fél év záró szakasz a végén szintén Európában.

Ha a költségeidet szeretnéd ledolgozni, vagyis ösztöndíjat igényelsz, akkor a felkészítést megelőzően (programtól függően) még fél év vagy négy hónap európai munka vár Rád abban az "iskolában", ahová jelentkeztél.

Sokaknak már az is kérdés, hogy egyáltalán miért kell nekik költséget ledolgozni... Azért, mert az önkéntes is eszik valamit, alszik valahol, használja az áramot, az internetet, ha beteg, akkor orvoshoz megy stb., és ezeknek költsége van. Ezt tehát az "önkéntes " (én inkább résztvevőnek hívom) nem saját zsebből állja, hanem a szervezet fizeti, ő pedig cserében dolgozik érte. Olyan munkát végez, amivel bevételt hoz a szervezetnek. A szervezet a bevételt az önkéntes költségeire fordítja (abból lesz egészségügyi biztosítás, kaja és rezsi kifizetve, majd repjegy vásárolva Afrikába vagy Indiába stb.).
Ezért van tehát az, hogy az önkéntes dolgozik, mielőtt Afrikába megy.
Közben kap egy felkészítést - erről majd később.

Tehát költség-ledolgozás... Milyen munkával?
Itt kénytelen vagyok belemenni a szervezet történetébe, hogy összeálljon a kép. Valamikor az 1970-es évek elején egy csapat dán fiatal úgy döntött, hogy nem könyvekből akar tanulni, hanem elindulnak a nagyvilágba, hogy saját szemükkel lássák, hogy mi történik ott. Elindultak busszal Dániából Indiába, Afrikába.
Az apartheid sújtotta Afrikába érkeztek, a mai Zimbabwe területére először. Itt (majd máshol is) teljes volt a döbbenet a látottak alapján: teljes nyomor, beteg emberek, iskolázatlanság stb.
A dán fiatalok megpróbáltak segíteni: rögtönzött kórházak létrehozása, oktatás szervezése stb. - már amilyen iskolákat, kórházakat ott létre lehetett akkor hozni. Igyekeztek minél több helyszínen segíteni, de azt tapasztalták, hogy a helyiek nem tudják az elkezdett munkákat folytatni, nem tudják, hogy mit kell csinálni. Akkor jött a felismerés, hogy szükség lenne még több emberre Európából, vagy akárhonnan: a helyieket folyamatosan koordinálni kell. Itt jött az öltet, hogy biztos vannak még Európában olyan fiatalok mint ők, hogy önként odamennének segíteni. Szervezkedtek is, de egy komoly kérdés volt, hogy hol lesznek az újonnan érkezett emberek elszállásolva, mit esznek majd stb. Ők magukat is nehezen tudták fenntartani.
Ekkor született meg az öltet, hogy alapítsanak egy szervezetet, ami a szabályoknak megfelelően adományokat gyűjt, majd az adományt eladja, és az önkéntesek költségeit ez majd fedezi. Igen, de milyen adományt, és ki gyűjti azt össze?
Nyugat-Európában már akkor megkezdődött a használt ruha, - cipő, - játék karitatív célú felajánlása. Megalapították tehát a Humana-t, és ez is ezzel kezdett foglalkozni. Az adományt pedig maguk az önkéntesek kezdték gyűjteni, akik ezzel tehát ledolgozhatták a saját költségeiket.
Innen ered tehát maga az önkéntes mozgalom és a költség-ledolgozás. (Azért van Magyarországon minden sarkon egy "turi", mert Nyugat-Európa hemzseg a karitatív szervezetektől, akik használt ruhát, bútort gyűjtenek, és közép-európai nagykereskedőknek adják el. A befolyt összeget pedig szervezetük munkájára fordítják. Merthogy pl. téli használt ruhát vicces lenne Afrikába küldeni segítségként, másra van szükség...)

Most, 2013-ban is ez az egyik legnagyobb bevételi forrása a Humana iskoláknak. Ezért van az, hogy legnagyobb részt a ruhagyűjtéshez kapcsolódó munkakörök állnak rendelkezésre, melyben az önkéntesek Európában ledolgozzák a költségeiket - közben felkészítést kapnak egy úgynevezett DMM system segítségével a fejlődő országok történetéről, helyzetéről és annak okairól, kilátásaikról, és arról, hogy egyáltalán miért KELL Európában az afrikai, indiai helyzettel foglalkozni.
A DMM system nem egyéb, mint számítástechnikai program, melyhez minden "önkéntes" hozzáférést kap. A rendszer a fejlődő országokhoz kapcsolódó feladatok tömkelegét biztosítja a résztvevő számára, meghatározott pontszámokkal. Kötelezően megoldandó és szabadon választott feladatok vannak - programtól függ, hogy a fél év során hány pontot kell összegyűjteni. Így néz ki a felkészítés – előadások hallgatásával, tanulmányok írásával fűszerezve.
Na, de térjünk vissza a költség-ledolgozásra.

A használt ruha gyűjtés nem úgy történik, hogy kéregetni kell az utcán. A szervezet konténereket helyez ki bevásároló központokhoz, iskolákhoz és egyéb forgalmas helyekre, ahová az adakozó viheti megunt ruháit (mellesleg az ő otthonában az úgyis csak szemét... Ha megnézzük, hogy mennyi használt ruha áramlik be hazánkba, elgondolkodhatunk azon, hogy ez egy komoly újrahasznosítás is egyben!! Na, ez már környezetvédelem.)
A konténerekből az önkéntesek gyűjtik be a ruhát kis teherautóval, aztán szállítják be az iskolák raktáraiba, ahonnan majd kamionnal szállíttatja a kereskedő ide, pl. hazánkba...
A konténeres gyűjtés az egyik típus. Létezik "háztól-házig" gyűjtés is, ahol a városok-falvak lakói a házaik elé kiteszik az adományaikat zsákban. A gyűjtést megelőzően szórólap segítségével értesítik a lakosságot a gyűjtésről. A szórólapozást és a gyűjtést is az önkéntesek maguk végzik - ezek is külön-külön munkakörök tehát.
A használt ruha gyűjtésen kívül más feladatok is vannak. A dániai iskolákban pl. speciális nevelési igényű fiatalokkal való munkavégzés is rendelkezésre áll. Ez azt jelenti, hogy magatartás zavarokkal küzdő, vagy szellemi és/vagy testi fogyatékkal élő fiatalok napközbeni felügyeletét, foglalkoztatását végzi az önkéntes. Egy önkéntes egy ilyen fiatallal foglalkozik. Ha az önkéntes lány, akkor a "gondozottja" lány, ha fiú, akkor fiú.
Az ilyen jellegű munkavégzés már komolyabb felelősséggel jár, ezért a programban való részvétel előtt egy hétre ki kell utaznia az önkéntesnek próbaidőre. Ez dönti el, hogy alkalmas lesz az illető vagy sem erre a munkára.

Többek között ezek azok a munkák tehát, melyek során az önkéntes ledolgozza a költségeit. Eközben szállást, ellátást, a programmal kapcsolatos utazást, egészségügyi biztosítást, sportolási lehetőséget biztosít a szervezet, valamint a képzést, majd később a retur repjegyet Afrikába/Indiába, vízum-költségeket stb.

A felkészítés időtartama alatt van egyfajta munkafolyamat, amely a CICD-ben nagyon jellemző, Norvégiában kevésbé, a dániai iskolákban szintén jelen van. Ez pedig a magazin értékesítés. Ez a munka jelenti a "fundraising"-et, vagyis a további jövedelem-teremtést. Meghatározott összeget kell összegyűjteni a felkészítés időtartama alatt újságárulással. Programtól függ, hogy mennyi ez az összeg. A legkevesebb is 1000 angol font. Egy magazin 2 angol font-ba kerül.
Az én időmben (2004-ben) még 2850 fontot kellett így összevakarni. Pár évvel ezelőtt (2009-ben) már 3650 fontot...
Nos, ha egy magazin 2 font, akkor nem nehéz kiszámolni, hogy mennyit kellett eladni ahhoz, hogy meglegyen a pénz.
És hogy milyen újságok ezek? Az önkéntesek szerkesztik, ők írják a cikkeket, az iskola a nyomtatást vállalja.
De az igazi gond ott van, hogy HOGY kell ezt eladni és KINEK! Kint, azt utcán, az utca emberének. Nem újságos pavilonban, hanem az utcán ácsorogva, vagy sétálgatva stb. Na, ez teszi próbára az embert, de nagyon!
A baj ott kezdődik, hogy Anglia például hemzseg az ilyen karitatív céllal értékesítő önkéntesektől. Minden 10. méteren áll valaki: az egyik képeslapot árul és ezzel a beteg gyerekek számára gyűjt, a másik kulcstartót árul és az árváknak gyűjt, a harmadik egy állatmenhelynek gyűjt... és még sorolhatnám. A lakosság tehát nem tud úgy végigmenni az utcán, hogy le nem szólítsa valaki a portékáját kínálgatva… Ebből következik, hogy igen nehezen állnak meg, és vásárolnak… Főleg akkor, ha ugyanazt az önkéntest ugyanaz az ember ugyanazon a sarkon látja minden nap.
Ezt is lehet persze ésszerűen is csinálni: bemenni iskolákba, rendezvényekre, fesztiválokra stb. Lehet engedélyt kérni egyetemektől, és akkor már nem csak újságárulást végez bent az egyetemen az ember, hanem elmondja, hogy mi is ez az egész. (Velünk megesett, hogy az egyik egyetemen egy hallgató vett egy ilyen újságot, aztán pár hónap múlva üdvözültük a CICD-ben, mert eljött önkéntesnek.)
Mindenesetre ez a szakasz nehéz. Már csak azért is, mert úgy érzi mindenki: sohasem lesz meg a pénz.
Az iskola tanárai pedig egyfolytában nyomást gyakorolnak. És ez nem csak a magazin-árulós szakaszra igaz, hanem az egészre. Folyamatos a nyomás, úgy tűnik, hogy amit csinálnak az önkéntesek az „kevés, kevés, kevés, kevés…”. Na, ilyenkor mondja azt az ember, hogy „oké, kész, feladom”, meg azt, hogy „ez egy rabszolgamunka”, és azt, hogy „ezeknek semmi nem elég”… Ilyenkor születnek meg az első elméletek arról, hogy „ez kizsákmányolás”, „ezek kihasználnak minket” stb. És megkezdődik a keresgélés az interneten, és jönnek a negatív dolgok, aki még nem hallott róla: „ez egy szekta”, „szállásért, kajáért ingyenmunka” stb. Megtalálják a www.tvindalert.com oldalt, és akkor teljes a káosz. (Az említett oldalról kicsit bővebben később!)
Itt kezdődik meg a lemorzsolódás. Nagyon sokan eljönnek. Akik rendesen fel lettek készítve arra, hogy milyen egy ilyen program, azok közül sokkal kevesebben jönnek haza pár hét után. De aki mindarról, amit én ide leírok nem tudott semmit, szinte biztos, hogy kiesik. Aki nem, az nagyon kitartó és elszánt!
De miért van ez a nyomás és elégedetlenkedés a tanárok részéről? Én is csak sokkal később értettem meg, de oka van. Az ok pedig ezeknek a programoknak a VÉGSŐ céljában van! Ez pedig: a programokat ténylegesen teljesítő „önkéntesek” között megtalálni azokat, akik maguk is szeretnének, hajlandóak és képesek komolyabban foglalkozni afrikai vagy indiai fejlesztési projektekkel (persze már nem önkéntesként). Ehhez pedig tényleg látni kell, hogy ki mennyire kitartó, mennyire elszánt, mennyire kötelezte el magát…
Mert ha valaki azért indul neki, mert itthon nincs jobb dolga, valószínűleg nem csinálja majd végig. Ez pedig jobb, ha ez még az európai szakasz során kiderül, és ki sem megy Afrikába vagy Indiába nyűgnek.
Az afrikai / indiai projektmunka során az önkéntes maga sokkal többet TANUL, mint amennyi segítséget ő valójában nyújt az ott élők számára. Olyan ez, mint egy gyakorlat, mely során tapasztalatot szerez a tanuló, hogy amikor komolyan beáll dolgozni, már legyen fogalma arról, hogy mit kell csinálni. Ezért van az, hogy „alternatív oktatásnak, képzésnek” nevezik ezeket a programokat. Nyugat-Európában horribilis összegeket fizetnek azért az önkéntesek, hogy pár hétig önkénteskedhessenek olyan területen, ami őket érdekli, mert fontos a gyakorlat, a kapcsolatépítés stb.! Az önkénteskedést tehát nem szabad azonosítani az „ingyen munka” fogalmával! Ezekben a programokban főleg!
Ha tehát valaki elszánt, a nyomás és folyamatos stressz ellenére is végigcsinálja a programot. Ha viszont nincs kellő motivációja, akkor legtöbbször feladják.

Az európai élettel kapcsolatban mindenképpen említést kell még tenni a kollégiumi életről. Az első és legfontosabb: az iskoláknak nincs személyzete! Nincs takarítónő, nincs szakács, nincs kertész, nincs karbantartó stb.
Ezért mindent a kolilakók végeznek. Beosztás alapján a napi feladatok mellé jön még egy kis takarítás, vacsora készítés, mosogatás, fűnyírás stb. Ez is a nehézségek közé tartozik. Mosolyogni kevésbé támad kedve az embernek, amikor egy szórólapszórós nap után visszajön a suliba (mondjuk esetleg jól el is ázott napközben), és tudja, hogy a vacsora után még vár rá a mosogatás. Mivel a vacsora 7 – 8 ig tart, a mosogatásra fél 9 körül kerül sor… Van ugyan mosogatógép, de akkor is van ezzel legalább egy órás munka (a CICD-ben nem ritka, hogy 60 – 70 ember is van, tehát akad éppen mosatlan…).

Ezen kívül rendszeresek a közösségi összejövetelek – az új önkéntesek számára „welcome party”, az Afrikába/Indiába indulók számára „good bye party”… Ilyenkor éneklés, filmvetítés stb. Ezek jó hangulatúak, de teljesen szubjektív, hogy ki hogy viszonyul ezekhez. Fárasztó is tud lenni. Nem kötelezőek, de mindenből nem húzhatja ki magát az ember mindig.

Nem ritka, hogy úgy érzi az ember, hogy fejetlenség van… Egy órán belül háromszor változik a program. Ezt el kell viselni. Semmit sem szabad személyeskedésnek venni!

Ezekben az iskolákban tehát ilyen az élet. Egy hatalmas közösségben élni hónapokig, és szabadidővel alig rendelkezni, közben teljesítménykényszer alatt lenni… nem kis kihívás. A leírt dolgok azok, amelyeken a legtöbb ember megbukik: egyszerűen nem bírják. Főleg, ha nem tudják előre, hogy ez vár rájuk. Sokszor tényleg megijednek, hogy ez egy rabszolgamunka, átverés az egész. Na, ezért kell az alapos felkészítés, az elszántság, a megfelelő motiváció!

Említettem a www.tvindalert.com oldalt. Ez az az oldal, ami arra szakosodott, hogy minden szörnyűséget összegyűjtsön a Humana-ról és annak iskoláiról. Nem véletlen a neve: TVINDalert. A TVIND az első Humana iskola Dániában. (Itt épült Európa első szélerőműve, a Humana alapító tagjai építették – ez csak egy megjegyzés.)
A tvindalert.com oldal angol nyelvű. Tücsköt-bogarat lehet olvasni a szervezetről itt. Ingyenmunkáról, kizsákmányolásról, közpénzek lenyúlásáról, interpol-körözésről, arról, hogy a szervezet egy szekta stb.
Az ingyenmunkáról és a kizsákmányolásról már leírtam, amit tudni kell. A többi dologgal kapcsolatban: a szervezet sajátos berendezkedésű programjai, speciális módszerei és teljes tevékenysége sok mindenkinek szemet szúr, a szervezet pedig útban van! Vannak, akik folyamatosan dolgoznak azon, hogy a szervezet és partnerei lépjenek le a színről. A legkönnyebb ezt feljelentésekkel, rossz hírnév keltésével elérni. Eddig nem jött össze.
A nevetséges és egyben szomorú az a tény, hogy bizonyos szervek a rossz hírnév keltésének azt az eszközt választják, hogy meginterjúvolnak olyan embereket, akik önkéntesnek jelentkeztek egy Humana programra, majd pár hét után sírva menekültek el az iskolából… Olyanok is gyakran nyilatkoznak, akik olvastak valami rémséget… Na, itt jön az, hogy „attól hallottam, aki látta, hogy mondják”… Valódi bizonyítékok, ugye?
Ezek a pár hét után hazaszaladók, illetve az „olvasott” emberek úgy nyilatkoznak, mintha évek hosszú sora alatt kitapasztalták volna, hogy mi folyik a szervezet iskoláiban, és mindent tudnának. Akik interjúra hívják őket, azok pedig azonnal készpénznek vesznek minden hallott dolgot, és már megy is a rémhír-gyártás.
Én is gyakran regisztrálok fórumokon. Előfordult, hogy felvettem valakivel a kapcsolatot privátban, mert nagyon furcsa dolgokat mondott a CICD-ről. Nem árultam el, hogy ki vagyok, de én rájöttem, hogy ő ki, mert azt mesélte, hogy 2004 júliusában kezdte a programot… Én is akkor, de úgy tettem, mintha én sohasem jártam volna ott… Ez az illető mesélt nekem pár hajmeresztő dolgot. Ő volt az egyik, aki 3 hét után hazajött… Szóval biztosan tudom, hogy minden, amit mesélt, hazugság.
Sokszor olvasok olyan dolgokat, amikről biztosan tudom, hogy nem igazak. Vannak olyanok, melyeknek lehet valóság alapja, de javarészt ki van színezve. És vannak olyanok, amelyekről nem tudom, hogy igaz vagy sem. Például hogy a szervezet főatyjának van-e yacht-ja a Fekete-tengeren… Mit tudom én! És ha van? Engem sohasem zavart, ha valaki jól él, ha nem mások kárára teszi. Amit a szervezet ígért, azt igenis betartotta.

Arról még nem beszéltem, hogy miért mondják, hogy ez egy szekta. Azért, mert van egy Teacher’s Group (TG) nevű ernyőszervezet, melynek több non-profit szervezettel és profit-orientált céggel együtt a Humana is tagja. A TG egy saját ideológiával rendelkezik (amit azt jelenti, hogy közös összefogással lehet komoly célokat megvalósítani, valamint kötelező részt vállalni a szegénység elleni küzdelemben morális és egyéb okokból – pl. migráció elkerülése). A TG egy saját belső, úgynevezett „common economy” alapján működik, ami azt jelenti, hogy a tagok a tevékenységükből származó jövedelmük meghatározott százalékát folyamatosan beszolgáltatják a közös kasszába. A TG használja a pénzt. Például a tagok tevékenységének folytatását, bővítését finanszírozza, költségeket fedez stb. Komoly nagy cégeket, non-profit szervezeteket tudhat a tagok sorában a TG. (Csoda, hogy útban van?)

És már csak egy komolyabb kérdés marad, ami sokszor szemet szúr: miért kell beiratkozási díjat fizetni a jelentkezőknek? Nagyon egyszerű, és egyébként szomorú oka van. Azért, mert amikor még nem kellett fizetni, akkor gyakran ellepték ezeket az iskolákat olyan emberek, akiknek eszük ágában sem volt részt venni a programokban, ennek megfelelően dolgozni sem akartak. És nem is tették. A munkafolyamatok egy részét csak nehezen lehetett ellenőrizni (pl. szórólapszórás egy szomszédos városban), így aztán ezek az emberek heteket eltöltöttek az iskolákban, mire kiderült, hogy nem csinálnak semmit. Így gyakorlatilag ingyen tartotta őket a szervezet: kaja, szállás, és még egészségügyi biztosítást is kötöttek rájuk… Jó kis veszteség ez így, mivel bevételt meg nem volt, aki termeljen.
A beiratkozási díj befizetésével ez a gond megoldódott. Ezenkívül egy jelentősebb összeg (a norvégiai programokra jelenleg pl. 4000 NOK, a CICD-ben most 700 GBP) befizetése már megszórja azokat, akik azért jönnének ide, mert épp nincs jobb dolguk. Ezek az összegek még mindig sokkal alacsonyabbak, mint egy másik szervezet 6 hetes, szintén humanitárius munkára szóló projektje, ahol a részvételi díj több százezer forint, és ebben még nincs repjegy és biztosítás.

Mindent összevetve tehát ezek a programok élő, működő programok. Nehezek, kitartás és cél kell hozzá, illetve megfelelő tájékozódás (hát, én most segítettem)! Viszont belépőt adnak arra, hogy a program után akár a szervezettel közösen, akár önállóan non-profit vonalon vagy cégként bekapcsolódjon a fejlődő országokba irányuló fejlesztésbe az, aki ezzel szeretne foglalkozni.

Zárszóként pedig annyi, hogy láttam már sok olyat, aki megbánta, hogy belekezdett egy ilyen programba, de egy olyat sem láttam, aki megbánta, hogy végigcsinálta!

Díjmentesen bárkinek további tájékoztatást nyújtok!