Hozzászólás egyedi megtekintése
Régi 2010-12-05, 20:00   #3 (permalink)
Emőke1
Új tag
 
Csatlakozott: 10-12-05
Hely: Budapest
Összes hozzászólás: 9
Hírnév szint: 0
Emőke1 a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Sziasztok, én az idei Húsvétot írnám le:
Híradásokból értesülhettünk, hogy újra nyitott a Feszty-körkép. Nosza, ezt a Húsvétvasárnapot töltsük Ópusztaszeren, hiszen a körképen kívül számos programot kínált a Történelmi Emlékpark a honlapon.Előrelátóan lefoglaltam a Feszty-körkép látogatási időpontját,mivel meghatározott számú látogató mehet be egyszerre, félóránként.11 óra körül érkeztünk meg, kb. 10 perces sorbanállás után kaptuk meg a jegyet, 2x3000 Ft, amelyben lovasbemutató is benne van. Üdülési csekket, kultúra utalványt is elfogadnak. Mivel volt még időnk a körképig, megnéztük a "főteret" ahol a Honfoglalási -emlékmű áll, illetve körben jeles uralkodók, más történelmi személyiségek és államférfiak mellszobrai sorakoznak.
Géza fejedelemtől Bocskain, Báthorin, II.Rákóczin keresztül, Batthyányig, Kossuthig, Széchenyiig.
Ezt követően megnéztük a kis tó melletti gátőrházat, ahol régi földmérő eszközöket állítottak ki,illetve a Széchenyi-Vásárhelyi-féle Tisza szabályozási terveket is.
Továbbsétálva a tavacska partján számos régi hajókészítő eszközt, illetve hajót néztünk meg, az egyszerű bödönhajótól a hajómalomig.
Ezt követően összefutottunk egy rackanyájjal, két kis fekete bárány is volt köztük a gyerekek örömére.
Továbbsétálva a halászkunyhó következett varsákkal, különböző halászati eszközökkel.El is ment az idő, úgyhogy a körkép épületéhez vettük az irányt.
Belépve, rövid ismertetőt hallunk a keletkezésről, amit külön kiemelnék,hogy Feszty Árpád vője, Jókai Mór tanácsára választott történelmi témát a képhez.
A képhez egyébként egy csigaalakzatban végigfutó folyosón lehet feljutni, ahol is először egy magnóról mondják el a lényeges részeket,megvilágítva a vonatkozó képrészletet, majd a szabad séta során hangeffektekkel "ismertetik" a képet.
A mű négy nagy részre tagolódik, a főalak Árpád és a törzsfők a domboldalon szemlélik az elfoglalt területet, mellette a fejedelemasszony ökröszekere érkezik, távolabb a lovasok rohannak az új hazába, majd
a táltos,az igricek,és az áldozatnak szánt fehér ló mellett továbbhaladva jutunk ismét Árpádig.A felújítás során egy , a képhez közelebb futó látogatófolyosót is elhelyeztek,amelyen sétálva, a néző magában képben érezheti magát.
A félóra hamar eltelt, így kisétáltunk ismét a szabadba.
Mivel egy óra volt már, elindultunk ebédet keresni.Na ez elég vicces volt Az egész területen, Húsvétkor, amikor jó sokan vannak, egyetlen árva kitelepült vendéglős volt, ahol kígyózott a sor. Mindegy beálltunk bosszankodva. Megettük az ételt, ami felejthető volt, majd irány a lovasbemutatóra.
Na ez nagyon jó volt. Nyilazás, küzdelem , vágta, a lovaspoló ősi változata egy kecskebőrrel, kitűnően felkészült lovasokkal.
Kb. 45 perces volt a bemutató, majd előhozták a kiscsikót, a lovakat, és lehetett lovagolni is. 400,.- egy kör, de az teljespályás, szerintem nagyon jó ár. Lehetett íjászkodni is, 200,- tíz lövés. Előjött egy apró, Mogyi névre hallgató shetlandi törpepóni is, akir lehetett vezetgetni a gyerekeknek illetve a lányom ráült, de jól ledobta.
Végezvén a lovakkal, ami elég hosszú időbe tellett , hazafelé vettük az irányt.Összességében jó volt, az éttermet kivéve, és még nem volt időnk a Csete jurtákra, meg a Skanzenra, úgyhogy a húsvéti programokról nem tudok nyilatkozni, talán majd jövőre
Emőke1 nem elérhető   Válaszol idézettel