És az idei:
Tavalyi őrségi nyaralásunkat idén is ismételtük, és ha hiszitek , ha nem megint a Ferencz-portán, Szalafő.
Fene tudja, valahogy bejön nekünk ez a hely, amiben szerepe van persze a 8 tagú vendéglátó Zaicz családnak,és népes állaseregletüknek, valamint a porta elhelyezkedésének, és kényelmes apartmanjainak.
Szóval még tavaly lefoglaltuk a nyaralást, ezúttal egy hétre,és vasárnap délelőtt útrakelt a kiscsapat. Jó hosszú az út, vagy 280 km Budapesttől, úgyhogy néhány megállás mellett délután 2 körül érkeztünk.
Mivel ugyebár tavaly óta tudtuk az eljárást, beköltöztünk az Álmos névre hallgató apartmanba. Előtte azonban konstatáltuk, hogy újabb macskákkal, és egy Bodza névre hallgató , Madzag kölyökkel ( Madzag az anyakutya és tavaly is megvolt) gyarapodott a háziállatok száma.
Kipakolás, gyorsan futás Őriszentpéterbe a Bognár étterembe, korai estebéd, hajdinás vargányaleves, dödölle, palacsinta, majd vissza a portára, ahol, sürgős játszanivaló akadt, majd jó későn tehénkihajtás.
2010.augusztus 16. hétfő
Felkeltünk úgy 9 felé, bár inkább tápászkodásnak nevezném, összeszedelőzködtünk,és irány megvizitálni tavalyról megismert Papp Dénes portáját, és népes állatseregletét. Szóval ismét tengerimalac,nyúl, Brúnó , Farkas a kaukázusi, és nap fénypontja Jessie a haflingi ló , aki mint megtudtuk póniféle. A tökmagolajos hagymás krumpli ezúttal sem maradt el, és jóféle birsalma sajtot is kínált a házigazda. Johanna hosszas lovaglással, mi meg több birsalmasajttal, és tökmagolajjal lettünk gazdagabbak, és kaptu k egy félórás zuhét is , hogy megnőjünk
Ezután ebéd, és délután megnéztük a Múltidéző portát,ahol Horváth Kelemen Anna erdélyi, Kalotaszegi népi bútorfestő segítségével készíthettek a vállalkozó szelleműek kis festett fatáblákat. Ezt követően Őriszentpéteren idén is meglátogattuk Orbán Lajos kópickötő mestert.
Az este kedélyes, borozgatós beszélgetéssel telt.
2010.aug.17.kedd
Ma volt tervbe véve Ausztria,de eléggé felhősnek indult, ezért elhalasztottuk.
Nem akartunk mi Szlovéniába menni, de így sikerült. Az úgy volt, hogy elindultam Magyarszombatfára, hogy Veleméren át megközelítve érjek Szentgyörgyvölgybe Rezső bácsihoz. De benéztem rendesen,és balrakanyarodás helyett Szlovéniába mentünk.Először gondoltuk,hogy megnézzük Lendvát, de csak autópályán látszott elérhetőnek, matricánk meg nem volt. No akkor menjünk Muraszombatra, de ez is pályás.Akkor megmérgesedtem és arra jutottam,hogy inkább menjünk vissza. Na elindultunk visszafelé, egyszer csak ki van írva,hogy Grad balra. ( Grad-Felsőlendva) Balnagyív,és fel. Mentünk jó darabig emelkedőn,lejtőn, kanyarban és egyenesen, mígnem megérkeztünk.
Felsőlendva (Grad) a mai Szlovénia Pomurska régiójában, a Muravidék északi részén, a Goričko szlovén tájegység területén fekvő település.
A falu római katolikus temploma régi gótikus Árpád kori épület. A csúcsíves templom 1660-ban lett felújítva. Állapota nagyon jó, a legújabb, szlovén felújítás is ízléses, a templombelső érdekes, harmonikus, érdemes belülről is megnézni.
A felsőlendvai vár Szlovénia legnagyobb várépülete. A környező területet III. Béla magyar király 1183-ban a szombathelyi monostornak adományozta. Az első erődítményt a templomosok építették a keresztesháborúk idején. 1208-ban Vasvári András gróf hűbérbirtoka lett, ő jelentősen kibővítette a várat. 1269 és 1275 között II. Ottokár cseh király birtokában volt, majd a Gutkeled nembeli Amadéé, a Felsőlendvaiak őséé lett. Amadé Miklós szlavóniai bán 1367-ben csatát vívott Hodos mellett és megszerezte a muraszombati uradalmat is.
Az Amadé család kihalása után, 1365-ben a vár a Szécsyek tulajdonába került. A Szécsy család a 16. században jelentősen hozzájárult a protestantizmus elterjesztéséhez a vidéken. A várat birtokosai rendszeresen bővítették, fejlesztették. Ennek ellenére a 16. és a 17. században többször is elfoglalták parasztfelkelések, valamint török betörések során.
1684-ben a Szécsy család is kihalt férfiágon és a birtok a Batthyányiaké, majd a Szapáryaké, illetve a Széchenyi családé lett lett, akik az I. világháború végéig birtokolták.
A két világháború között az akkor még jó állapotban lévő vár Hartner Géza muraszombati nagybirtokos tulajdonában volt. A II. világháború során a vár súlyos sérüléseket szenvedett és teljesen kifosztották. A háború után szovjet csapatokat szállásoltak el benne, majd köztulajdonba vették. Egy darabig hivatalokat helyeztek el benne, néhány család is beleköltözött, de egyre jobban leromlott az állapota. A hetvenes évek elejére részben felújították és házasságkötő termet is berendeztek benne. A felújítási munkák 2008-ban is folytatódtak EU-s támogatással. A kastélyudvarban bioenergetikai erőpont van, amivel különböző betegségek gyógyíthatók.
Körbejártuk az épületet, még javában zajlik a felújítás. Maga a környezet nagyon szép ,ápolt, kellemes sétalehetőséget nyújt.Egy hibája van, csak szlovén nyelven vannak a feliratok .Jó másfél kétórás bóklászás után visszamentünk (volna) Szentgyörgyvölgybe. De nem sikerült elsőre, megint eltévedtünk.( Ja GPS és térkép híján ez elég könnyű Szlovéniában,mivel nem a nagyvárost,vagy határátkelőket táblázzák ki, hanem a következő apró falvat, ráadásul szlovénul csak) Szóval jókora kerülő,és kérdezősködés után találtunk egy fiatal párt, akik jól tudtak angolul,és nagyon hamar útbaigazítottak.Mégis lettünk Muraszombaton,igaz csak érintve,mert már mindenki éhezett, szomjazott, és siettünk haza.
Bajánsenyénél tértünk vissza,ahol betértünk a Határcsárdába, és alaposan megebédelünk.
Innen Szentgyörgyvölgybe el, és megérkeztünk a tavalyról már megismert Rezső bácsihoz,ahol délután 5-ig elücsörögtünk,megvártuk,míg Johó elkészíti a négy agyaggyertyatartót ,majd irány haza.
2010. aug.18. szerda
Ma már nem volt felhő az égen, így idejekorán elindultunk Bad Gleichenbergbe Dinoparkot vizitálni, illetve a Riegersburgi várba boszorkánynézőbe.
Indulás előtt elkértem a házigazdák Ausztria térképét, mivel az enyém otthonmaradt, és nem akartam úgy járni, mint Szlovéniában
Szóval fél tízkor indultunk , és kényelmes autózás után 3/4 11 -re értünk a Dinopark bejáratához, amit nagyon könnyen meg lehet találni, jól kitáblázták.
Megvettük a belépőket,családi jegy 27 Euro.
Éppen az élő Spinnosaurus show vette a kezdetét, ami kb. 10-15 perc, és egy igen csúnya, a szivárvány minden színében pompázó interaktív Dino mászkál fel-alá, és ordítozik. Kb. ennyi a show, de a gyerekeknek persze tetszik. Miután ő eltűnik, földrengést, és egy kisebb vulkánkitörést imitálnak, a földrengés jópofa, de a vulkán elég gyenge. Csak egy mesterséges domb füstölög.
Miután végeztünk a "show"-val körbejártuk a parkot, ami nagyon szépen kiépített sétautakból áll, és nagyjából mindegyik dinoféleséget bemutatja.A séta végén érkezünk a nyuszivároshoz, ami egy kb.30m2-es elkerített rész, ahol néhány nyuszi él, és különböző középületek ( városháza, Spar, iskola stb.) a nyusziházak. Ötletes megoldás. Van még egy kisebb bemutató az emberréválás folyamatáról, illetve a jégkorszakból jól ismert mammutot, és kardfogú tigrist mutatják be.
Mivel szomjaztunk, és elbágyadtunk, ittunk egy-egy kávét az étteremben, illetve Johanna benevezett egy Sacher tortára ( nem volt jó, tele volt lekvárral)és egy Cappyre.
Kifelémenet még egy kis játszóterezés , majd körhintázás volt ( 1 Euro/menet) és néhány dinóval is gazdagabbak lettünk
))
Úgy gondolom, hogy ide akkor érdemes menni, ha az ember valahol a közelben nyaral, mint mi, és egy kirándulás erejéig megejti a látogatást. Csak ezért a parkért nem látom értelmét többszáz kilométert autózni, kicsit nagyobb a hírverés, mint a tartalom.
Innen Riegrsburg felé vettük az irányt, kb. 20 km-re van a Dinoparktól
Felérve a várhoz, megvettük a jegyeket, amelyek várbelépők, és külön felvonó jegyeket, 36 Euro/3 fő.
Automata rögzített drótkötélfelvonóval lehet feljutni a várba, ugyanúgy működik, mint a lift. Hívod, lejön, felvisz. Az alábbi részlet kis javításokkal az alon.hu-n található meg:
"Riegersburg vára egy 482 méter magas vulkanikus sziklára épült.
Ezen a helyen már a 12. században is állt vár, ezt bővítették és építették át folyamatosan a századok során. A 15. században stájer belharcokban pusztult el az alsó vár, a Lichtenegg nevezetű. A riegersburgi vár mai formáját a Gallerinnek, azaz Katharina Elisabeth von Galler (született Wechsler) bárónőnek köszönheti, aki a 17. század derekán élt itt, és nagy örömét lelte otthona csinosítgatásában. A vár erődítményként is kiválóan megállta a helyét, soha senki nem tudta bevenni. Se a török, se – persze még jóval korábban – a magyarok.
A várárokban, számunkra ismeretlen okokból, vidáman ugrándozó és káposztát majszoló nyulakat látunk. (Talán a közeli ragadozómadár-bemutató szereplőinek éléskamrájáról lehet szó?)Egyébként a vár érdekessége, hogy dupl várárokkal látták el. Boszorkányok és varázslók a címe - a kis képzavarral élve – a viaszbábokkal tűzdelt kiállításnak. Magyar nyelvű kiírások nincsenek, de több oldalas magyar nyelvű leírást kapunk.
A boszikiállítás apropóját a feldbachi boszorkányper képezi, amely stájer földön a legnagyobb ilyen jellegű jurisztikai esemény volt, 1673-tól 75-ig tartott a feldbachi tartományi bíróságon (9 kilométerre Riegersburgtól). A per során 95 férfit és nőt vádoltak meg jégeső okozásával. A boszorkányperben a császári biztos az az Ernst Purgstall gróf volt, akiben a riegersburgi várúrnő, a Gallerin vejét tisztelhetjük.A boszorkányüldözés egészen elképesztő méreteket öltő elterjedésében (becslések szerint szerte a keresztény világban összesen egymillió embert végeztek ki) nagy szerepe volt Jakob Spenger és Heinrich Institoris 1487-es könyvének, a Boszorkánykalapácsnak, amelyben a szerzők azt ecsetelik részletesen, hogy néznek ki a boszorkányok, mit tesznek (szövetségre lépnek az ördöggel, elátkoznak embert és állatot, rossz időjárást okoznak stb.), és hogyan lehet velük szemben eljárni (perrel, kínzással és kivégzéssel).
A tárlaton olyan ínyencségeket mutatnak be, mint a vezeklő eretnek figurája, a törvényesen megengedett kínzóeszközök és kivégzési módok (például pellengérre állítás, lefejezés, felnégyelés, kerékbe törés, ezek egészen a 18. század második feléig használatban voltak).Van vasszüzük is, de azt mondják, ezt nem igazából nem is használták. A boszorkányokat és varázslókat jobbára máglyán égették el, még azokat is, akiket egyéb módon küldtek át a másvilágra. A 17. században inkább már előre lefejezték vagy megfojtották őket, csak utána vetették máglyára, talán a biztonság kedvéért.Egy nagy, kerek asztalon olvashatjuk mindazok neveit, akiket a nagy feldbachi perbe elítéltek, és láthatunk térképeket is, precízen feltüntetve rajtuk a boszorkányok szokásos repülési útvonalát, azokat a helyeket, ahol a levegőben előállították a jégveréshez szükséges jeget, és természetesen a boszorkányszombatok helyszíneit.
A vár másik kiállítása egész egyszerűen a Vármúzeum nevet viseli, és, ki hitte volna, a vár és urainak történetét mutatja be. Közülük egyértelműen kimagaslik a Gallerin alakja (csak átvitt értelemben, valójában kis stöpszli volt). Az ő idején mintegy 1500 alattvalója volt az uradalomnak.
Valamiért a vármúzeumi, és nem a boszorkánykiállítási részen kapott külön termet Katharina Paldauf, akit virágboszorkánynak is neveznek. Rózsákkal körítve áll itt az ő viaszfigurája, arra utalva, hogy a monda szerint télen is virágba borította a természetet. Katharina Paldauf egyébként egyike volt a fent említett kilencvenötöknek. El is égették.Úgy a vármúzeum felénél járva érünk a főúri lakrészbe. Megcsodálhatjuk a Gallerin portréját (amin kissé idealizálva látható), és bábuját is (amin kevésbé). A várúrnő kétszer özvegyült meg, harmadik férjétől pedig, aki 30 évvel volt fiatalabb nála, elvált. (A második férj, von Kapell ezredes a török elleni harcban esett el.)
A két leglátványosabb terem a lovagterem, illetve az abból nyíló fehér terem. Az előbbi egy 19x8 méter alapterületű, 6 méteres belmagasságú helyiség, mennyezetén és hatalmas ajtain faintarziákkal. A lovagterem adott helyet a lakomáknak, most is ott tivornyáznak a főúri viaszfigurák a terített asztalnál, ahogy annak idején tették az igaziak, egyszer 26 álló napon át. Kellett is a bor, még szerencse, hogy megtermett a hegyoldalban a szőlő, és megterem azóta is, melegük ugyanis biztosan nem volt. Van a teremben egy salzburgi csempékkel kirakott kályha, ebbe kb. 6 köbméter fa kellett, csakhogy egyszer átmelegedjen a terem.A fehér terem, amely egy barokk stílusú nyári ebédlő, a Gallerin saját építtetése. Nem volt olcsó mulatság az építkezés már akkor sem, erre utal a felirat, amely lefordítva így fest: „építeni szép kedvtelés, s hogy mibe kerül ez nekem, azt jól tudom”… "
Körbejártuk a várat, majd leereszkedtünk, és elindultunk visszafelé.
Vacsorára már vissza is értünk a Bognárba.
2010. 08.19. Csütörtök
Ezen a napon nem sok mindent csináltunk,éppenséggel csak pihentünk. Este szalonnasütés volt a háziakkal, és a többi vendéggel, kedélyes beszélgetéssel.
2010.08.20. Péntek
Délelőtt elmentünk Pityerszerre, mert az Őrségi Nemzeti Park innen indítja minden pénteken a lovakocsis kirándulásait. Az orrunk előtt ment el a kocsi, gondoltuk addig körüljárjuk ismét a múzeumfalut. Bóklásztunk, nézegettünk, szilvát ettünk, fagyiztunk. Kérdezgettük mi hogy mikor jön a kocsi, de senki nem tudta a dolgozók közül.Már egy órája vacakoltunk, mígnem az egyik kiránduló család felvilágosított, hogy ma már nincs több lehetőség. (Ez déli 13-kor volt, ünnepnap, amikor tele van a Pityerszer kirándulókkal) Szóval gratulálok a Nemzeti parknak a szervezésért, illetve felteszem a kérdést, hogy ennyi pénzük van?
Ebéd után ( Bognár étterem) elmentünk megnézni Felsőszentezsébeten az Ózon Biofarmot. Na ez horror. Ilyent én még nem láttam Dunántúlon.Ózont az úton-útfélen kerülgetésre szoruló disznóürülék biztosít, piszkos, almozatlan juh és kecskekarám, illetve ugyanilyen tehénistálló. Biztos ettől bio. Találkoztunk egy pónilóval is akinek a sörénye összeállt a sok bogáncstól. A tanya vagy mi ez körül futkorásznak a disznók, meg a szárnyasok. Szóval elképesztő. Az erdejükben viszont találtunk légyölő galócát, amit nem vittünk haza vacsorára.
Visszafelé bementünk Valamérre, és végre bejutottunk a templomba. Idézet Velemér honlapjától:
"A késő román és kora gót építészeti stílus jegyeit egyaránt magán viselő épületet Aquila János 1377. körül készült freskói tették világhírűvé. Öt településen maradtak fenn munkái (Veleméren kívül Szlovéniában Mártonhelyen és Bántornyán, Ausztriában pedig Fürstenfelden és Radkersburgban). A templom az országúttól kicsit távolabb, a falu délkeleti szélén, a temető közelében található. Tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy melyik portán lehet átvenni a kulcsokat. Az elragadó, XIII. századvégi, késő román-kora gót temploma távol az országúttól, (ma Paprétnek nevezett terület) az erdő mellé bújva áll immár hét évszázada. 1378-ban a radkersburgi Aquila János festette ki a templombelsőt, teljesen beborítva a falat a Bibliából és a Szentek legendáiból vett ábrázolásokkal. Páratlan értékű freskótöredékek találhatók az egyhajós, tornyos, sokszögű szentéllyel záródó apró templomban. A reformáció helvét irányzatához csatlakozott tájban a XVII. század elején e templom is a reformátusok használatába kerül.Nemcsak a szentek tiszteletét, de képzőművészeti ábrázolásukat is elvetik: a faliképeket az országos gyakorlatnak megfelelően lemeszelik. III. Károly intézkedéseiben jelentkező XVIII. századi rekatolizálás 1732-ben ugyan visszaadja a templomot a katolikusoknak, ámde a község népe kitart protestáns volta mellett.
A templom a szombathelyi egyházmegye megalakulása után ebbe az egyházi szervezetbe tartozott, de nem lett önálló plébénia, hanem a kercai plébánia fikiája a napjainkig.A gondoskodó hívő sereg nélkül maradt templom az 1808. évben már annyira romossá vált, hogy nem is használták. Egy 1825. évi jelentés szerint még a kő berendezéseket is széthordták. A beszivárgó esővíz lassan lemosta a mészréteget a falképekről. Erre figyelt fel a szomszédos Szentgyörgyvölgy éles szemű és éber lelkiismeretű református iskolamestere, Gózon Imre. Tulajdonképpen neki köszönhetőe műemlék fennmaradása. Értesíti az épület pusztulásáról a magyar műemlékvédelem atyját, Rómer Flórist, aki 1863-ban felkeresi Velemért. A szemle után nem elégszik meg az itt látott falképek részletes leírásával, hanem gyűjtést szervez a templom megmentésére. Támogatja a vállalkozást Szenczy Ferenc szombathelyi püspök is: 1865-ben tetőt emeltet az épületre. Azonban a tetőn is átszivárgó nedvesség a falikép-állományban egyre nagyobb pusztítást végez. Amikor 1940-ben Pável Ágoston, a szombathelyi múzeum igazgatója Velemérre látogat, a már szinte romos épület alig látszik ki a gaz és cserjék sűrűjéből. A vészjelzésekre megindult restaurálások (1941-ben, 1956-1966-os években, 1967-68-ban, s végül 2003-ban) eredménye képpen ismét csodálatos élményben részesülhetnek az Árpád-kori templom látogatói. A falusi templom nagyobb átalakítások nélkül, zömében középkori állapotában maradt ránk. Egyhajós, a hajónál keskenyebb és a nyolcszög három oldalával záruló szentélyű, nyugati tornyos templom. A szentélye boltozott, a hajónál alacsonyabb. A hajó sohasem volt boltozva. A nyugati homlokzat elé kiugró, négyzetes alaprajzú tornyot a földszínten kapuk törik át. A külső csúcsíves kapu az előcsarnokul szolgáló toronyaljba vezet. A belső ajtó gótikus, körtetagozatos, ez a templomhajóba nyílik. A torony nyugati homlokzatán lévő három gótikus ablak közül kettő lőrésszerű, egyenesen levágott, a legfelső díszesebb kiképzésű, gótikus, mérműves ablak. A torony másik három oldalán is egy-egy ugyanolyan kialakítású ablak található. A négyzetes toronyhoz csatlakozik a téglalap alaprajzú hajó, amelyen délről három, a szentély keleti oldalán egy csúcsíves, a szentély déli oldalán egy kerek ablak található. A hajó északi és déli oldalán az íves díszítésű téglapárkányzat egy része fennmaradt, valamint az ezeket lezáró kőkonzolok. Ezek közül három emberfejes, egy pedig egyszerű, sima konzol. A templom építőanyaga főleg tégla, kis részben kő és tégla vegyes falazású. Az alapok, a lábazatok, a sarokarmírozások, a bejárat és ablaknyílás keretek - a körablakon kívül - kőből készültek. A szentély keleti ablakának könyöklőjét még a középkorban lefaragták, mert Aquila János 1377-ben, a belső kifestésekor követte a lefaragás vonalát. A szentély északi oldalán állt a pasztofórium, felső részén díszesebb oromzattal. Rómer Flóris írja: Legnagyobb részét nemrég ellopták úgy, hogy csak háromszögű oromzata, középett ötszirmú rózsával, és a két csúcstornyocska maradt meg. Ránk sem maradt több, sőt körülötte a faliképek végig lepusztultak. Ez igazolja, hogy a fülke a falfestmények elkészülte után került kialakításra. A templomot körben árok és sánc övezte. A templom alapos régészeti, művészettörténeti kutatás után került helyreállításra, ami 1966-ra fejeződött be. Ezután került sor a freskók helyreállításának munkájára. Mi maradt ránk Velemér falképeiből? Nagyon sok értékes rész elpusztult, ám a viszontagságok ellenére felismerhetően birtokoljuk a szentélyben a piktor térdelő önarcképének töredékét, Márk evangélista oroszlánját, Máté evangélista angyalának töredékét, János evangélista sas madarát, Lukács evangélista ökrének kevés maradványát, az Angyali üdvözlet jelenetét, a lelkeket mérlegelő Szent Mihályt; a hajó északi falának alsó mezőjében a királyok vonulását, Szent László és Szent Miklós képmását; a déli falon Szent Erzsébet, a nyugati falon a Palástos Madonna ábrázolásait. A templom közelében lévő temetőben érdekes református fejfák láthatók még."
Végezvén a templom látogatással, betértünk egy rétesre Bajánsenyén a Berek Halászkertbe.
2010.08.21.
Reggel 9-kor indultunk Szombathelyre a Savaria Karneválra, Ják érintésével.
Aki a környéken jár,ne hagyja ki a templomot, megdöbbentően szép. Illetve komorságában is csoda.
"A jáki templom története
A jáki templom alapítója a Ják nemzetségből származó Jáki Nagy Márton nemes, a környék gazdag földbirtokosa. A Ják nemzetség alapítója az a Wasserburgi Wecellin nevű bajor lovag, aki Gizella királynő, Szt. István feleségének kíséretében jött be Magyarországra. Itt a királyi testőrség parancsnoka lett és nagybirtokot kapott. A templom és a bencés kolostor alapításának ideje: 1214. Az építés 1256-ig tartott, három szakaszban.
Stílusa alapvetően román, de már megjelennek a gótikus elemek is. Fellelhető a gyönyörű díszítésekben az észak-francia, normann hatás, valamint a burgundi, a bambergi dóm kőfaragók hatása is. Talán az alapító halála vagy a tatárjárás (1241-42) miatt az építkezés félbeszakadt. A befejezést a harmadik ún. provinciális iskola végezte. Munkájuk: az északi hajó lefedése (bordás keresztboltozat), a fő és déli hajók fakazettás lefedése és a Jakab kápolna felépítése.
A felszentelést Omodé győri püspök és Favus pannonhalmi főapát végezték 1256-ban. (A szentelést az alapító nem érhette meg.) Ezt örökíti meg a déli torony alatt látható egyik freskótöredék. A jáki templom előtt temetési jelenet látható.
Az 1331-ből való oklevél 50 szerzetesről tesz említést, amely bizonyára túlzás.
Az 1455-ben gazdátlanná vált jáki kegyuraságot V. László a monyorókeréki (Eberau) Elderbach Berchtoldnak adta, majd később Bakócz Tamás örökölte. Őt követte unokaöccse Erdődy Péter. Ettől kezdve az Erdődy grófi család a kegyúr. A Zrínyi-családhoz csak rövid időre került (1557-1613).
1532-ben, a kőszegi ostromkor, a törökök a monostort és a templomot is megrongálták. Az apostolfejek közül számosat levertek, de másutt is okoztak károkat.
1562 után megszűnt a szerzetesi élet, a kolostornak ma már nyoma sincs.
1626-ban Erdődy Bálint és Zsigmond megegyeztek, hogy a templomot kijavítják. Valószínűleg ezen restaurálás emlékét őrzi egy szívben látható név és évszám (Theodosius Duchon 1637) a főhajó egyik északi ívében. Egyéb barokk-kori festésmaradvány is fellelhető a templomban. A 17. század közepén az épületet villámcsapás érte, és erősen megrongálta a templom déli részét. Három déli pillért és a főhajófal nagyobb részét újjá kellett építeni. Ez a hatalmas munka Folnay Ferenc apát nevéhez fűződik (1643-1666). A templom déli kertjébe vezető ún. Folnay-kapu is ekkor épült. Vaskapuját Pölöskei József készítette 1970-ben.
A 18. század végé Erdődy Gábor gróf, apát, aki később egri püspök lett, a tornyokat restauráltatta (1733-35). Az 1756-os egyházlátogatási jegyzőkönyv (vis.can.) gazdagon tagolt hagymasisakról ír; valamint azt is megemlíti, hogy a főhajó cserép-, a mellékhajó fazsindelyes.
1780-ban Szily János Szombathely első püspöke, egyházlátogatásának alkalmával a főhajó tetőzetét és a tornyokat igen elhanyagolt állapotban találta.
1846-ban a szombathelyi püspöki hatóság sürgeti, hogy a templomot művészettörténeti szempontok szerint kell helyreállítani. Ettől kezdve a templom felújítása nem csak egyházi, hanem nemzeti ügy lett.
1892-ben a Műemlékek Országos Bizottsága Mőller Istvánt bízta meg a munkálatok irányításával.
1896-1904-ig tartott a templom történetében a második legjelentősebb helyreállítási munka (Magyarország ezeréves fennállásának emlékére). A munkálatokat Schulek Frigyes és Gyalus László vezette. A következő fontosabb teendők: lebontották a déli hajó fölé emelt, Folnay idejében épített emeleti részt. Felfalazták a barokk korban nyitott ablakokat. A barokk oltárok helyett neoromán oltárokat emeltek. Megújították az áldoztató rácsot, a szószéket és az egykori kegyúri karzat mellvédjét. A szentélytől kiindulva a kórusig új boltozatot készítettek a főszentély mintájára. Ugyanígy a déli hajóban is. A tornyokat is visszabontották a kórusmagasságig. Nagyon sok eredeti kőfaragványt múzeumi megőrzés végett kivettek. Ez a restaurálás az egész templomot érintette.
1902-ben Angster József és fia � pécsi orgonaépítők � új orgonát készítettek. A padok és a sekrestye berendezései Budapesten készültek a Gregersen cégnél. A tetőszerkezet Trummer János szombathelyi ácsmester munkája.
1937-ben Gróf Wenchein Frigyes apát idejében olasz művészek restaurálták a főoltár mögött "elfelejtett" Szt. György freskót és a déli torony alatt lévő freskókat.
Az 1980-as évekre ismét esedékessé vált a templom általános restaurálása. Az idő vasfoga, a savas eső sok kárt okozott. 1982-ben a főhajó cserepezése, a két oldalhajó rézzel való lefedése történt meg. A régi rézlemez felhasználásával készült el 1988-ra a II. világháború idején elvitt nagyharang helyett a 11 mázsás új Mária-harang.
A templom és Szt. Jakab kápolna restaurálása az Országos Műemlékvédelmi Hivatal irányításával zajlott. A munkálatokat a mindenre kiterjedő kutatások, szakrajzok, felmérések előzték meg. Eddig elért eredmények: elkészült a nyugati kapuzat oromfala, az apostolok galériája, a szobrok restaurálása és másolata. Kijavították a Jakab kápolnát és annak barokk oltárait.
Elkészült az apáti házak közül a B épület, amelyhez csatlakoztatva új rész is épült, hogy a több száz eredeti faragott követ tárolni lehessen. Folyamatban van az apáti A épület helyreállítása, mely a legértékesebb kövek, szobrok bemutatását szolgálja majd (kőtár).
Az ásatások is szakaszonként folytak. 1990-ben a sekrestyénél, a nagy ablak előtt megtalálták a negyedik apszis alapját. A sekrestye területén apáti kápolna állt. A Jakab kápolnát 1992-ben tárták fel. Beigazolódott, hogy a kápolna nem csontház volt, hanem a falu temploma. Sőt megtalálták a még korábbi templom rotunda rajzolatú fundamentumát, valamint a korabeli temetőt, a XI. századtól kezdve sok-sok halottal.
1991-ben az ún. Mária-oltár restaurálásakor leltek rá a jáki gótikus szárnyasoltárra az elveszettnek vélt négy táblaképpel (Péter, Pál, Bertalan és Ker. Szent János). Visszakerült egykori helyére a nagytemplom északi hajójának az oltárához."
Jó másfél órát sétáltunk, gyönyörködtünk aztán útnak indultunk Szombathelyre.
Minden évben augusztus 20-i hétvégén rendezik meg a Savaria Karnevált, ezt a háromnapos történelmi rendezvénysorozatot Caludius városában, ami szerintem az ország elsőszámú ilyen jellegű rendezvénye. Első utunk a Ferences-kertbe vezetett, megvettük a karszalagokat, és irány legiokat nézni. Idén osztrák, német, román meghívottakkal találkoztunk a magyarok mellett.
Egésznapos hadibemutatók szórakoztatják a közönséget, illetve gladiátorvidalokra kell felkészülni. Minden évben más-más római császár jelenik meg, is oszt életet, vagy halált, idén Septimus Severus volt.
A nap fénypontja a Collegium Gladiatorium Hagyományőrző Egyesület nagy gladiátorjátékok műsora, illetve a bedriacumi csata - az Északi Gárda, a Legio I. Adiutrix, a Savaria Legio, a Collegium Gladiatorium, és a Csallóközi Lovasíjászok műsora volt.:
"Marcus Salvius Otho a Praetori Gárda segítségével 69-ben meggyilkoltatta elődjét Servius Sulpitius Galba római császárt, majd magának követelte a trónt. Azonban Germania Inferior provincia kormányzója, Aulus Vitellius Germanicus a germán légiók legatusa korábban szintén magának követelte a trónt, és csapatai élén elindult Rómába. Előrenyomuló seregét két részre osztotta, melyeket az I. Germanica légió parancsnoka Fabius Valens és Hispánia egyik questora Aulus Caecina Alienus vezetett. Vitellius csapataiban volt a XXI. Rapax légió,V. Alaudae légió, az összes Rajna menti légió vexillatioi és Batavus erőinek auxiliai. A sereg körülbelül 70 ezer főből állt. A Caecina vezette erők átkeltek az Alpokon a Szent Bernát-hágónál, hogy elérjék észak Itáliát. Megtámadták Placentiat, de Otho helyőrsége visszaverte őket, és egészen Cremona városáig vonultak vissza, hogy bevárják Valens légióit.
Otho 69 március 14-én hagyta el Rómát, és északra vonult, hogy megütközzön az ellenséggel. Róma védelmét fivérére Titianusra bízta. Brixellumban vert tábort seregével, ami az I. Adiutrix légióból, a XIII Gemina légióból, annak előretolt alakulataiból, a Praaetori Gárdából és egy csapatnyi gladiátorból állt. Parancsnokai között, olyan vezérek is voltak, mint az a Gaius Suetonius Paulinus, aki 8 évvel korábban Britannia kormányzójaként leverte Boudica felkelését, de Otho mégis úgy döntött, hogy elhívja Rómából Titianust, hogy vezesse a csapatokat.
Titianus érkezése előtt már megvívtak egy ütközetet. Vitellius egyik parancsnoka Caecina lesben állt egy településen, amit Locus Castrorumnak hívtak. Körülbelül félúton Bedriacum és Cremona között, a Via Postumian. Azonban Otho csapatai megtudták, és Suetonius Paulinus vezetésével egy sereg Locus Castrorum ellen indult, majd meghátrálásra kényszerítette Caecina csapatait Cremonaba. Itt csatlakoztak Fabius Valens seregéhez, akik egy hosszabb úton Gallián keresztül vonultak át.
Titianus végre csatlakozott Othohoz, és átvette a parancsnokságot. Paulinus és a parancsnokok tanácsai ellenére úgy döntött, hogy Cremona felé vonul, és nem várja be a többi légiót. Otho Brixellumban maradt, hogy kivárja a fejleményeket. Április 14-én a két sereg találkozott Otho hosszú meneteléstől fáradt csapataival a Via Postumian valamivel közelebb Cremonahoz, mint Bedriacumhoz. A legsúlyosabb csaták ott alakultak ki, ahol Otho I. Adiutrix légiója, melyet nemrégiben soroztak a Misenumi hajóhad tengerészeiből összecsapott Vitellius veterán XXI. Rapax légiójával. Az I. Adiutrix a csatában megszerezte a a XXI-es légió jelvényét, az Aquilat, bár parancsnokukat elvesztették. A csatatér más területein Otho XII. Gemina légiója vereségett szenvedett Vitellius V. Alaudee légiójától, és az I. Adiutrix végül meghátrált, amikor Batavus segédcsapatai megtámadták a szárnyat. Cassius Dio szerint csaknem 40,000 embert öltek meg a csatában. Otho csapatai visszavonultak Bedriacumba, majd másnap megadták magukat és hűséget fogadtak Vitelliusnak.
Amikor a hírek megérkeztek Brixellumba, csapatai közül sokan csatát sürgettek, azonban Otho öngyilkosságot követett el. Kevesebb, mint három hónapig volt uralkodó. Vitellius diadalmasan bevonult Rómába, ahol a Szenátus elismerte, mint római császárt."
Megnéztük, sajnos csak kívülről a város zsinagógáját, illetve a mellette álló, Országh László szülőházát is.
Menetközben persze végigjártuk a kirakodóvásárt, ahol a szervezők szerencsére csak valóban kirakodóvásárba illő holmikat engednek forgalmazni, vagyis nincs kínai műanyag ló
Jártunkban-keltünkben összefutottunk a Fekete Sereggel is, akik éppen ott lövöldöztek tarackágyújukkal a főutcán. Egyébként ilyenkor meghatározott időközökben vonulnak fel a város utcáin különböző hagyományőrző csapatok, és a város lakói tógát, tunikát, vagy más korhű jelmezt öltve pompáznak.
Fantasztikus hangulata van az egésznek.
El is határoztuk, hogy egyszer mind a három napon lent leszünk, hogy az esti felvonulásokat is meg tudjuk nézni.
Délután 5 óra felé indultunk vissza, megvacsoráztunk a Bognár étterem leányvállalatánban, a Zala parti betérőben, majd visszatértünk a szállásra.
Kicsit még beszélgettünk, aztán alvás.
2010.augusztus 22.
Indulás....
Epilogus: Legközelebb Kőszeg lesz az úticélunk Vas-megyén belül,hiszen azon a részen is van jócskán felfedeznivaló.
Ettől még az Őrség megmarad kedvencünknek, hiszen bizton állítom, aki egyszer ellátogat erre a vidékre, annak szívügyévé válik időnként visszatérni