Burma csodái(3)-mert adni jó
Yangontól 24 kilométerre keletre található TWANTE,ez a bájos kisváros.
Már a MON királyság korából fentmaradt iratokban is említik a nevét,mint ahol
a király gyümölcse terem.Nem más ez mint a TUKTAPATFA termése ami erős
vitamin koncentrációja miatt igen vitalizáló hatású.Jelenleg is előszeretettel
fogyasztják,főleg az idősek és a szerzetesek.Ez a fa összesen csak négy
helyen tud megélni egész Burmában.Jómódú városka volt régen,főleg a fent
említett királyi gyümölcs,és a ROTANGNÁD termesztése miatt,amiből bútorokat
készítenek.Mi magyarok RATTAN bútor néven ismerjük.Gazdagságát mi sem
bizonyítja jobban mint,hogy ebben az időben építették a SHWESANDAW és a
BAUNGDAW GYOKE pagodákat.Az angol gyarmati időben,egy kis helyőrség
állomásozott itt,felügyelve a Yangonba irányuló hajóforgalmat.Egy rövid ideig
a híres angol író Rudyard Kipling is a város lakója volt aki mint írta:"BURMA
MINDEN OLYAN HELYTŐL KÜLÖNBÖZIK AMIT VALAHA ISMERTÜNK".Azonban
mindenekelőtt a fazekas mesterség,az ami igazán fontossá tette.Generációk
óta apáról fiúra száll a mesterségbeli tudás és ez a mai napig változatlan.
No meg a körülmények.Félig földbevájt égetőkemencék,ősi munkaeszközök,
egy igazi időutazás képét vetítik elénk.Amit elmesélni akarok,még az első
utamon fogalmazódott meg bennem.A minket tisztes távolságból követő
gyermekseregnek valami ajándékot kellene adni.Hosszas tanakodás után,
a MAOAM nevű fruttiszerű édességet választottam,és a repülőre felvihető
20 kilós sulyhatár miatt,inkább kevesebb ruhát pakoltam az útra.A kétkerekű
lovaskocsiról leszállva(más közlekedési eszköz híján,ezzel jártuk be a
várost) jöttek is a gyerekek.Nosza hát,elő az édességgel!
De a táskámban nem találtam sehol.Egy világ omlott össze bennem.
Egy évig készültem rá,hogy mennyi örömöt fogok okozni nekik,hogy milyen
boldogok lesznek.És tessék! A szállodában felejtettem.Csak álltam ott és
nem tudtam mit tegyek.Próbáltam nyugtatni magamat,hogy most sokkal
többen vannak,és biztos nem jutott volna mindenkinek.A Yangonba tartó
visszaúton a hajón szolgálták fel az ebédet.Egy falat sem ment le a torkomon,
csak a saját butaságomra tudtam gondolni.A hotelszobába lépve ott találtam
kikészítve az asztalon mind a tíz rúd Maoamot.Hirtelen betettem az összeset
egy műanyag szatyorba,és a folyosóra kilépve,odaadtam az első szembejövő
szobaasszonynak.Csodálkozott,de örült neki nagyon.Biztos vannak gyermekei,
miért ne lennének.Itthon a trafikos hölgy kérdezte:sikerült átadni az
ajándékot?Hááát?! Igen is meg nem is.Most ősszel újra Burmába készülök.
Csak el ne felejtsek szólni,hogy mennyi Maoamot rendeljen nekem az útra.
Mert adni jó!
PRAKHEO
|