[prakheo]

AMARAPURA.A Konbaung dinasztia székhelye a 18-19.században.A várost
BODAWPAYA király alapította 1782.-ben,és tette az ország fővárosává.
A város neve a szanszkrít AMARA=halhatatlanság szóból ered.Magyarul a
halhatatlanság helye.Tündöklése 1852.-ig tartott,amikor MINDON király
Mandalayba tette át a székhelyét.Ezalatt a hetven év alatt elképesztő és
folyamatos fejlődés jellemezte.A bronzöntés és a selyemszövés központja.
Az egész országot innen látták el a hagyományos viselettel a longyival,és
minden más ruházattal.Itt épűlt fel a MAHA GANDHAYON meditációs és
oktatási kolostorváros.A mai napig működik,és híresen szigorú tanítás zajlik a
falai között.A legkisebbektől egészen az egyetemistákig oktatnak itt tanulókat
és szerzeteseket.A képzés ingyenes,de szigorú szabályoknak kell megfelelni.
Pontosan 279-nek!!Hajnali négy órakor kelnek,és este tíz órakor térnek
nyugovóra.A nap nagy részét tanulás és meditáció tölti ki.A másik híres
pagoda a BAGAYA KYAUNG.Teljesen teakfából készűlt 1834.-ben,és 60 méter
magas.A jellegzetesen burmai épület páratlan a maga nemében.De itt van a
híres U BEIN híd.Szintén teljes egészében teakfából készűlt.Amikor a király
INWÁBÓL elköltözött,a palotáját szétszedette,hogy Amarapurában építtesse
újjá.A maradékokból készítették 1782.-ben egy U BEIN nevű elöljáró utasítására.A TAUNGTHAMAN tó közepén álló szigetet köti össze a szárazföldel.A két falu lakossága így gyalogosan is átjárhatnak egymáshoz.
A híd 1,3 kilóméter hosszú,482 cölöpön áll,és1086 palló van rajta lefektetve.
Ez a világ legrégebbi és leghosszabb használatban lévő teakfa hídja.
Jövőre lesz 230 éves!!! Hihetetlen.Itt figyeltem meg egy érdekes dolgot.
A híd tövében megálló buszunkhoz,csapatostól jöttek a szuvenírt árúsító
gyerekek.Többnyire kislányok,úgy 11-13 évesek lehettek.Mindegyik kiválasztott egy egy turistát,és végig mellette maradt.Olajozottan,csendben
történt mindez.Nem is tudom,hogy döntöttek a dologról,de mire feleszméltünk
már mindenkinek volt egy kísérője.Nekem egy Éliéli nevű leány lett az árnyékom.Eleinte igencsak bosszantott,hogy állandóan a nyomomban jár,
folyamatosan kínálja a portékáit,és felőlem érdeklődik.Mit csinálok,meddig
maradok,hogy tetszik az ő hazája?Később úgy megszoktam,hogyha nem volt
a közelemben,hát elkezdtem keresni.De nem maradt le soha,csak a többi
gyereknek mesélte,hogy Magyarországról érkeztem,és ez egy kis ország
Európában.Ha leültem pihenni egy pagodát mintázó árnyékos házikó(4 darab
van ilyen a hídon)padjára,mellém telepedett és magáról kezdett mesélni.
Így tudtam meg,hogy a papája halász,az anyukája a szuvenírok összeállítását
végzi,ők a gyerekek pedig árúsítják.Így van ez minden itteni családnál.
Természetesen vásároltam tőle egy nyakláncot és egy karkötőt,és csak
módjával alkudtam,hogy szó ne érje a ház elejét.Már majdnem visszaértem
a híd elejére,mikor észrevettem egy vak férfit,aki gitáron régi Beatles dalokat
pengetett.Elhelyezkedtem a vele szemben lévő lócán,és hallgattam az ismerős
ritmusokat.Közben a vak zenész mellé telepedett egy kisfiú és egy négy év
körüli kislány.Éliéli ismerte őket.A világtalan férfi gyermekei voltak.Mesélte
nemrég halt meg az édesanyjuk,és a fiú árulni sem tud,mert a kicsire kell
vigyáznia.Jócskán tettem pénzt a kirakott kalapba.A buszhoz visszaérve
gyorsan összeszedtem mindent amit a táskámban találtam.Cukrot,csokoládét,
színes ceruzát,és két plüss teddy macit(köszönöm Ajándék Király).
Megkértem Éliélit,hogy vigye fel a hídra a vak zenész gyerekeinek.
Széles mosolyra húzódik a szája,és magához szorítva a kincseket futásnak ered.Nagy az öröm a hídon a gyerekek körében.Még sokáig látom,ahogy
integetnek a távolodó buszunk után.Azóta is élénken él bennem ez a kép.
Az én szívemben ők az U BEIN hídi gyerekek,akiknek nagyon hamar felnőtté
kellett válniuk.Jó érzés,hogy pár percig újra gyerekként tudtak örülni.

PRAKHEO