Újabb síelésen vagyunk túl. Ezúttal is Ausztriában voltunk, és két pályát próbáltunk volna ki. Az első a Matrei-Kals volt a Grossglockner mellett, ahol két napot csúsztunk. Nekem nagyon tetszett, csak kicsit szeles volt a kalsi oldal. Jó minőségű pályák voltak csodaszép kilátással. Kezdőknek viszont nem ajánlanám annyira, mert egy végigsíelhető kék pálya sem akadt. A legtöbb pálya több színű volt. Elkezdődött kéken, aztán pirosra váltott, majd újra kék lett. Volt egy két elég lassú lift is, de ez nem volt zavaró. A nap vége érdekesen végződött, mert a térképen úgy jelölték, hogy lecsúszhatunk a kocsiig. de ez még csak egy tervezett pálya, így gyalogolhattunk lécekkel a vállunkon fél órát az autóig. Nagy kaland volt.
Ami viszont minden osztrák pályán hiányzik nekem, az a gyorsbüfé. Eddig mindenhol csak rendes étteremmel találkoztunk, ami sok időt vesz el a síelő időből. Nekem jobban bejön, amikor odacsúszom a büféhez, kérek egy hot-dogot, és a síliftig megeszem.
A másik pálya, amit kipróbáltunk volna az a Mölltaler gleccser. Már a parkolóban gyanús volt a kevés autó, és hogy mindenki szembe jön velünk. felmentünk a gleccservasúton, és akkor szél fogadott, hogy kis túlzással alig tudtunk kiszállni. Sajnos nem mentek a felvonók, csak két pici húzólift 200 méteres pályákkal. A szél annyira fújt, és hordta a havat, hogy a szüleim fel sem csatoltak, csak beültek a büfébe. két percre kisütött a nap, akkor utánuk mentem elkérni a fényképezőt, de mivel nem rendeltem semmit, a büfés srácnak 10 másodpercébe került kidobni engem. Mert vagy eszem-iszom, vagy ne foglaljam bent a helyet annyi ideig sem, míg előveszi apa a fényképezőt. No komment.
Azért egyszer megnézném ezt a pályát szép időben is.
