Jeruzsálem

[Katalin]

Helyszín: az egyiptomi–izraeli határ, Eilat városa mellett. Idő: 2007 áprilisa, az égen ragyognak a csillagok, késő éjszaka. Húsvétra utaznánk Jeruzsálembe és Betlehembe, ketten vagyunk magyarok, lengyel és orosz zarándokok az útitársaink, elsősorban a betlehemi Születés templomába és a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikába akarnánk eljutni, és természetesen szeretnénk látni a Siratófalat, Dávid király tornyát, akárcsak az iszlám világ szent helyeit, ám a közel-keleti valóság egyelőre közbeszól.
Úgy érzem magam, mint gyerekkoromban, amikor Erdélybe utaztunk a szüleinkkel: a magyar–román határon sorban állás, fegyveres katonák… Itt, a várakozók soraiban nyugtalanító hírek keringenek arról, hogy ha bepecsételik az izraeli vízumot, avagy belépésre jogosító jelet, akkor több arab ország automatikusan, kapásból nem fogad, újra kell cserélni az útlevelet. Az egyiptomiaknál egyórás, fárasztó győzködés után sikerül elintézni, hogy egy külön betétlap kerüljön az útlevélbe. Ám a másik oldalon az első percekben kiderül, hiábavaló volt a fáradozás, a szép és állig felfegyverzett fiatal katonalányok ellentmondást nem tűrően pecsételnek. Némi kárpótlás, hogy az izraeli vámszabad boltok választéka kitűnő, például olyan parfümkínálatuk van, mint az elegáns londoni vagy párizsi szaküzleteknek.

Ha tudni akar az igazi sós vízről

Haladhatunk tovább, Eilat városa dereng a hajnali szürkületben, ez a rész Izrael kijárata a Vörös-tengerre. A „túloldalon”, az Akabai-öböl keleti oldalán Akaba város értelemszerűen már Jordániának biztosítja ugyanezt a vörös-tengeri kijáratot. Ezt a régiót országtól függetlenül nagyon szeretik a turisták, jók a strandok, színvonalasak a szállodák, a búvárok egy része pedig meggyőződéssel vallja: ilyen színes, varázslatos tengeri állat- és növényvilág a világon sehol másutt nem található, mint ebben a híres, a Mózest és népét üldöző fáraót és seregét „megtréfáló” „fáraógyilkos” sós víztömegben.
Aztán hamarosan kiderül, hol is kezdődik a sós víz, megállunk a Holt-tengernél. Eddig nagyon jól jöttünk, a sivatagi utakat remekül megépítették, a rendkívüli körülményekre olykor emlékeztetnek az út mentén feltűnő, kilőtt és évtizedek óta sorsára hagyott harckocsik. Habtestünket megáztatjuk a tengerszint alatt négyszáz méterre elhelyezkedő Holt-tengerben, amelynek sótartalma tízszerese a többi tengerének, foghatnák is a horgászok naphosszat a botjukat, nem akadna horogra egy apró halacska sem.
A szépségipar és a gyógyászat azonban felfedezte a víz csodálatos hatásait, pontosabban már Kleopátra egyiptomi királynő, az ókor meghatározó divatdiktátora is hamar kiderítette, hogy a felhalmozódott ásványi anyagok sokasága ránctalanít, hidratál, fiatalít; „logikusan” következett mindebből, hogy palotát építtetett magának a Holt-tenger partján. Ennek nyomát sem láttuk, ellenben vannak a kopár tájból kimagasló, bizalomgerjesztő kinézetű szállodák, amelyek vendégei ízületi gyulladásaikat, reumájukat, pikkelysömörüket gyógyítják a körülbelül Balaton nagyságú „tengerben”.
A huszonöt-harminc százalékos sótartalom miatt egyébként nem érdemes belekortyolni a vízbe, viszont képtelenség elsüllyedni, így hamarosan lebegő lengyelek, oroszok és két magyar derítik fel a reggeli napsütésben unatkozó, izraeli úszómestereket. Ők bizony tudják, hogy miért kell figyelni a turistákat… A megszokottól eltérő jelenségek annyira megzavarják az egyik orosz útitársnőnket, hogy elveszti egyensúlyát, folyamatosan bele akar bukni a vízbe, amitől pánikba esik, e sorok szerény szerzője menti meg az életét (kis túlzással), nehogy már lemaradjon egy ilyen csekélység miatt három világvallás szent városáról, Jeruzsálemről.

Az Olajfák hegyén

A négyezer éves város kapcsán a „mindentudó” turisták azt szokták mondogatni: „Hát, semmi látványos, sokkal többre számítottunk, ez csupán egy átlagos közel-keleti nagyváros”. Most is elhangzanak mellettünk ilyen mondatok, mosolyogva hallgatjuk az Olajfák hegyén, Jézus mennybemenetelének és nagyon fontos beszédeinek a helyszínén. Kicsit lejjebb az idegenvezetők a Getsemáne-kert helyét is valószínűsítik, itt szállt meg többnyire Jézus, itt árulta el Júdás.
Lassan ereszkedünk a város felé. Jeruzsálem (héberül Ír Hasalom) jelentése: a Béke Városa. A zsidó vallás szerint Isten itt teremtette meg Ádámot, ölte meg Káin Ábelt, és tette próbára az Úr Ábrahámot, hogy képes-e feláldozni fiát, Izsákot. Itt épült az Első Templom, Salamon királyé, amelyet a babilóniaiak uralkodója, Nabukodonozor romboltatott le Kr. e. 587-ben. Majd megépült a Második Templom, ezt Heródes templomaként emlegetik, amelyet a Kr. u. első században romboltak le a római légiók. A templom egyes darabjai megtalálhatók Rómában, Titus császár diadalívében. A két templomból egyetlen fal maradt – sokan már bizonyára kitalálták –, ez a Siratófal vagy a nyugati fal, ahogy ezt itt hallani, mindenesetre a zsidó vallás egyik legfontosabb helyszíne. Úgy tartják, a Harmadik Templom is ezen a helyen fog felépülni, mégpedig a Messiás eljövetelekor, és „az már örökké fog tartani”.
A zsidóság és a kereszténység szent városa nemkülönben szent az iszlám számára is – a harmadik, Mekka és Medina után. A Templom-hegy szikláján – erre épült a Sziklatemplom és az Al-Aksza-mecset – szállt fel lován az égbe Mohamed próféta, a muzulmánok egyébként kezdetben még nem Mekka, hanem Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak.
Az Olajfák hegyéről az is jól látható, hogy a város panorámáját a Sziklatemplom aranykupolája uralja – a Templom-hegy másik épülete az Al-Aksza-mecset –, az arany és alumínium ötvözetéből készült remekművet Korán-idézetekkel ékesítették. Ereszkedünk tovább, a legtöbb nevezetességnek helyt adó Óváros felé tartunk, a három részből álló város még az arab Kelet-Jeruzsálemből és a zsidó Nyugat-Jeruzsálemből tevődik össze. Az Óvárost fal veszi körül, amelyet viszont az ottomán törökök szultánja építtetett a XVI. században. Nagy Szulejmán ide is eljutott, akárcsak – sajnálatos módon – a mohácsi csatatérre.
Katonák, biztonságiak őrzik a Siratófal környékét, fémdetektoros kapun át lehet bejutni, a táskákat átvizsgálják. Az Első és Második Templomból egyedüliként ez a fal maradt meg – igaz, most nyáron felröppent a hír, talán megtalálták Heródes templomának eddig elpusztultnak hitt egyes részeit: ötven méter hosszú, húsz méter széles. Hatalmas kőtömbök egymásra rakva, ahogy jobban megnézem, olybá tűnik, nincs is köztük kötőanyag.
Ez a fal a zsidóság zarándokhelye, ahol bármelyik zsidó a nap bármely szakában imádkozhat, külön a nők, külön a férfiak. A fal repedéseibe kis cédulákat, kéréseket tesznek. Lelkesen fotózom a téren, a Siratófaltól pár száz méterre rendszeresen elvonuló katonákat, ám reakciójukból hamar rájövök, dőreség ilyet tenni.

A Szent Sír-bazilika

A rómaiak szándékai ellenére, a Kr. u. negyedik századtól kezdve, Jeruzsálem fokozatosan a kereszténység zarándokhelyévé vált. Például Jézus sírja fölé Hadrianus római császár pogány szentélyt is emeltetett.
A Szent Sír-bazilika a Koponyák hegyén, a Golgota sziklájára épült, ahol Jézust megfeszítették, és itt volt a sírfülke, ahol a testét elhelyezték. A Golgota jelentése héberül koponya, a hagyomány szerint itt temették el Ádám ősapánk koponyáját, erről kapta a nevét. A mai Szent Sír-bazilika ugyanakkor jóval később, a keresztes lovagok idejében épült, 1149-ben, az épületet a mintegy öt méter magas sziklára alapították, arra konstruálták.
A Golgotára Jézus a Via Dolorosán keresztül ment fel, hátán a kereszttel, ez mintegy fél kilométeres út, itt található a Fájdalom Útja stációinak többsége. A stációk állomásainál kereskedők próbálnak meg üzletet kötni a világ minden tájáról érkezett turistacsapatokkal, a reakció vegyes. Akad, aki könnybe lábadt szemmel – ilyenek például a mi lengyeljeink –, áhítatosan, csendesen halad a bazilika felé, és akadnak „jellemgyenge” útitársak, akik miként Szentendrén a külföldiek, a folyamatos lelki presszió hatására megtörnek a túlnyomórészt giccses „ajándéktárgyaktól”.
Az utolsó stációkat – köztük Jézus halálát a kereszten, a sírba tételt és az élő Jézus kikelését a sírból – már a Szent Sír-bazilika épületében jelzik a XXI. századi zarándokok számára. Azon az érzésen pedig sem az árusok, sem a tömeg, a villogó vakuk, sem a giccses ajándékok nem tudnak úrrá lenni, amikor az ember meglátja azt a vörös, hosszúkás kőlapot, amelyre a hagyomány szerint Jézus keresztről levett testét helyezték. Az emberek térdre borulnak, és simogatják, csókolgatják – egy híradófelvétel ugrik be, nem cselekedett másként a nagy lengyel pápa, II. János Pál sem jeruzsálemi látogatásakor.

Betlehem, a Születés temploma

A következő állomásunk már a palesztin részen, Betlehemben lesz, a Születés templomához indulunk. Ha eddig próbáltuk megkerülni, hogy a szent helyeket felkereső zarándokutunkban csak a múlttal foglalkozzunk, most garantáltan nem sikerül. Izrael és Ciszjordánia között hatalmas biztonsági fal szeli ketté a tájat, hosszú ideig pöfög az autóbusz, szláv útitársaink Berlinről és a falról beszélgetnek egymás között, majd mindenki hallgat. Arra gondolok, a hivatalos statisztikák szerint az izraeli biztonsági kerítés felépítése óta kilencven százalékkal csökkent a terrorista támadások száma. Ahogy lassan átgurulunk a másik oldalra, a falra festett graffitikből láthatjuk a palesztinok véleményét: hatalmas oroszlán marcangol egy fehér, vérző madarat, és a rövid angol felirat így szól: a terrorista madár.
Betlehemben az is azonnal látható, hogy jóval alacsonyabb az életszínvonal, mint Izraelben. A boltok nagy része ki sem nyitott, kétségbeesett palesztin árusok próbálnak meg üzletelni azon rövid idő alatt, míg a buszból kiszálló turisták és zarándokok eljutnak a templomig. Ráadásul most esik az eső, és mindenki meggyorsította lépteit, velünk futnak az árusok.
E szomorú intermezzók után érkezünk meg a Születés templomába, ahonnét lépcső vezet le a Születés barlangjába, ahol Jézus született. A barlangban ezüstcsillagot simogatnak és csókolgatnak az emberek, ahogy közelebb jutok, el tudom olvasni a latin nyelvű feliratot: „Hic de Virgine Maria Jesus Christus natus est”, vagyis „Itt született Jézus Krisztus Szűz Máriától”.
A világ egyik legrégebb óta működő, keresztény temploma minden korban csodálatos módon menekült meg a pusztítástól, és az épülettel lényegében egybeépült Szent Katalin-templomban tarthatják a karácsonyi istentiszteleteket napjainkban is. A hely kicsinysége miatt nagyon kevesen férnek be, tízezreknek csak kint, a Jászol téren és környékén jut hely. Pirkadatkor a zarándokok visszatérnek Jeruzsálembe, ahol a Feltámadás templomában ünneplik Jézus születését, majd a nagymisére már a Szent Sír-bazilikában kerül sor – meséli az idegenvezető.
Csendben hallgat mindenki a barlangban, és nézi a betlehemi lámpák fényét, a fényt, amely innen indult el.

[utazolany]

Az óváros mellett Jeruzsálemben kötelező ellátogatni az Olajfák hegyére, mind kulturális okokból, mind pedig az elénk táruló kilátás miatt. A városban található ezenkívül a Yad Vashem holokauszt múzeum. Nehéz szavakba önteni a kiállítást, hátborzongató. Kötelező ellátogatni ide mindenkinek aki erre jár, mivel ez Izrael második legtöbbet látogatott „turistalátványossága” a Jeruzsálem óvárosában található Siratófal után.
A Siratófal másik oldalán található a Templom-hegy és az Al-Aksza mecset, ami az iszlám harmadik legszentebb helye. A mecset látogatása körülményesebb, kizárólag muszlim vallásúak mehetnek be. A mecsetet mindenki másnak csak kívülről lehet körbejárni, azonban ezt is csak specifikus időpontokban és szigorú szabályok szerint.

Jeruzsálem főbb látnivalóiról részletesen itt olvashattok:
https://mindiguton.hu/jeruzsalem-latnivalok/