Epidavrosz

[kvalcsi]

EPIDAVROSZ/BEVEZETŐ

Epidavrosz (Epidaurosz) színháza és Aszklépiosz szentélye zarándokhely, gyógyfürdő és drámai versenyek színhelye volt az ókorban. Idilli környezetben fekszik Peloponnészoszon, kb. 30 km távolságra Nafpliontól. Nafpliont elhagyva az út dimbes-dombos tájékon kanyarog, sok helyütt az antik országút nyomdokain, vagy éppen azzal párhuzamosan, majd kb. 25 km-re elérjük a kis Ligúrion helyiséget. Innen a jobb oldali útleágazás egyenesen az Aszklépiosz szentélyhez , a másik pedig a tengerparti Palea Epidavroszba, az antik Epidaurosz romjai közelében fekvő kis faluba vezet, amely ma üdülőtelepülés.
Ahogyan közeledünk Aszklépiosz szentélyéhez, úgy változik meg szinte minden átmenet nélkül a tájék. Az Arachneon-hegy kopár szikláit lágy hajlatú dombok, üde vegetáció váltja fel. Pineaerdők, olajfák váltogatják egymást, az utat élénk virágú leanderbokrok szegélyezik.
A szentélynek otthont adó árnyas völgy, a lombok és a romok között csörgedező keskeny kis ér felfrissíti a nyári forróságot, s a levegőben a pinea és a leander illata keveredik.
Nem véletlen, hogy az ókor egyik legtekintélyesebb, félig ember, félig isten gyógyítójának kultusza éppen e kies völgyben vert gyökeret.

EPIDAVROSZ/TÖRTÉNELEM

Bizonyosnak tekinthető, hogy a völgy és a fölötte emelkedő domb már a kora archaikus időkben, sőt azt megelőzően is kultuszhely volt. Az i.e. VII. század hajnalán már Apollón Maleatasznak (ez egy korábbi vadász istenségnek, Apollón nevében kisajátított kultusza) áldoztak itt a gyógyulás és felépülés reményében.
A szentély és Aszklépiosz hírneve, tisztelete az évszázadok át egyre nőtt, és az i.e. V. század végétől összgörög jelentőségű kultuszhellyé vált. Soha nem érte el ugyan Delfi vagy Olympia tekintélyét, de városok, uralkodók fordultak segítségért a szentélyhez betegségek és pusztító járványok idején. Ez történt Athénnal a peloponnészoszi háború éveiben, majd jóval később (i.e. 293) Rómával is.
Az i.e. IV. század derekától több évtizeden keresztül hatalmas építkezések folytak a szentély területén, amely a gyógyulást kereső betegek kötelező adományai révén egyre gazdagodott, gyarapodott. Később a római kor idején sem csökkent a vonzereje. Ez természetesen nem zavarta i.e. 86-ban Sullát abban, hogy a szentélyt elfoglalja és kifossza. Későbbi időkben Epidavroszt a Földközi-tenger partja mentén sűrűn felbukkanó kalózok rabolták ki több ízben.
Epidavrosz azonban minden pusztító támadás után magához tért, hála az egyszerű hívek és a gazdag római mecénások támogatásának. A kereszténység elterjedését is túlélte, csak amikor I. Theodosziusz császár i.sz. 393-ban betiltotta a pogány istenek tiszteletét, akkor szűnt meg a kultusz, de csak a régi formájában. A hagyományok ugyanis a császár rendeleténél is erősebbnek bizonyultak. Aszklépiosz, Apollón és Hügieia helyébe Szent János és több más gyógyító szent lépett. Tiszteletökre a szentélyterületén az i.e. V. és VI. században bazilikát és kápolnát emeltek.
A kultusz meghonosodásakor a gyógyulást keresők semmiféle kezelésben nem részesültek. Áldozatot mutattak be az istennek, majd a szentély területén egy arra a célra kijelölt helyen töltötték el az éjszakát. Várták a csodás álmot, amely útbaigazítást ad bajuk gyógymódjáról, vagy éppen magára a csodás gyógyulásra vártak. Természetesen nagy szerepet tulajdonítottak a gyógyulásban Aszklépiosz két szent állatának, a kígyónak és a kutyának. Különleges szertartások és jóslatok is hozzátartozhattak a „therápiához”, s ezekről az Epidavrosz városa által egy évre kijelölt főpap, számos pap és segédszemélyzet gondoskodott.
A későbbiek folyamán a szentély egyre inkább a mai értelemben vett gyógyfürdőhellyé és szanatóriummá változott, ahol a természetes gyógymódon (gyógyfürdőn, pihenésen, testmozgáson) kívül bizonyos gyógyszereket is használtak, sőt műtéteket is hajtottak végre.
Valószínű, hogy a gyógyuláshoz hozzájárult a környék nagyszerű mikroklímája, kellemes éghajlata és pompás levegője is. Mindenesetre a csodás gyógyulásoknak se szeri, se száma nem volt, amint azt a nagy számban fennmaradt feliratok és fogadalmi ajándékok is tanusítják.
Az i.e. V. század elejétől négyévenként költői és tragédiai versenyeket és sportjátékokat is rendeztek. Az ún. Aszklépeiát mindig kilenc nappal az Iszthmoszi Játékok után tartották.
E versenyeknek köszönhetjük az Epidavroszi színházat, valamint az Epidavroszi Fesztivált, az athéni Nemzeti Színház együttesének közreműködésével. 1954 óta minden év júniusában megrendeznek itt egy antik drámai előadás sorozatot.

EPIDAVROSZ/SZÍNHÁZ

A lankás dombok övezte völgyben, egy enyhén emelkedő ösvény vezet a színházig. A szabadtéri színházi építészet egyik legkiválóbb, és már az ókorban is megcsodált alkotása szinte teljesen épen maradt ránk, mivel a XIX. század végéig föld fedte. Csupán a nézőtér bal oldali szélét kellett restaurálni.
Az argoszi születésű ifjabb Polükleitosznak tulajdonított színház az i.e. IV. század végén épült a Künortion-domb természetes kagyló alakú mélyedésében. A finoman megmunkált, szürkésfehér terméskövekből emelt színház félkör alakú nézőterének 55 üléssorában 14.000 néző foglalhat helyet.
Hatalmas méretei ellenére, kecses arányaival, a környezetbe való harmonikus beilleszkedésével nem tűnik monstrumnak. Eredetileg emeletes ion oszlopok által tartott szkénéjének csak az alapjai maradtak meg, kör alakú orchésztrája viszont, közepén a Dionüszosz-oltárral, a thümelé rögzítésére szolgáló kerek kőlappal és körülötte a magisztrátusok és előkelő vendégek részére fenntartott rózsaszínes árnyalatú háttámlás üléssorral, ma is látható.
Kitűnő a színház akusztikája, melyet személyesen is kipróbálhatunk. A suttogó beszédet, vagy egy pénzérme koppanását a legtávolabbi üléseken is hallhatjuk.
A minden év június második felében megtartott Epidauroszi Fesztvál előadásai alkalmából a hatalmas nézőteret teljesen megtöltik a helybéliek, és a külföldi érdeklődők. A lenyugvó nap fényében kezdődik a tragédiák előadása, és az egyébként kiváló előadások hatását fokozza a páratlan szépségű környezet. A fesztivál programja az athéni turistairodákban megkapható, sőt jegyet is válthatunk Athénban előre egy-egy előadásra.

EPIDAVROSZ/MÚZEUM

Az epidavroszi ásatások során előkerült legszebb darabok ugyan az Athéni Nemzeti Múzeumba vándoroltak, mégsem felesleges a helyi múzeum megtekintése. Elsősorban a megmaradt építészeti elemek alapján végrehajtott rekonstrukciós kísérletek érdemelnek figyelmet. Különösen kiemelkedik az ifjabb Polükleitosz tholoszának, amely a görög építészet egyik legeredetibb alkotása, valamint az Aszklépiosz-szentély cellaelemeinek rekonstrukciója.
A múzeum egyik legszebb darabja az a különleges finom kidolgozásával és nemes arányaival kiemelkedő korinthoszi oszlopfő, amelyet sokan egyenesen Polükleitosz saját kezeműveként tartanak számon.
Jelentős és tanulságos a görögül tudók és az orvostudományok múltja iránt érdeklődőknek az epigráphiai gyűjtemény. A feliratok sok csodával határos gyógyulást, gyógyszerreceptet és gyógymódot örökítettek meg.


EPIDAVROSZ/ÁSATÁSI TERÜLETE

A múzeum mögötti ásatási terület átfogó képet ad arról, hogy miképpen festhetett az ókorban és a császárkorban egy olyan zarándokhely, amely egyszerre volt vallási központ, gyógyfürdő és kulturális fesztiválok, sportesemények színhelye.
A múzeum mögötti ösvényen jobb kéz felől egy négyzet alaprajzú, eredetileg emeletes impozáns épület maradványai tűnnek fel, amelynek ablakai befelé négy, szintén négyszögletes belső udvarra néznek. Ez az úgynevezett KATAGÓGEION, vagyis a szálloda, mely 160 szobájával az Aszklépion különféle rendű és rangú vendégeinek elhelyezésére szolgált. Az i.e. IV. században emelték , majd a római időkben átalakították.
Ezután jobb kéz felől a görög fürdőépület maradványait hagyjuk magunk mögött, amely nyilván a mellette álló nagy kiterjedésű GÜMNASZIONhoz, azaz a tornacsarnokhoz kapcsolódhatott. Az utóbbinak szerkezete és alaprajza az olümpiai palaisztráéval rokon, bár az oszlopcsarnok övezte négyszögletes udvarát a római időkben odeonná, azaz fedett színházzá alakították át..
A következő, ismét négyszögletes alaprajzú építmény a PALAISZTRA vagy az úgynevezett Kotüsz-sztoa. A római időkben tönkrement , de Antóniusz szenátor, az egyik legbőkezűbb adományozó i.sz. II. század derekán rendbe hozatta. A szentély területén kizárólag e sztoában lehetett az asszonyoknak gyermeket szülni, és bárkinek meghalni. Epidavroszban, Délosz-szigetéhez hasonlóan, tilos volt születni és meghalni.
Mielőtt az Aszklépiosz-szentély szívébe érnénk, Artemisz i.e. IV. században épült kis szentélye mellett haladunk el. Az akrotérionját díszítő szárnyas Nikék és kutyafej alakú vízköpői az Athéni Nemzeti Múzeumban láthatók. Bejáratától kb. 25 méterre egy THEMISZ-TEMPLOM maradványait láthatjuk.
Ezután átlépve a késő római időkben emelt erődfal alapjait, megpillantjuk egy épület bonyolult szerkezetű négyszögletes és meglehetősen tágas maradványait. Ez volt a szentély egyik legkorábbi építménye, de a rendeltetéséről vita folyik. Egyesek szerint Apollón-temploma, mások szerint Aszklépiosz ősi és primitív szentélye volt. A többség úgy véli, hogy ez volt az első és eredeti abaton. Később, az i.e. IV. században tágas oszlopcsarnokot építettek erre a célra.
Ezzel elérkeztünk ASZKLÉPIOSZ-TEMPLOMának maradványaihoz, mely i.e. 380 és 375 között épült Theodórosznak, a kor neves építészének irányításával. A viszonylag kis méretű, rövid oldalán 16, hosszabbikon 25 méteres templom homlokzatát 6, oldalát 11 dór oszlop díszítette. A töredékek alapján úgy tűnik, hogy keleti oromcsoportja Trója pusztulását, míg a nyugati az amazonok harcát ábrázolta. Az utóbbi kompozíció fő motívuma egy lovon ülő amazon harcos, amely viszonylag jó állapotban maradt meg, és ma az Athéni Nemzeti Múzeumban látható. Az oromcsoport és a többi szobrászati díszítőelem, a neves Timotheosz irányításával és közreműködésével készült, aki később a Halikarnasszoszi múzeumon is dolgozott. A templom cellájának déli fala melletta padozatban egy akna látható. Ebben állott valamikor Aszklépiosz elefántcsontból és aranyból mintázott 3-4 méter magas kultuszszobra, a paroszi Thraszümédesz munkája. A szobor trónon ülve ábrázolta Aszklépioszt, egyik kezében jogart tartott, a másikat szent állatának, egy kígyónak a fején nyugtatta, A másik szent állata a kutya, a lábánál pihent. A trónus domborművei Perszeusz és Bellerephón egy-egy hőstettét ábrázolták.
A lejtős feljárattól jobbra a templom padozata mellett vízvezeték maradványait láthatjuk, amely egy szobor alakú díszkút vízellátását biztosította. A feljárótól balra, távolabb áll az Aszklépiosz oltár. Kövezett út vezet hozzá a templomból.
Az Aszklépiosz templom mögött délnyugati irányban áll a hajdani THOLOSZ, a szentélykörzet legeredetibb és rendeltetését illetően mindmáig talányos építménye. A tholosz –így nevezték már az ókoriak is kör alakú alaprajza miatt- ifjabb Polükleitosz munkája, és i.e. 360 és 330 között épült. Sajnos ma már csak az építmény alapépítménye maradt fenn, de szerkezetének furcsaságai így is azonnal szembetűnnek. Az épület központjába ugyanis csak egy koncentrikus köröket leíró folyosón keresztül lehet eljutni. A folyosót úgy építették, hogy a középpontba való eljutáshoz 3 teljes kört kell megtenni. Az egyik körfolyosóról a másikba vezető ajtót csak úgy lehetett megközelíteni, ha teljesen körbemennek rajta. Erre a különös alapépítményre pompás oszlopcsarnokot emelt az ifjú Polükleitosz. A külső oszlopgyűrűt fehér mészkőből faragott dór oszlopok alkották, s fölöttük rozettákkal díszített metopék álltak. Gazdagon díszítették a cella külső falát és bejáratát is. A belső falat a nagy sziküóni festő, Pausziasz képe díszítette. A belső oszlopgyűrű fekete talapzaton nyugvó korinthoszi oszlopainak szépségéről a múzeumban kiállított oszlopfő tanúskodik. Gazdagon díszítették a kör alakú építmény mennyezetét is. A padlót op-art technikára emlékeztetően fekete és fehér kőlapokkal burkolták. A padló középpontjában, mely egyben az épület geometriai középpontja is volt, egy fehér kerek kő világított. Elmozdításával lehetett az alsó labirintust megközelíteni. Mindmáig nem tisztázták a tholosz funkcióját, főleg az alsó labirintusé homályos. Egyes vélemények szerint ott tartották a szent kígyókat, amelyek állítólag különös, sárgásszínű hüllők voltak.
A központi szentélykörzetet északnyugaton hosszú oszlopcsarnok zárta le. Ez az i.e. IV. században épült abaton vagy ankoimétérion. Az impozáns épület 70 méter hosszú oszlopsora méltóságteljes és nyugalmas keretet adott Aszklépiosz szent körzetének. Itt töltötték a betegek az éjszakát, a magukkal hozott fekvőhelyükön, és várták a gyógymódra utaló csendes álmot, vagy jóslatot. Ezt nevezték inkubációnak.

Tovább haladva északi irányban, most már a késő római erődfalon kívül, újabb tágas épületegyütteshez érünk. Fürdőépületként, könyvtárként és végül ASZKLÉPIOSZ SZENT FORRÁSAként azonosították. Egyébként mint minden ókori kultikus gyógyhelyen, rengeteg díszkút és medence maradványaival találkozhatunk, hiszen a megtisztulásnak, a víznek a régiek nagy jelentőséget tulajdonítottak a gyógyulásban. Ugyancsak sok fogadalmi felirattöredéket láthatunk a szentély egész területén, melyek a gyógyult betegek kőbevésett hálaadásai.

A STADION a négyévenként megrendezett sportesemények színhelye, a szentélykörzettől kb. 50-60 méternyi távolságra, délnyugati irányban található a modern út másik oldalán.