Mexikó

[Katalin]

Amint magunk mögött hagyjuk Európa utolsó emlékképeit, és bezárul mögöttünk Mexikóváros zsúfolt repterének üvegajtaja, máris magával ragad minket a színes forgatag és a latinos hangulat. Az idő megáll, a pontosság nem fogalom többé, és csak rajtunk múlik, hogy átadjuk-e magunkat annak a különleges életérzésnek, ami Mexikóban fogad minket.

Mexikót nevezhetnénk akár a kalandok országának is: találkozhatunk itt őslakos indiánokkal, maja és azték romvárosokban kutathatjuk az ősi titkokat, de elvegyülhetünk a nyüzsgő metropolisz kavalkádjában is, táncolhatunk hajnalig sombrerós utcazenészekkel, néhány pohár tequilával helyettesítve latin vérünk hiányát.
Az európai utazók többsége jellemzően Cancúnba vagy Acapulcóba indul, ha Mexikót választja nyaralása színhelyéül, és érdemtelenül megfeledkezik Mexikóvárosról. Igaz, a szinte kizárólag repülővel megközelíthető országba induló járatok leginkább a két tengerparti városba indulnak, egy helyi légitársasággal azonban könnyen elrepülhetünk Mexikó fővárosába, hogy lássuk, hogyan is él a nagyvárosi ember Dél-Amerika és az Egyesült Államok között. A főváros legszembetűnőbb érdekessége a megszokott nagyvárosokkal szemben, hogy különleges építészeti egyvelegében olyan természetességgel él együtt az azték birodalom öröksége a modern üvegpalotákkal, mintha csak így tervezték volna. Egyediségét még inkább erősíti, hogy a 2300 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő várost három oldalról hegyek szegélyezik, amelyekhez többek között az ikervulkán Popocatépetl, az Iztaccíhuatl és a Sierra Nevada is hozzátartozik.
A helyi mentalitást jól jellemzi a Mexikóváros szívének, egyben a világ második legnagyobb terének és egyik legforgalmasabb pontjának tartott Zócalo elnevezése. Jelentésének – szobortalapzat – magyarázata, hogy a terület ékességének szánt szobor ugyan nem készült el, de a hozzá épített talapzat sokáig büszkélkedett a téren, amelynek végül névadójává vált. Miután megcsodáltuk a 250 éven keresztül épített katedrálist és a gyönyörű freskókkal díszített Nemzeti Palotát, illetve annak díszkertjét, a Templo Mayort – az ősi azték Tenochtitlan maradványaival –, elvegyülhetünk az árusok és az indiánruhába öltözött sámánok forgatagában. Nem szabad kihagyni a városnézésből az Alameda parkot, amelyre a Szépművészeti Palota (Palacio de Bellas Artes), a mexikói kultúra műremekeit bemutató múzeum nyílik, sem a hatalmas Chapultepec parkot, amelyben szintén olyan csodálatos múzeumok találhatók, mint az Országos Antropológiai Múzeum (Museo Nacional de Antropología).
Aki pedig stílusváltásra vágyik, ezek után bejárhatja a város két legelbűvölőbb negyede, a Zona Rosa vagy a Colonia Polanco utcáit, vagy sétálhat egyet a Coyoacán negyedben, ahol a csodálatos Frida Kahlo Múzeum található. Esetleg ellátogathat Mexikó védőszentje, a Guadalupei Szűz Mária bazilikájába (Basílica de Nuestra Senora de Guadalupe), ahol a december 12-i hatalmas körmenet az ország minden részéből érkező, mintegy egymillió zarándokot vonz. A történelmi és vallási látványosságok mellett pedig ott marad a mexikóvárosi éjszaka, amikor együtt mulat öreg és fiatal az ősi és modern zene egyvelegére.

Maja titkok

Mexikó ősi történelmének megismerésére mindenképp érdemes legalább egy hetet szánni, és a túrához helyi idegenvezető segítségét is kérni. A tapasztalt túravezetők minden műemlék bejáratánál tucatjával várják az érdeklődőket, de csak olyat válasszunk, aki igazolvánnyal rendelkezik. Ha megfelelő emberre akadunk, utunk során sok érdekes történetet hallhatunk: a történészek teóriáin kívül megismerhetjük az őslakosok legendáit is. Ha pedig egyik sem kínálna hihető magyarázatot, még mindig számíthatunk a fantáziájával világhírnevet szerzett Däniken ufóelméletére.
Mexikóvárostól mintegy 50 kilométerre északra fekszik Teotihuacán óriási piramisokkal tarkított romvárosa – amely fénykorában talán a leghatalmasabb prekolumbiai település volt az egész amerikai kontinensen – és két, máig ámulatot ébresztő építménye, a kötelező turistacélpontnak számító Nap- és Holdpiramis. A településről a régészeknek még nem sikerült kideríteniük, hogy kik voltak eredeti lakosai, annyi viszont biztos, hogy a Teotihuacán jelképének számító két piramis a keresztény időszámítás kezdetekor már állt. Megfejtésre vár a rejtély, miként voltak képesek az ősi kultúra tagjai kocsik, teherhordó állatok és fémszerszámok nélkül 2 és fél millió tonna követ megmozgatni, és felépíteni a 70 méter magas Nappiramist, amelynek méretét mi sem példázza jobban, mint hogy egészen addig hegynek vélték, amíg az építményt időközben beborító föld alól ki nem ásták.
Amíg az aztékok az ország középső részén telepedtek le, addig a maják titokzatos piramisai és templomai Mexikó dzsungelének buja vegetációja mélyén rejtőznek. Eme harcias indián törzs megdöbbentő csillagászati és építészeti tudása mellett magas szinten művelte a matematika tudományát, írásrendszert fejlesztett ki, és a földművelés mellett kereskedelemmel is foglalkozott. Sok független állam szövetségéből álló társadalmuk i. sz. 900 körül indult hanyatlásnak, amikor a déli maják – máig ismeretlen okból – elhagyták városaikat, bár néhány maja központ egészen a XVI. század eleji spanyol hódításig továbbra is virágzott.
Legismertebb örökségük Palenque, Tulum, Chichén Itza és Uxmal romjai: a legendákkal átitatott kövek között sétálva mesés képet kaphatunk egy ősi kultúra fénykoráról és bukásáról.
Palenque-be Mexikó egyik legszebb természeti csodáján, az Aqua Azul vízesésein keresztül vezet az út. Ahogyan neve is sejteni engedi, azúrkék tavakat találunk a tájon, és megcsodálhatjuk a különleges Misol-Ha-vízesés 30 méteres vízfüggönyét. Palenque a maja kultúra lelőhelyei közül az egyik legismertebb, ugyanakkor nagyrészt még mindig feltáratlan romváros. Az állandó ködfátyolba burkolózó település nagy részét a fülledt meleg és a sok csapadék mohával festette zöldre, de az sem ritka, hogy trópusi virág pompázik az épületek oldalán. Az 1800 hektárt felölelő terület Főcsarnoknak nevezett központi részét már sikerült kiszabadítani a trópusi növényzet alól, így kiderült, hogy a korábbi feltételezésekkel ellentétben a várost nem tűzvész pusztította el, hanem egyszerűen csak elnéptelenedett. A legjelentősebb épületeket kívülről hieroglif feliratok borítják, melyeket csak nemrégiben sikerült dekódolni, így talán már van esély arra, hogy az ősi maja várost körüllengő rejtélyek egy része megoldást találjon. A főtéren a négyszintes tornyú Palota mellett a Feliratok temploma magaslik, amely több egymásba illeszkedő épületből áll. Nevét az eddig előkerült leghosszabb maja szövegemléknek köszönheti, amely a templom belsejében 3 kőtáblán lelhető fel. Az itteni felfedezések bizonyították végérvényesen, hogy a maja piramisok nem csupán szentélyek voltak, hanem az uralkodók végső nyughelyéül is szolgáltak. Palenque-ben a sokáig titkos föld alatti kripta hatalmas kőszarkofágja a leghíresebb uralkodó, Pacal király maradványait rejti. A szarkofágból ezenkívül ékszerek, dísztárgyak és egy csodálatosan szép jade-maszk is előkerült.

Indián szőttesek kavalkádja

Ha már Chiapas megyében járunk, nem hagyhatjuk ki a 2100 méter magasan fekvő San Cristobal de las Casas városkát sem. Az indián eredetű, gyarmati időket idéző hely mesés szőtteseiről híres, amelyet a helyi asszonyok készítenek nagy kézügyességgel, ezek adják a nyüzsgő főtér ezer színét is. A hangulatos város két emberről kapta a nevét: Szent Kristóffal Bartolomé de Las Casas misszionárius osztozik a dicsőségen, aki még az 1500-as években a bennszülöttek fő védelmezője volt a gyarmatosítókkal szemben.
Következő állomásunknak a mintegy kétezer éves Ek-Balam romvárost válasszuk. A preklasszikus időszakban épült város nevének jelentése fekete párduc, északra a Mexikói-öböl, keletre pedig a Karib-tenger mossa partjait. A települést Krisztus után 600-ban hatalmas falakkal vették körül, megunva azt, hogy mivel fontos kereskedelmi központ volt, gyakran törtek rá az ellenséges törzsek, hogy némi aranyat zsákmányoljanak.
A romváros központi részen többlépcsős piramis is épült, amelyeknek legtetejére feltornászva magunkat gyönyöri kilátás nyílik a területet körülölelő erdőre, amelyből a távolban több, piramisra emlékeztető zöld kúp púposodik ki. Mint kiderült, ezek igazi piramisok, amelyeket még nem sikerült kiásni a mindent benövő dzsungelnövényzet alól.
A húszas számrendszer és a csillagászati ismeretek mellett a maják építészeti remekeikhez mészkövet használtak, és már a cementet is ismerték, amelyet mészkőből nyertek égetéssel.

A Tollaskígyó csodája

Nagy felfedezőutunk során szinte kötelező érintenünk a híres Chichen Itzát, amely a maja stílusjegyek mellett a X. században ideérkezett toltékok hatását is magán viseli. Központjában az „El Castillo" (a kastély), Kukulkán – vagyis a Tollaskígyó – piramisa tornyosul, és bár nem könnyű megmászni az épületet, az erőfeszítésért kárpótlásul mesés látványt nyújt a lábunk előtt elterülő város. Évente csaknem 40 ezer ember nézi itt végig azt az építészeti csodát, ahogyan minden napéjegyenlőségkor a lenyugvó nap egy tekergő kígyó árnyékát festi a piramis lépcsőire. Chichen Itzához mintegy 600 épület, templom és több labdapálya is tartozott. A labdajátékok egy ősi változata nagy társadalmi és szakrális jelentőséggel bírt a maja kultúrában: a kőfallal körülvett pályán két csapat mérkőzött meg egymással, a cél pedig az volt, hogy a nagy, gumiból készült labdát a kéz használata nélkül átjuttassák a falon 7 méter magasságban elhelyezett karikán anélkül, hogy az leérne a talajra. A győztest hősként tisztelték és ünnepelték, a vesztes csapat kapitányát viszont feláldozták az isteneknek – bár egyes feltételezések szerint mindez pont fordítva történt… A romoktól keletre található a Cenoté elnevezésű szent kút barlangjainak bizarr világa: a türkizzöld víztároló medencék fölött piros cseppkő oszlopok lógnak a falakról. Mivel a mészköves talaj nem tudja megtartani a vizet, ezek a föld alatti víztározók életfontosságú szerepet játszottak a város életében, a kutakban fellelt csontvázak és falfestmények viszont arra utalnak, hogy a barlangokban emberáldozatokat is hoztak az isteneik kegyeiért.
A maják egyik legnagyobb települése szintén kihagyhatatlan mexikói kalandozásunk során: Uxmal a Yucatán-félsziget egyik legnagyobb városa volt, fénykorában mintegy 25 ezer majának adott otthont. Bejáratánál rögtön a Varázsló Piramisa várja az utazót, amely szokatlan ellipszis alakú alaprajzával a tradicionális maja kunyhókra emlékeztet. A legenda szerint a piramist egy tojásból kikelt törpe építette fel egyetlen éjszaka alatt. Ezen a vidéken a temészetes vízellátás hiánya miatt Chac, az esőisten óriási tiszteletnek örvendett, így képmását nemcsak a piramis bejáratába vésték bele, hanem az összes többi épület falán is megtalálható.

Cancún ezer arca

A Yucatán-félsziget csodálatos ősi kultúrájának útján barangolva, szinte egymást érik az ősi romok és a csodás legendák, a régmúlt idők emléke pedig teljesen hatalmába keríti az utazót. Ideje hát egy kis lazításnak Mexikó legfelkapottabb üdülőhelyén: Cancúnban.
A mexikói gazdaság alapjait meghatározó kaucsukipar hanyatlásakor, a hetvenes évek derekán, a mexikói kormány elhatározta, hogy mesterségesen létrehoz egy új üdülőparadicsomot a legjobb adottságokkal rendelkező területen. A maja Riviéra és Cancún tökéletes választásnak bizonyult: a kedvező éghajlati viszonyok és a csábítóan kék víz mellett a környék bővelkedik a híres látnivalókban. Az idegenforgalom fellendülésével gombamód épültek a hotelek és éttermek, Cancún mai arculatát villámgyorsasággal érte el, és mára a világ 10 legnépszerűbb utazási célpontjának egyikévé vált. Az Acapulco riválisának kikiáltott város legmodernebb része a 23 kilométeres Kukulkan Road és fehér homokú strandja, az El Mirador: a sugárút mentén csillogó szállodák több ezer szobával felfegyverkezve állják a rohamot a kristálytiszta tenger partján. A búvárok pedig egymás kezéből kapják ki maszkot és a légzőcsőt, hogy saját szemükkel lássák az itt zsákszámra úszkáló színes, trópusi halakat.
Cancún két részre oszlik, a turisták által zsúfolt hotelnegyed mellett a belváros leginkább az itt élő 300 ezer lakos élettere. Európára itt már semmi sem emlékeztet, viszont a piac forgataga, a nagybajszú csapos és a sombrerós gitárosok élménye örök csábításnak tesz ki mindenkit, aki már egyszer Mexikóban járt. Itt kínálkozik a legjobb alkalom egy igazi mexikói chili megkóstolására – az éttermek és az utcai árusok mindenhol rengeteg helyi specialitással várják vendégeiket. Mindenképpen ki kell próbálni az eredeti taco vagy enchilada ropogós tortilláit és a tamalét, a kukoricalevélbe göngyölt, helyben párolt kukoricamasszát. Az ételek mellé kínált, apróra vágott zöldpaprika rettentő erejével viszont nem árt vigyázni, igaz, a magyar gyomornak nem lesz meglepetés egy kis méregerős jalapeno.
Tulum felé a maja Riviéra mentén csodálatos strandokkal találkozunk, mint például a Playa del Carmen, ha pedig marad idő túrázni, kihagyhatatlan látnivaló a Xcaret Nemzeti Park, ahol a luxusstrandon kívül olyan természeti csodák várják a látogatókat, mint a delfinöböl, a jaguársziget, a flamingópark vagy a pillangósátor. Úttörő jelleggel naponta száz diákot hívnak meg a parkba, akik ingyen részt vehetnek az interaktív oktatási programban, és természetes élőhelyükön csodálhatják meg a legkülönbözőbb fajokat. A pillangósátorban egyedülálló módon a lepkék szabadok repkednek vízesések és virágzó növények között, de szintúgy felejthetetlen emlék a „szabad" úszás a delfinárium vizében, ahol személyesen ismerhetjük meg vagy akár meg is simogathatjuk a delfineket.
Cancúnból ellátogathatunk a Tulum Nemzeti Parkba, ahol az óriási emberáradat miatt a romok többsége sajnos nem látogatható, a látvány mégis kárpótol: a piramis belseje és a jaguárszobor olyan lenyűgöző, hogy még a zsúfoltság és a meleg okozta kellemetlenségeket is megéri. A séta mellett érdemes a Karib-tengerben is lubickolni egyet, és ne hagyjuk ki a látogatókhoz hozzászokott sütkérező iguanák fotózását sem. Bár a park a rengeteg amerikai turista miatt indokolatlanul drága, ha gyalog megyünk, és az ingyenes belépést biztosító vasárnapra időzítjük a látogatásunkat, csak az idegenvezetőt kell kifizetnünk (kb. 20 USD), akire viszont a jelöletlen romok között feltétlenül szükségünk lesz!
Ami a közbiztonságot illeti, nyugodtan sétálgathatunk Mexikó utcáin, de az útlevelet érdemes mindig a kezünk ügyében tartani, mivel elég gyakoriak a katonai ellenőrzések. Utazás előtt nem árt néhány szót megtanulni spanyolul, és így bármilyen keverék nyelven, kézzel-lábbal szót érteni a helyiekkel, nem sok jót várhatunk ugyanis, ha amerikai állampolgárnak néznek bennünket. Márpedig aki két mondatot folyékonyan képes angolul beszélni, az már amerikainak minősül, így ha kedves bánásmódban szeretnénk részesülni, jobb, ha minél előbb a helyiek tudtára adjuk, hogy honnan érkeztünk.